A jövő technológiái kerültek fókuszba a Pécsi Tudományegyetem Innovációs Napokon, amely mára nemcsak az intézmény éves csúcsrendezvénye, hanem Magyarország legnagyobb egyetemi technológiatranszfer-találkozójává nőtte ki magát. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara együttműködésével megvalósuló kétnapos esemény célja, hogy hidat képezzen az akadémiai szféra és az ipar szereplői között kapcsolatépítéssel, befektetési lehetőségekkel és élő, kötetlen párbeszéddel az innováció szolgálatában.
Rekordszámú, közel 400 résztvevővel startolt az idei PTE Innovációs Napok, amelyen idén is a mesterséges intelligencia került a középpontba. A rendezvény fókusza az egyetemi innovációs ökoszisztémában keletkező kutatási eredmények bemutatása, üzleti és társadalmi hasznosítása, valamint az akadémia-ipar partnerség építése és a résztvevő vállalatok, kutatók, munkatársak számára a kapcsolatépítés lehetőségének megteremtése.
A konferencia programja két tematikus napra épül: az első napon a jövő technológiái köré szerveződő előadások és pódiumbeszélgetések kaptak helyet, külön figyelemmel az egyetem, a társegyetemek, valamint nemzetközi partnereik legújabb fejlesztéseire. A második nap fókuszában már az egyetemi innovációs ökoszisztéma hazai és globális kihívásai állnak, emellett a Természettudományi, a Művészeti és a Gyógyszerésztudományi Kar saját tematikus partnernapján nyílt lehetőség az egyes szakterületek célzott kapcsolatépítésére és tudásátadására.
Az eseményt hagyományosan a PTE rektora, dr. Miseta Attila nyitotta meg: „Az innováció számomra a meglévő tudáselemek új módon történő összerakása, olyan újítás, amely közvetlenül a gyakorlati hasznosulás irányába mutat.
Ezért is tartom különösen fontosnak, hogy az elméleti kutatások ne csak publikációkban éljenek tovább, hanem kézzelfogható módon is hatást gyakoroljanak a társadalomra.
Természetesen nem minden próbálkozás sikeres, de épp ezek a kísérletek teremtik meg a lehetőséget arra, hogy egyszer majd valami igazán áttörő szülessen. A PTE Innovációs Napok ilyen tér: ahol az ötletek, a tudomány és a vállalati világ valódi találkozásokban kapcsolódnak össze” – hangsúlyozta a rektor.
Decsi István, a PTE kancellárja megemlékezett a tavalyi Innovációs Napokról, melynek a fő szponzora a Deutsche Telekom volt, mivel az előző héten egy új megállapodást írt alá egyetemünk a céggel, melyben jelzik a Deutsche Telekom Központ létrehozását. A kancellár beszédében hozzátette, hogy az idei rendezvény partnerével, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány (UQA) kezdeményezésére, megvalósuló
UniNext program célja, „olyan gazdasági és innovációs ökoszisztémát hozzunk létre, amely egyszerre képes befogadni a térségbe települő nagy transznacionális vállalatokat, támogatni a helyi kis- és középvállalkozásokat, és piacképes módon hasznosítani az egyetemen születő tudást.
Ez az együttműködési tér nem csupán a jelen kihívásaira ad választ, hanem jövőt épít: lehetőséget teremt arra is, hogy az itt végzett hallgatók és kutatók a régióban maradva találjanak szakmai kiteljesedésre és megélhetésre.”
A megnyitón dr. Palkovics László, mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos, köszöntőbeszédében megjegyezte, amikor évekkel ezelőtt megalakult az Innovációs és Technológiai Minisztérium, még nem volt természetes része a közbeszédnek az innováció, de az akkori döntéssel elindítottak egy folyamatot, amely mára látható eredményeket hozott. A kormánybiztos kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia megfoghatatlannak tűnhet, mint annak idején az innováció, de ez nem varázslat, hanem matematika, algoritmusok, adatok, modellek, amelyek segítségével újfajta megoldások, lehetőségek és összefüggések tárulnak fel. Nem szabad félnünk, hanem meg kell tanulnunk alkalmazni ezeket az eszközöket.
„Nem egy céget építünk, nem egy egyetemet, nem egy várost építünk, hanem ökoszisztémát” – jegyezte meg a kormánybiztos.
A nyitóbeszédek után elhangzott az első előadás is, melyet Kónya László, a Deutsche Telekom ügyvezető igazgatója tartott „Robotfőnök az otthonomban. Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a távmunkát” címmel, melyben kifejtette, hogyan, milyen MI eszközöket lehet használni egy cég életében.
Ezután sor került a PTE Innovácós Nívódíj átadására, melyet az a kutató kaphat, aki az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtott a kutatás-fejlesztés, a vállalati kapcsolatépítés, a nemzetközi partnerség, valamint az innováció területén és munkájával, eredményeivel, hozzáállásával példát mutat a többi kutató-kutatócsoport számára. A nívódíjas munkáját az egyetem üvegplakett mellett 500 ezer forint pénzjutalommal is díjazza. A PTE Innovációs Bizottsága a 2025-ös évben ezt az elismerést a PTE volt rektorának, az UQA tanácsadójának,
dr. Bódis Józsefnek ítélte oda a mesterséges megtermékenyítés hatékonyságának növelése érdekében végzett kutatás-fejlesztési és innovációs teljesítménye elismeréseképp.
A díjazott beszédében kiemelte, hogy bár a tudományos életben korábban főként a publikáció volt a mérce, ma már az innováció gyakorlati haszna is számít. A kutatásával kapcsolatban elmondta, hogy rájött, hogy a fény káros az embriókra, valamint a hímivarsejtekre nézve.
Rájött arra, hogyan lehet úgy megfigyelni az embriókat, hogy ne alkalmazzunk fényt.
A szabadalom jelenleg is ügyintézés alatt van, viszont a fotont használó eljárás már védettség alatt áll. A PTE volt rektora megjegyezte, hogy úgy gondolja, hogy a legnagyobb innovációjának a következőket tartja: „Amikor 2010-ben rektor lettem, 860 külföldi hallgató volt az egyetemen. 2018-ban, a második periódusom végére, 4460. Ehhez nem kellett mesterséges intelligencia, csak bátorság és kitartás. Ma már több mint 5000 külföldi hallgatónk van, és ez teljesen átalakította az egyetem működését.” – majd megjegyezte, hogy egy külön ökoszisztémát hoztak létre a külföldi hallgatók számára. „Egy csökkenő hallgatói létszámból indulva sikerült stabilizálnunk a számokat 20 ezer fölött, és most ismét növekedési pályán vagyunk.
Ezt tartom az én rektori időszakom legjelentősebb és legsikeresebb innovációjának” – hangsúlyozta dr. Bódis József.
Az itt bemutatott kutatások és együttműködések azt bizonyítják, hogy a Pécsi Tudományegyetem nemcsak részese, hanem alakítója is annak a jövőnek, amelyben a tudomány, a technológia és az emberi kreativitás közösen formálják a társadalom fejlődését. A PTE Innovációs Napok holnap is folytatódik, ahol számos érdekes előadással, kerekasztal-beszélgetéssel várja az érdeklődőket.
További információ:
https://www.b2match.com/e/up-innovation-days-2025