close
CímlapNyelvtanulásAz ECL német nyelvvizsga nemzetközi színtérre lépett

Az ECL német nyelvvizsga nemzetközi színtérre lépett

2021. március 19.

A nyelvtudásméréssel foglalkozó szakemberek körében az ECL nyelvvizsgarendszer egyértelműen a Pécsi Tudományegyetem nevéhez kötődik, ugyanis több mint két évtizede az Idegen Nyelvi Központ látja el az ECL Nemzetközi Vizsgaközpont feladatait, és végzi a rendszer szakmai és adminisztratív irányítását. A több mint két évtized során a vizsgarendszer jelentős fejlődésen ment keresztül: mára 15 nyelvből tehető le ECL vizsga, több száz magyarországi és külföldi vizsgahelyen.

Magyarországon a vizsgát 2001-ben ismerték el hivatalosan, amikor az Oktatás Hivatal megbízásából a Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület szakértői az akkreditációs kritériumok mentén ellenőrizték az angol, német és magyar mint idegen nyelvű teszteket, és a kapcsolódó folyamatokat, és megfelelőnek ítélték a minőségüket. Innentől fogva a vizsgázók sikeres vizsga esetén – a nemzetközi ECL bizonyítvány mellett – már államilag akkreditált nyelvvizsgabizonyítványt is kaptak.

A következő mérföldkövet a 2017-es év jelentette, amikor az ECL vizsgarendszer kezdeményezésére az Association of Language Testers in Europe (ALTE), mely több európai vizsgarendszer szakmai szervezete, auditálta, vagyis meghatározott szakmai szempontok szerint átvilágította elsőként, az A2, B1, B2 és C1 szintű ECL magyar mint idegen nyelv vizsgát. Az auditot követően a szakértői bizottság megalapította, hogy a vizsga minőségi profilja megfelel az úgynevezett 17 minimum standardnak, és odaítélte a nemzetközi minőségi védjegyét (a Q-mark-ot).

2020-ban egy újabb nemzetközi megmérettetésre vállalkozott az ECL, amikor az A2, B1, B2 és C1 szintű ECL német tesztek minőségi megfelelőségét ellenőrizték az ALTE szakértői. Ez az audit is sikerrel zárult: 2020. december 7-én az ECL német vizsga megkapta az ALTE minőségi jelzését, és olyan, a Q-mark-kal már rendelkező vizsgarendszerekhez társulhatott, mint a Goethe, ÖSD, telc vagy a TestDaf.

A PTE Idegen Nyelvi Központjában folyó vizsgafejlesztési gyakorlatnak és a nyelvtudásméréssel kapcsolatos kutatásoknak jelentős visszaigazolása az említett két sikeres audit. Az auditok során magas szintű és független, nemzetközi grémiumok ismerték el a két évtizedes, intenzív szakmai munka eredményeit. Az auditok további hozadéka az, hogy az ALTE intézményi tagjaival és egyéni szakértőivel való kapcsolatok és együttműködés révén jelentősen nőtt az ECL Vizsgaközpont, az Idegen Nyelvi Központ és ezáltal a PTE nemzetközi láthatósága is.

Ma már az Egyesült Államok több államában elismert, egyetemi kreditpontot érő vizsga lett az ECL magyar vizsga. Az ECL német vizsga elismertségében is 2021-től minőségi ugrás várható. Ugyanis az ECL magyar és német nyelvű papíralapú vizsgák sikeres letétele után a nemzetközi bizonyítványokon szerepel az ALTE minőségi jelzése, ami nagymértékben megkönnyíti és felgyorsítja a bizonyítványok külföldi elismerését a továbbtanulás, a munkavállalás vagy akár az állampolgárság megszerzése céljából.

A PTE Idegen Nyelvi Központja által működtetett ECL vizsgák fejlesztése azonban nem állt meg. A pandémiára reagálva az ECL Nemzetközi Központjában már folyik az online ECL vizsga kialakításának az akkreditációra készülő munkálatai.

Az UnivTV interjúja a témáról.

Hrisztova-Gotthardt Hrisztalina - PTE Idegen Nyelvi Központ

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni