Szabó Magda mindig is a szívem (irodalmi részének) csücske volt. Ez a vonzalom valószínűleg nem csak a névrokonságra vezethető vissza, hanem azokra a meghatározó olvasmányélményekre is, amiket az írónőnek köszönhetek. Mindemellett ritka az, amikor egy szakmailag magas kategóriás művész emberileg is a helyén van. Szabó Magdát én ilyen fehér hollónak tartom. Éppen ezért örültem, amikor kiderült, idén az írónő születésének századik évfordulója alkalmából rendhagyó Szabó Magda-konferenciát szerveznek Pécsett. Az október végi program mindkét napját a Civil Közösségek Házában töltöttem. Személyes tapasztalatokra hagyatkozva, következzen néhány közelítés a külföldön is ismert magyar írónőhöz, természetesen csupán a teljesség igénye nélkül.
Maisch Patrícia előadásából már szinte a konferencia legelején képet kaptunk arról, hova is pozícionálja a Nemzeti alaptanterv, a magyar irodalomoktatás a női szerzőt általában, illetve Szabó Magdát konkrétan. Röviden: sehová. Nemes-Nagy Ágnes mellett Szabó Magda az egyetlen kanonizált magyar női szerző, ám a NAT-ban csupán választható kategóriában szerepel, így az irodalomkönyvek nem nagyon foglalkoznak vele. Pethőné Nagy Csilla végzős gimnazistáknak szóló tankönyve Felnevelő közösségek című fejezete például csupán a Régimódi történettel dolgozik, abból viszont közöl részleteket, feldolgozási javaslatot kínál. Érdekes volt, hogy az említett tankönyv szerzője, aki egyébként a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium (Babits) szakvezető tanára, illetve ahogy a szerdai kerekasztal-beszélgetést vezető Kucserka Zsófia, egyetemi adjunktus fogalmazott „magyartanársztár”; maga is tevékeny résztvevője volt a konferenciának.
Rendhagyó, ugyanakkor abszolút pozitív elem volt, hogy a szervezők az alkotói munkába való bevonás tekintetében nem kizárólag kutatók, egyetemisták megszólítására szorítkoztak.
A rendezvény missziójának tekintette, hogy megmutassa a fiatalabb korosztálynak (is), az egyetem nem rémisztő hely, hanem egy olyan platform, ahol együtt lehet gondolkodni a többiekkel.
Szemléltetve, hogy tanulni, gondolkodni kreatív formában is elképzelhető, pályázatot hirdettek számukra: általános iskolások könyvborítótervet, középiskolások könyvtrailerert készíthettek. Workshopok formájában pedig a pályázók személyes reflexiót, tanácsot kaptak a zsűri tagjaitól. No meg persze dicséretet is, hiszen volt olyan kisfilm, ami az egyik diák rendezésével, tanári segítség nélkül született, illetve olyan is akadt, ami több iskola tanulóinak közös összefogásával jött létre. Ám a pályamunkák legnagyobb értéke abban rejlett, hogy Szabó Magda műveit sikerült elhozniuk a XXI. századba, sikerült aktualizálni a választott könyv mondanivalóját.
A program egyik legérdekesebb része kétségkívül a Grecsó Krisztiánnal való beszélgetés lett volna. A kortárs magyar irodalom egyik megkerülhetetlen figurája ugyanis több alkalommal nyilatkozta már, Móricz Zsigmond mellett Szabó Magda az a művész, akit szakmai példaképének tekint. A részletes indoklást Krisztián azonban egyik interjúban sem árulta el, éppen ezért célozta meg a konferencia, hogy első kézből értesüljön a pontos párhuzamokról, kapcsolódási pontokról. A titok azonban továbbra is rejtve maradt előttünk, hiszen Grecsó Krisztián betegség miatt nem tudott Pécsre látogatni. Világos volt, már csak a hír bejelentésekor végignézve a csalódott hallgatóságon, hogy a kurrens téma így sem maradhat ki. Kreatív megoldáshoz folyamodva, Getto Katalin V. Gilbert Edittel, a Modern Irodalomelméleti és Irodalomtörténeti Tanszék docensével, a konferencia egyik főszervezőjével beszélgetett a két író viszonyáról. Ugyan a felvetések egy szignifikáns része Grecsó Krisztián távollétében csupán találgatás maradt, így is élvezhető és mindenképpen informatív volt az eszmecsere.
Többek között rávilágított arra, mennyire egyedülálló a kortárs irodalomban, hogy egy itthon és nemzetközileg is elismert író, a posztmodern (utáni) művészi miliőben felvállalja a Szabó Magda-féle koherens, történetmesélős látásmódot; miközben egyéb kortárs irodalmi körökben Szabó Magda inkább munkamorálja mintsem írói vénája miatt példakép.
Láthattuk azt is, Szabó Magda és Grecsó élete, témái között sok a párhuzam. Csak néhányat kiemelve ezek közül: családtörténet, vidékiség, önirónia. A diskurzus végére pedig szinte megokoltnak éreztük a bennünk felvetődő kérdést: Szabó Magdának tényleg nincs köze a posztmodernhez?
Mindezen élmények azonban csupán szeletei egy tartalmas konferenciának. Jelen írásban említett motívumoknál jóval többről volt itt szó.
Ki volt a drámaíró, a barát, a gyakorlati érzékkel nem megáldott háziasszony; ki volt az igazi Szabó Magda? – minderről együtt gondolkodtunk.
A második nap végére pedig egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a Szabó Magda-kép valahogy markánsabban, ugyanakkor emberibben rajzolódik ki előttünk.
(A nyitóképen szereplő plakátot Bittner Mónika; a könyvtrailert pedig a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának diákjai készítették.)
