close
CímlapSportEgyetemi Sport Nemzetközi Napja

Egyetemi Sport Nemzetközi Napja

2017. szeptember 15.

Az UNESCO 2015. novemberi közgyűlésén szavazta meg, hogy szeptember 20-a az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja legyen. A szervezet célja az őszi sportnappal, hogy ráirányítsa világszerte a figyelmet a testmozgás fontosságára a felsőoktatásban, hiszen nemcsak a szellemi, de a fizikai felkészültség, edzettség is legalább ugyanannyira fontos a jövő értelmisége számára. Tavaly 16 vidéki egyetem, közöttük a Pécsi Tudományegyetem, valamint számos budapesti intézmény csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, így rengeteg sportprogramon vehettek részt a hallgatók országszerte. (Pécsett például ilyen esemény volt a Kari-Szpari.)

A sportnap idén is lendületbe jött, hiszen az egész országban zajlik a szervezkedés a testmozgás népszerűsítéséért. Pécsen a PTE Sportiroda a jeles alkalmat a legnépszerűbb tömegsport rendezvényével, a Sárkányhajó Regattával, valamint annak kísérőprogramjával, az elmaradhatatlan főzőversennyel köti össze. Rendhagyó módon idén először lesz integrált csapat a versenyző alakulatok között, hiszen a Támogató Szolgálat révén az eseményen részt vehetnek egyetemünk mozgás- és látássérült hallgatói, akik a tervek szerint közös hajót fognak alkotni, a nyári City Games-en szereplő PTE Válogatott tagjaival. A rendezvényt továbbá színesíti a MEFS Campus 3 Próba elnevezésű országos kampánya, mely során az eseményre kilátogató egyetemi polgárok sportos kihívásokat teljesíthetnek.

A megmérettetésekről, valamint az egyetemi sportnappal kapcsolatban részletes tájékoztatást kaphattok a PTE Sportiroda facebook oldalán.

 

 

 

Halmos Zoárd

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni