close
CímlapSportBicsák Bence 5. a WTS-en

Bicsák Bence 5. a WTS-en

2018. május 14.

A triatlonos élete eddigi legjobb eredményét érte el Yokohamában!

Bicsák Bence „civilben” gazdálkodás menedzsment szakos a PTE KTK-n. Úgy egyébként pedig a világ egyik legjobb triatlon versenyzője! Nem titkolt célja, hogy 2020-ban kijusson az olimpiára, Tokióba. Nagy lépcsőfok ezen az úton az, hogy a Yokohamában, május 12-én tartott WTS versenyen sikerült az ötödik helyet megszereznie, olimpiai távon, az olimpiai kvalifikáció első versenyén. Ez Bicsák Bence élete legjobb eredménye – eddig.

„A beszólításnál rám nem túl jellemző módon nagyon izgultam. Kicsit bizonytalannak éreztem magam.” – mondja a versenyről Bicsák Bence, aki a világ legjobbjai ellen szállt harcba a versenyen. A feszített tempójú versenyen az úszásnál a bóják belső ívén tudott maradni, a kerékpárnál megküzdött a technikás, „csiki-csuki” pályával, és végül hatalmasat futott: „A célegyenesben már majdnem szétszakadt mindenem, maxon sprinteltünk.” – kommentálja Bicsák Bence. A kanadai Tyler Mislawchuk az utolsó 200 méteren sajnos le tudta hajrázni, így egyetlen másodperccel megelőzte a magyar versenyzőt. Bicsák Bence nem bánkódik emiatt: „Végül beértem a célba, ötödikként, életem második WTS versenyén. Elég hihetetlen érzés volt, amikor a példaképem, a kétszeres világbajnok Mario Mola fogott velem először kezet  (1 perc 11 másodperc volt az idejük közti különbség Yokohamában – a szerk.).

Annyira boldog vagyok, hogy sikerült, egy álmom vált valóra, a világ legjobbjaival futhattam WTS top 10-ért. Főleg, hogy még támadni is tudtam ellenük. Ez az, amiért minden nap keményen dolgozok. Megéri.”

A következő állomás: Kazahsztán, Astana. Itt a triatlon világkupán szoríthatunk Bicsunak. HAJRÁ!

 

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni