close
CímlapSportAlakformáló táncaerobik

Alakformáló táncaerobik

2021. április 09.

Vargáné Szalai Kata földrajz-testnevelő szakos tanárként végzett, jelenleg a PTE TTK Földtudományok Doktori Iskola PhD hallgatója. Az egyetem előtt 11 évig versenyszerűen táncolt show-és látványtánc sportágban, hétszer állhatott a dobogó tetejére nemzetközi megmérettetésen, emellett kötélugró diákolimpiai bajnok. 2014 óta táncol a PTE Táncegyüttesben, 2017-ben a Táncoló Egyetem szervezői felkérték, hogy lenne-e kedve egy kurzust vinni. „Sport, zene és tánc együtt, amelyben a tanári végzettségemet is alkalmazni tudom. Természetesen rögtön beleegyeztem.”

Mit jelent az, hogy alakformáló aerobik? Ha gonosz lennék, elkezdhetnék sorolni bizonyos testtájékokat…
Kritikus helyek valóban vannak. Szabad kezet kaptam, ezért úgy alakítottam ki az óráimat, hogy minél több mindennel megismerkedhessenek a résztvevők. Gondolok itt arra, hogy pl. egy könnyed alap, majd később kicsit bonyolultabb koreográfia elsajátítása, kritikus testtájak erősítése, nyújtás, óra végi relaxáció... Az órákon használunk kézi súlyzót és mini bandet is…

Tudatlan férfiként kérdem, hogy mi ez a mini band?
Erősítő szalag. Ezek mellett köredzést is tartok.

Az mit jelent?
A társaságot három részre bontom. Egy állomáson kb. 8-10 gyakorlatot kell elvégezni. 40 másodpercig dolgoznak, húsz másodperc pihenő. Például 40 másodpercig tart egy planck-et.

Bocsánat, mi az a planck?
Alkartámasz.

Mit lehet elérni egy fél év alatt?
Az aerobik egy „vidám” edzésforma, mely pozitív hatással van a testre és lélekre egyaránt. Jól fejleszti a mozgáskoordinációt, a ritmusérzéket, valamint képes a jobb közérzet kialakítására. A résztvevők egy hosszú nehéz nap után levezethetik feszültségüket. Igyekszem én is mindig olyan órát tartani, hogy jól eső fáradtsággal menjenek haza. Ha legalább ennyit mozog valaki, az már ér valamicskét, de szerencsére többen tőlem más kurzusokra is be szoktak csatlakozni. Általában egy program másfél órás, a COVID miatt ősszel ezt egy órára csökkentettük.

Online hogy lehet edzést tartani? Bár régebben is mentek DVD-ékről az aerobik programok. Nem hatékonyabb élőben egy edzés?
Attól függ. Élőben látok mindenkit és én már szeptemberben azzal szoktam motiválni, hogy készítjük a nyári formánkat. Februárban is. Az otthoni edzéshez sokkal nagyobb önmotiváció szükséges, ugyanis, ha valaki egyedül tornászik, és azt mondja öt perc után, hogy már nem bírom, elfáradtam, akkor senki nem tudja buzdítani. Ha pedig már eljön edzésre, akkor szerintem egy közösségben könnyebben el lehet viselni a kellemes fájdalmakat.

Nekem nem lenne elég motiváló ok a bikini-szezonra való készülés!
Persze, ez egy nőnél és férfinél másképpen hat. A buzdítás mellett, hibát javítok. Fontos, hogy élvezzék, amit csinálnak és pontosan hajtsák végre. Lehet, hogy nekem szerencsém volt eddig, mert általában olyan tanítványaim voltak, akiknek csillogott a szemük és várták, hogy dolgozzunk és elfáradjanak. Az, hogy eljön valaki, beiratkozik, már mutatja, hogy tettre kész. Ide mindenki önmaga miatt jön. A résztvevők választják, ez nem egy testnevelés óra, ahol mondjuk muszáj kosarazni vagy éppen futni.

Mennyiben viselkedsz másként most, hogy online tartasz edzéseket?
Videófelvételeket készítettem, melyek a PTE Digitális Táncterem oldalára kerültek fel. Így nem látom a tanítványaimat, nem tudom, hogy kik nézik a videóimat, kik mozognak rá. Sajnos ebben a félévben nincs jelenléti oktatás. A kurzusokat sem hirdettük meg, de a régi anyagokat lehet használni. Gyerektáncot és gyerektorna videókat is készítettem nemrég. Egyszerű koreográfiákat, amelyeket a gyerekek le tudnak utánozni. Egyszer balerinának öltöztem, egyszer Mickey egérnek… a zenének megfelelő öltözetben egy kicsit humorosabb, kreatívabb a tánc és a torna.

Mit üzensz a tanítványoknak?
Pihenjék ki magukat! Mindenki sportoljon, mozogjon otthon, még egy kis kitartás, és újra találkozunk!!!

Zenék az otthoni gyakorláshoz:

Nyújtáshoz:

 

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni