Szombat délután még csak egy szűkebb keménymag sétálgatott az E78-ban.
A falakon Takács Béla aka takacsbelane zenekarhoz kötődő alkotásai, egy kisebb helyiségben Pamuki Krisztián mozgóképes installációja várta a látogatókat, barátokat. Ez utóbbit egészen szürreális térbe helyezték, az ipszi dalok kispolgári miliőbe kiabáltak bele, eddig nem ismertek felvételeken. A nyitott helyiségben egyetlen fotel állt, vele szemben kisasztalon dobozos tévé, annak tetején, ahogyan kell, Szűz Mária-szobor, alatta csipketerítő.
Ez a tértágítás, beleszólás akár vezényszava is lehetne a szombati napnak, hiszen a színpadra vitt, Scherer Péter rendezte Ady/Petőfi hasonló alapelven működik. A Nézőművészeti Kft. egyórás ifjúsági darabjában a színészek Ady és Petőfi bőrében beszélik el a két költő életét, hogy aztán/közben irodalomtörténészek és irodalomkedvelők szerepében is értelmezzék azok életét és életművét.
A folyamatos megszakításokban és elbeszélői szerepek váltásában nagy szerep jut a közönségnek, többen egy-egy levél felolvasásával a darab alakítójává válnak. Az előadás közben igazi intim tér képződött, ezt a különleges irodalomórai hangulatot nem is eresztette Beck Zoli.
Persze segítségére volt a kiosztott bor, na meg, hogy ezt Grecsó Krisztián, Egyedi Peti, a 30Y tagjai és a darab színészei, Kovács Krisztián és Katona László szervírozták. A felbolydulás után könnyed beszélgetés indult kultúráról, irodalomról a múltban és jelenben, Adyról, Petőfiről és Móriczról.
Este fél 9-re már egy talpalatnyi hely sem maradt a teremben, mindenki izgatottan várta a beígért kocsmakoncertet.
Nem kellett csalódnunk, a rég nem hallott 30Y dalok folyamába sok különleges pillanat fért bele: Beck Zaza az „Úgyis mindegy” című dalhoz kilépett a dobok mögül,
Grecsó felolvasott nemrég megjelent művéből, Egyedi Peti örömzenélt a zenekarral, Varga Ádi zongorajátéka alatt pedig csend ült a teremre, hogy aztán a közönség hangos éljenzésben törjön ki.
De a 30Y nemcsak a barátaival, hanem velünk is zenélt, egy ponton, ha már nem tombolhattunk igazán, legalább a hangunkat hallattuk és így vált igazán kocsmaivá a koncert.
Nem titkolt önmeghatározása a zenekarnak, amit láthattunk és hallhattunk. Jól kigondolt mozaikokból állt össze a hétvége, a különböző programok ennek megfelelően együtt és külön-külön is működhettek. Sokan voltak, akik csak az Ivyz, az Óriás és a 30Y zúzós vasárnapi koncertjére érkeztek. Az éjszaka mindenkinek egy őrületes koncertélményt adott, különleges helyszínen, a koncertek között fényszőnyegen cigarettázva; a bérleteseknek mégis „csak” az utolsó, de tökéletes felvonása volt az eseménynek.
S bár Zoli úgy fogalmazott még a rendezvény előtt, hogy mindenki azt fogja csinálni, amihez ért, ez a hétvége megmutatta, hogy a határok közel sem olyan élesek: az író zenélt, a zenész pólót szitált vagy bort szolgált fel, a színész irodalomról beszélgetett, a közönség pedig mindez volt egyszerre. Írta a két napot, a színdarab és a beszélgetés alatt irodalomról elmélkedett; a koncertek alatt zenét csinált; a falak között sétálva pedig a 30Y történetét rekonstruálta, hozzátéve a sajátját.
