A kínaiak holdnaptára szerint február 8-án kezdődik az új év, a majom jegyében. Ez az ünnep inkább a karácsonyhoz hasonlítható, mint az Európában megszokott Szilveszterhez: a családok ilyenkor összegyűlnek, megajándékozzák egymást, s együtt töltik az időt. A hagyomány szerint ilyenkor elbúcsúztatnak minden rosszat és régit, hogy egyúttal helyet csináljanak az új, jó dolgok számára.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézete is megünnepelte ezt a jeles alkalmat: február 6-án, szombaton a Zsolnay Negyedbe várták az érdeklődőket.
Az esti gálaműsor (a belső-mongóliai Ordoszi Nemzeti Ének- és Táncszínház előadásának) helyszíne, az E78 és a többi terem uralkodó színe is a piros volt: ez ugyanis a szerencse és a bátorság színe. A lampionok, hatalmas kínai csomók elkészítésének titkait is meg lehetett tudni, ugyanis kézműves foglalkozásokon és egyéb,
a kínai kultúrához kötődő
eseményeken vehettek részt a kíváncsiskodók.
A helyes evőpálcika-használatra tanította meg az embereket két kínai fiatalember: többféle díszítésű evőeszközből lehetett választani a próbához. Ilyesmit használ az emberiség 30%-a étkezéseihez, s mivel jóval több izmot dolgoztat meg használata a kézen, mint mondjuk egy kanál, jót tesz a motorikus készségeknek. Ha sikerrel pakoltuk át a szárított banánszeletet vagy a kesudiót az egyik tálkából a másikba a pálcika használatával, meg is ehettük, új evőeszközeinket pedig nekünk ajándékozták. Maga a használat egyébként egyáltalán nem bonyolult, de nem árt gyakorolni.
A jellegzetes kínai kalligráfiából ízelítőt adtak: a négyzetrácsokra, s azokon belül 8 háromszögre osztott papírokra a hagyományos festékkel lehetett dolgozni. A kínai írásjegyek ún. piktogramok, és nem csak azt kell figyelni, hogy néz ki egy-egy ilyen szimbólum, mert az is fontos, milyen sorrendben festjük fel azok részeit.
Színfolt volt a pekingi opera maszkjaival kapcsolatos foglalkozás is. Ebben a műfajban ugyanis az énekesek arcát a karakterük jelleméhez igazítják. Így a vörös arcú színész egészen biztosan bátor, egyenes és hűséges. A fekete maszk durvaságot és bátorságot egyszerre jelöl, a zöld festék sértődött makacsságot és az önuralom teljes hiányát hivatott kifejezni. A főgonosz a kínai darabokban általában fehér maszkban jelenik meg, ami minden rossz tulajdonság megtestesítője, de főleg az álnokságé, a ravaszságé és az árulásé. Ilyen például Cao Cao hadúr alakja a kínai operában, akit egy valós történelmi személy életrajza ihletett.
A kínai újév hivatalosan február 8-ával kezdődik, s a 12 állat által definiált 12 éves kínai periódusban ez a majom éve lesz. A kínaiak szerint
a majom optimista esztendőt hoz,
például az ebben az időszakban született gyerekek okosak, talpraesettek és aktívak lesznek.