close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértMiért érdemes nyelvvizsgázni?

Miért érdemes nyelvvizsgázni?

Két évnyi nyelvvizsga-amnesztia után a parlament tavaly rábólintott a felsőoktatási törvény módosítására, amely törli a diplomák kiadásának jogszabályban rögzített nyelvvizsga-feltételeit. Miért éri meg mégis nyelvvizsgát tenni manapság? Werner Rékával, az ECL vizsgaközpont-vezetőjével beszélgettünk.

Ön szerint miért fontos a nyelvtudás? Miért érdemes nyelvvizsgát szerezni?
Nem szükséges már az esetek többségében a nyelvvizsga bizonyítvány a diplomaszerzéshez Magyarországon ugyanakkor a felsőoktatási felvételi során információink szerint minden intézmény ad pluszpontot azoknak a felvételizőknek, akik nyelvvizsgával rendelkeznek. A pluszpontok száma általában az adott idegen nyelvtől és a nyelvvizsga szintjétől függ. Felsőfokú (C1 szintű) nyelvvizsgával akár 100 pluszpont is szerezhető. A magyarországi vizsgázóink döntő többsége gimnazista, ők a továbbtanulási esélyeiket növelik a bizonyítvány megszerzésével.

Emellett a hallgatók, a fiatal munkavállalók számára továbbra is versenyelőnnyel jár a nyelvvizsga és a nyelvtudás. Nagyon sok állás betöltéséhez Magyarországon is elengedhetetlen minimum egy idegen nyelv ismerete. Sok munkavállalási lehetőség létezik online formában is, ezek betöltéséhez általában szintén szükség van idegennyelvtudásra. Természetesen arról megoszlanak a vélemények, hogy elegendő-e a nyelvtudás, vagy szükség van-e bizonyítványra is. Valószínűleg önéletrajzunkban nyilatkozunk a bizonyítványunk meglétéről, az állásinterjún pedig vélhetően tesztelik is nyelvtudásunkat.

Bemutatná egy pár szóban az ECL nyelvvizsgát? Miben különbözik a többitől?
Az ECL vizsgaközpont immár 25 éve működik a Pécsi Tudományegyetemen. Néhány héttel ezelőtt ünnepeltük a vizsgaközpont működésének huszonöt éves jubileumát.

Az ECL nyelvvizsgának Pécsett található a központja. A különlegessége az, hogy ez egy magyar kontextusban működő, az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Osztálya által akkreditált vizsgarendszer, és ugyanakkor egy

nemzetközileg is elismert vizsga,

hiszen a magyar és a német nyelvből tett vizsgák nemzetközi akkreditációval rendelkeznek. Ez azt jelenti, hogy például a német nyelvből szerzett ECL bizonyítványokat Németország nagykövetségei szerte a világon elfogadják, például vízumszerzés céljából. Nincs más olyan magyarországi (székhelyű) vizsgaközpont, ami ilyen jellegű nemzetközi akkreditációval rendelkezik.

Körülbelül 200 ECL vizsgahely működik világszerte.
Jelenleg egészen pontosan 169 aktív vizsgahelyünk van. Az ECL vizsgák 38 országban vannak jelen. Európában, Ázsiában, Afrikában és Ausztráliában is vannak vizsgahelyeink. A legnagyobb piacunk Afrika és Ázsia. A kameruni vizsgahelyünkön a nemrégen lezajlott júniusi vizsgaidőszakban egyetlenegy vizsgahely 1100 vizsgázót fogadott, ami rendkívül magas szám! Viszonyításképpen megemlíteném, hogy Magyarországon jelenleg 21 akkreditált vizsgarendszer működik.

A magyarországi vizsgahelyek által szervezett német nyelvi vizsgák éves összlétszáma megközelítően egyenlő a külföldi ECL vizsgahelyeken egy vizsgaidőszakban vizsgázók számával.

Milyen nyelvekből lehet nyelvvizsgázni?
Összesen 15 vizsganyelve van a vizsgarendszernek. Az angol, a magyar és a német nyelvű vizsgák Magyarországon akkreditáltak. Az egyéb nyelvekből (olasz, francia, lengyel, szlovák, spanyol, szerb, román, bolgár, orosz, cseh, horvát és héber) szerzett vizsgák pedig honosíthatóak. Magyarországon az angol nyelv hódít, külföldön a vizsgázók 95%-a a német nyelvet választja.

Nemzetközi diákoknak is van lehetőségük Magyarországon vizsgát tenni bármelyik 15 nyelvből?
Természetesen. A nyelvvizsga egynyelvű. Ez azt jelenti, hogy nincs fordítási feladat, tehát semmi akadálya annak, hogy egy külföldi diák bármilyen nyelvből nyelvvizsgát tegyen, hiszen nyelvvizsga a célnyelv ismeretét méri. Az ECL nyelvvizsga elérhető mindenki számára, aki a jelentkezés naptári évében betöltötte a 14. életévét.

Ön szerint miért érdemes ezt a nyelvvizsgát választani?
A vizsgázók célja minden esetben az, hogy sikeres nyelvvizsgát tegyenek. Emiatt a nyelvtanulók mindig azt kérdezik, melyik a legkönnyebb nyelvvizsga. A különböző nyelvvizsgarendszerek azonban ideális esetben ugyanazt a szintű nyelvtudást, hasonló nehézségű feladatokkal mérik. Az ECL nyelvvizsga, akár a nyelvvizsgák többsége négy készséget mér: olvasás-, írás- és beszédkészéget, valamint beszédértést.

Ha valamit ki kellene emelnem, hogy mi az, ami vonzóvá teszi a vizsgát, akkor a jól átlátható struktúrát említeném.

Mind a négy készség esetén két különböző feladattal mérjük a vizsgázók nyelvtudását, minden készség esetén ugyanannyi a maximálisan elérhető pontszám. A sikeres vizsgához minden készségből minimum 40%-ot kell elérni és átlagban 60%-ot, így, ha az egyik vizsgarész esetén valamivel 60% alatt marad a vizsgázók teljesítménye, akkor ezt kompenzálhatja egy másik vizsgarészen elért magasabb eredmény. A nyelvvizsga különlegessége az is, hogy a beszédkészség vizsgán a vizsgázók kiválaszthatják, hogy kit szeretnének vizsgapartnerüknek.

Áprilisban készítettek egy kérdőíves kutatást a beszédkészség vizsgákkal kapcsolatban. Megosztaná a kutatási eredményeket?
A kutatási adatokat még nem dolgoztuk fel teljesen, emiatt egy rövid betekintést adhatok csupán. A kérdőív fókuszában a páros beszédkészség vizsga állt. A vizsgázói válaszok alapján azt látjuk, hogy a vizsgázók többségben volt egy kis félelem amiatt, ha nem tudták előre, hogy kivel fognak vizsgázni. Ugyanakkor a vizsgázók közel fele azt nyilatkozta, hogy

kevésbé stresszes a páros vizsga, mert nem a vizsgáztatóval kell beszélnie, hanem egy diáktársával. A vizsgázók a jelentkezés során megadhatják, hogy kivel szeretnének párban vizsgázni, így semmi akadálya annak, hogy együtt készüljenek a vizsgára.

Az eredmények alapján kimagasló a vizsgázók elégedettsége a vizsgáztatók magatartásával kapcsolatosan, és nagy többségükben a vizsga jó hangulatát is kiemelték. Természetesen nagyon örülünk ezeknek az eredményeknek.

Bízunk benne, hogy a vizsgázók a nyelvvizsga megszerzése után is gyakorolják az adott idegennyelvet, fejlesztik tudásukat, hiszen a bizonyítvány megléte sok esetben előnyökkel jár, azonban valójában a használható nyelvtudásra van szükség az élet minden területén.

Kovács-Csincsák Mercédesz

Kovács-Csincsák Mercédesz

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni