A Pécsi Tudományegyetem Egyetembiztonsági Osztálya telefonos segélyvonalat hozott létre az egyetem hallgatóinak támogatására, illetve segítségnyújtás céljából.
Az „UniSec” biztonsági segélyvonal 0-24 óráig hívható, nem csak a hagyományos formában, hanem Facebook Messenger-en, Viber-en, és What’sApp-on keresztül is.
A + 36 30 400 1800 telefonszámot az alábbi esetekben lehet hívni:
- személyes biztonsággal,
- vagyonbiztonsággal
- bűncselekmények elkövetésével, gyanú felmerülésével kapcsolatban,
- fizikai és mentális zaklatás, konfrontáció kezelésével kapcsolatos segítség kérése esetén,
- áldozattá válás esetében, ha rendőrség, mentők hívására van szükség (bűncselekmények esetében).
A segélyvonal működtetésének kifejezett célja a veszélybe került hallgatók akut problémáinak megoldása, támogatása, valamint a felmerülő problémák alapján a további segítségre szoruló, azt igénylő hallgatók megfelelő egyetemi vagy külső szakmai támogató szervezetekhez irányítása. A segélyvonal megszervezése során külön figyelembe vették a Pécsi Tudományegyetem magas külföldi hallgatói létszámát, így amennyiben a hívás során egy hallgató angolul kér segítséget, úgy ezen a nyelven kap támogatást.