close
CímlapSportÁOK Keep Active! Program

ÁOK Keep Active! Program

2021. március 29.

A koronavírus-járvány miatti kihívás arra inspirálta az ÁOK Testnevelés- és Mozgásközpont munkatársait, hogy létrehozzanak egy olyan programot, mely online biztosít lehetőségeket a rendszeres testmozgásra.

„Munkánk az eddigiekben elsősorban a tanrendi testnevelés kurzusok lebonyolítására, a különböző hallgatói és dolgozói sportesemények szervezésére és a Medikus Kupára történő felkészülésre koncentrálódott. Egységünk természetesen meghatározó módon részt vett szinte minden fontos kari fizikai aktivitással kapcsolatos eseményén, így a „A nagy lépcsőfutás” és a „Kari Egészségnap” programok lebonyolításában is. Egységünk legfontosabb missziója, hogy az egészséges életmód megtartásához biztosítsa a feltételeket az ÁOK hallgatói és munkatársai számára. A hatályban lévő védekezési rendelkezések miatt, a sportolási lehetőségek nagymértékben beszűkültek, így a tanrendi testnevelés kurzusokat távolléti módon megoldható feladatokkal tettük teljesíthetővé, amihez online kurzusokat, oktatási segédanyagokat, valamint szintén online-személyes konzultációra is lehetőséget biztosítunk.

Az online világ nyújtotta lehetőségeket kihasználva, programjainkat elérhetővé tettük a PTE összes polgára számára.”

- mondta el Dr. Karsai István, a PTE ÁOK Testnevelés- és Mozgásközpont igazgatója.

Ezek alapján indult útjára a Keep Active! program, melyben jelenleg két téma fut.
Az első egy online versenysorozat, amelyben az ÁOK tanrendi testnevelés kurzusaira regisztrált hallgatók vehetnek részt a kurzus teljesítése során végzett sporttevékenységről készített képekből és/vagy videókból készített montázzsal. A verseny május végéig tart, a beküldött anyagokat kéthetente értékelike. A legjobb anyag készítője periódusonként egy PTE-s ajándékcsomag díjazásban részesül (Keep Active! pulóver és kulacs), míg a szemeszter végén egy szerencsés hallgató 50 000 Ft-os sportszervásárlási utalvánnyal gazdagodik!


A második téma elsősorban az ÁOK kar hallgatóira és dolgozóira vonatkozik, de elérhető minden PTE polgár számára. A Microsoft Teams felületén létrehozott PTE ÁOK Keep Active! nevű csoportban jelenleg heti három alkalommal különböző típusú edzéshez csatlakozhatnak az érdeklődők. Keddenként Welker Zsani w.orkout programjához, szerdánként Buttinger Petra angol nyelvű jógaórájához, csütörtökönként László Júlia magyar nyelvű dinamikus jógaórájához csatlakozhatnak az érdeklődők.

Az aktivitási programajánlat folyamatosan bővül, érdemes a szervezet honlapját figyelni!

További info: aok.testneveles.mozgaskozpont@pte.hu

https://aok.pte.hu/hu/egyseg/190

Kovács Zsófia

A PTE ÁOK Testnevelés- és Mozgásközpont munkatársa

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni