Legutóbb a Jókai téren gyönyörködhettünk a székesfehérvári Fényszórók Visual alkotásában a Fény Útján, idén a Barbakán bástyáját öltöztették bámulatos fénypalástba írásvetítők és kinetikus szerkezetek segítségével. Az AXIS MUNDI nevet viselő installációról annak két alkotójával, Gévai Bálinttal és Horák Dávid Paulival beszélgettem.
A projekt témája egy több kultúrában és vallásban igen erős szimbólum, az Axis Mundi, a világokat elválasztó és összekötő tengely, a pokol, a mennyország, az anyagi és a lelki világ közötti vonal. Az Axis Mundit többféleképpen is szokás ábrázolni, lehet fa, oszlop, tűzoszlop, hegy, kötél, és még sok más.
A Fényszórók már 15 éve foglalkozik fényfestéssel, a közös együttműködés barátságból indult, ami a mai napig fontos mozgatórugója a formációnak.
„Egy egyesület tagjai lettünk, ahol idősebb művészek mutatták meg nekünk, hogyan tudjuk a fiókból kiállításokig elvinni a munkáinkat.
Kezdetben ezüst alapú diakockákat, fotókat vetítettünk diavetítővel, majd az egyesületben felmerült, hogy lehetne üveget is festeni.
Így először csak pici diakockákra festettünk, majd ez forrta ki magát több, mint egy évtized alatt a jelenlegi formáig. Szórakozásként indult, aztán egyre komolyabb vizekre eveztünk” – meséli Gévai Bálint, aki egy sci-fi filmben találkozott az Axis Mundi fogalmával, ahol a főhősök két világ között rekedtek. Számára az maga az arany középút, ahol nincs jó rossz nélkül, és fordítva.
Mindenképp a Barbakánt szerették volna alapnak használni, mert az is egy magányos oszlop, ahogy az Axis Mundit is szokás ábrázolni, emellett különleges is, hiszen kettő szokott lenni belőle a városok védelmére, de ez magányosan áll. Passzolt a témához, ami egyensúlyok, pólusok, feszültségek köré van felépítve, például az installáció része Atlasz, a görög titán, aki itt nem az égboltot, de nagy súlyt tart a vállán fel-le rugózva.
„Rengeteg projektünkből gyúrtuk össze azt, aminek esténként látható az eredménye. Tulajdonképpen az összes technológiát összeolvasztottuk, amit eddig kifejlesztettünk. Az alap a statikus vetítés, egy másik általunk készített szerkezet mozgatja az üvegeket. Ezeket még megspékeltük úgy, hogy több vetítő vetít egy pontba, így megvannak külön rétegekben, vagyis a kép egyik pontja áll, a másik része mozog. Ezenkívül egy saját rendszerrel kitakarjuk a képeket ritmusra, így van összekomponálva az összes gép” – magyarázza Horák Dávid Pauli a technikát.
Az alkotáshoz írásvetítőket használnak, melyekben olyan erős izzók vannak, melyből már egy is képes lenne bevilágítani a Barbakánt. Az összesen nyolc szerkezet képei egy számítógépes programmal variálhatók, vagyis a technika egy számítógép analóg hibrid.
„Az emberek megnézhetik egyesével a gépeken, hogy melyik jelenet hogyan készül, valamelyiken víz hullámzik, olajos likvid forog...
Az egyik legbonyolultabb technikánk az architekturális vetítés volt, mert ahhoz ki kellett ide jönni hetekkel korábban, le kell venni az épület homlokzatát rácshálóval.
Össze kellett passzintani egymáshoz a képeket, betorzítani, majd úgy kinyomtatni a diát, hogy passzoljon a Barbakára. Ezek mind nagyon macera és aprólékos dolog, de mi ezért szeretjük” – mondja Horák Dávid Pauli.
Az installációban a legnagyobb kihívást a likvid arányai jelentették a srácoknak, vagyis hogy miből mennyit és hogyan keverjenek össze, mert bár már régóta szerették volna használni ezt a technikát, nem ismerték a pontos receptet, hogy mennyi olaj szükséges mennyi vízhez és ételszínezékhez. A cél az volt, hogy a homokóra-jelenetnél egy lávalámpához hasonló látványt tudjanak elérni, ami egyáltalán nem egyszerű feladat, tekintve, hogy a vetítő vízszintes, a fal pedig függőleges, emellett forog is.
A Zsolnay Fényfesztivál kapcsán a fiúk egyetértettek abban, hogy az európai szinten benne van a top kettőben.
„Nagyon szeretünk Pécsre jönni. Már sok külföldi fényfesztiválon jelen voltunk, és azt érezzük, hogy
ez a fesztivál az egyik legerősebb,
ami köszönhető Pusker Péter főszervező munkájának, annak amit ő kurátorként megalapoz, és mindenkinek, aki dolgozik rajta, hogy milyen munka hova kerüljön. Itt nincsenek „töltelék” munkák, az összes a helyszínre szabott, és nemcsak jó installálókat hívnak meg, de az alkotások oda is kerülnek, ahol azoknak lenniük kell. Egy alkotás mindig a hellyel együtt él. Hiába vagyunk jók, ha egy tűzfalat vetítünk, mert az nem izgalmas” – szögezte le Gévai Bálint.
