Egy hídszerkezetet kellett megtervezniük 3D-ben a II. MIK 3D MechMania verseny résztvevőinek, amit aztán kinyomtattak, majd a szerkezet teherbíró képessége döntötte el a helyezéseket. Annyira jól sikerültek a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) által középiskolásoknak meghirdetett verseny produktumai, hogy közülük több még a 200 kg-nál nagyobb súly alatt sem roppant össze. Az értékelésnél azt is figyelembe vette a zsűri, hogy melyik csapat használta a legkevesebb anyagot a nyomtatáshoz, mint ahogy a gyorsaság is a fő szempontok között szerepelt. A kar a tavalyi igen nagy siker után 2. alkalommal hirdette meg a MIK 3D MechManiát azzal a céllal, hogy műszaki mérnöki szemléletet adjon a középiskolásoknak, illetve a versenyen részt vevők, amennyiben a PTE MIK-en terveznek továbbtanulni, intézményi plusz pontot szerezhessenek. A verseny első helyezett csapatának tagjai egy-egy 3D-nyomtatóval gazdagodhattak.
A megméretésre kreatív, nyitott és műszaki érdeklődésű középiskolások által alakított 3 fős csapatokat vártak, 8 középiskolából 13-an neveztek a 3D-gyártás és a CAD-tervezés témakörben megrendezett eseményre. A résztvevők a helyszínen egy workshop keretében sajátították el a hidak tervezéséhez, a statikához és a nyomtatáshoz kapcsolódó tudnivalókat a házigazda PTE MIK Gépészmérnöki Tanszék képviselőitől, ezután láttak hozzá az estéig tartó összetett tervezéshez és kivitelezéshez. Az esélyegyenlőség érdekében a szervezők figyeltek arra, hogy a feladatmegoldáshoz ne legyen szükség előképzettségre, a helyszíni oktatás, valamint a fiatalok kreativitása elegendő hátteret jelentsen a feladat megoldásához. „Egyre több középiskolában foglalkoznak szakkör keretei között a 3D-nyomtatással, nem egy intézményben már korszerű berendezések is működnek.
A 3D-nyomtatás egyébként mindinkább a mindennapjaink részét képezi,
mind a PTE MIK-en végző gépészmérnökök, mind az ipari termék- és formatervező mérnökök biztosan használják majd a munkájuk során. A hídszerkezetek kivitelezésében egyébként gépész-, valamint ipari termék- és formatervező szakos hallgatóink is segítettek a csapatoknak. A verseny tulajdonképpen egy termék életútját modellezte a tervezéstől a gyártáson át a tesztelésig. Már ezen az egy napon is rengeteget tanulhattak a résztvevők: amellett, hogy szélesedik a látókörük, sikerélményt szerezhettek, és megbizonyosodhattak arról, hogy érdemes-e elindulniuk a műszaki pályák irányába” – mondja Vasvári Gyula Ferenc, a PTE MIK Gépészmérnöki Tanszék mb. tanszékvezetője, a verseny szervezője.
Mind a gépészmérnökök, mind az ipari termék- és formatervező mérnökök esetében az egyik legfontosabb készség a kreativitás, amelyhez elengedhetetlen, hogy a szakmai ismeretek mellett kellő motiváltság is társuljon. A MechMania kiváló lehetőséget teremt arra, hogy a pályaválasztás előtt álló diákok felfedezzék magukban az érdeklődést, a tehetséget, a mérnöki gondolkodást, egyben közelebb kerüljenek az egyetemi léthez. Mivel a feladatmegoldás csapatokban zajlik, a fiatalok a konstruktív együttműködésben is gyakorlatot szerezhetnek.
Bár a műszaki pályákon korábban többségében férfiak dolgoztak, ma már egyre több nő érvényesül mérnökként.
Ez a tendencia a MechManián is megmutatkozik: már a tavalyi, de az idei versenyen is szép számmal voltak jelen lányok. „A verseny népszerűsége annak is köszönhető, hogy a támogató partnereinknek köszönhetően igen értékes nyereményeket vihetnek haza a résztvevők. Az első helyezett csapat tagjai mindannyian egy-egy 3D-nyomtató boldog tulajdonosaivá váltak, de az első három csapat iskolája is kapott egy-egy 3D-nyomtatót. A második helyezett csapat tagjai prémium minőségű építőjátékot, a harmadik helyezettek pedig gamerszettet nyertek. A legjobb dizájntervért különdíjat osztottunk ki. Az eddig megrendezett mindkét versenyünkről igen pozitív visszajelzést kaptunk a résztvevőktől, a felkészítő tanároktól, az iskoláktól, így biztosan jövőre is lesz MechMania” – teszi hozzá Vasvári Gyula Ferenc.
A 2025-ös MechManián a pécsi Janus Pannonius Gimnázium „Janus 3D és Innováció” nevű csapata lett az első, a második helyen a pécsi Leőwey Klára Gimnázium „InfoGrund” nevű csapata végzett, míg a harmadik helyet a szekszárdi Garay János Gimnázium „Garay CAD szakkör” nevű csapata szerezte meg.