close
CímlapSportDoki szerint él még a remény

Doki szerint él még a remény

2024. június 21.

Dr. Horváth Zsoltot sokan az m4 sportcsatorna szakértőjeként ismerik, de azt már talán kevesebben tudják róla, hogy „Doki” becenevét annak köszönheti, hogy Pécsett szerzett jogász diplomát, tehát a Pécsi Tudományegyetem alumnija. Őt kérdeztük a labdarúgó Eb kapcsán a magyar válogatott eddigi teljesítményéről, megmaradt esélyeiről, és arról, melyik válogatott, illetve játékos okozott eddig számára kellemes meglepetést a kontinenstornán, és melyik okozott csalódást.

Dr. Horváth Zsolt gyakran értékeli a mérkőzéseket Berkesi Judit oldalán az m4 sportcsatornán (fotó: Horváth Zsolt Facebook oldala)

Mindenekelőtt azzal kell kezdenem – vág bele a közepébe „Doki” -, hogy nem értek egyet a Marco Rossit a napokban érő kritikus hangokkal. Ő építette fel ezt a csapatot, és neki köszönhetjük az eddigi sikereket is. Azt gondolom, hogy az eddigi két mérkőzésen, főleg a Svájc ellenin kiütközött az, hogy több kulcsjátékosunk – leginkább a védelemben – kevés játékpercet kapott a klubjában a tavasszal. Várható volt, hogy egy erős svájci válogatott ellen ez vissza fog ütni. A németek elleni meccs már sokkal jobban nézett ki magyar szempontból, de azt azért látni kell, hogy a német válogatottban csupa olyan játékos szerepel, aki a saját posztján világklasszis. A mi válogatottunknak viszont nem ez az erénye, hanem a harcosság, az egységesség. De reálisan nézve két góllal jobb jelenleg a német csapat, ami – talán meglepő lesz, amit mondok – az elmúlt tíz év legerősebb nationalelfje.  

Nincs ugyan már jelentősége, de kíváncsi vagyok a véleményedre, mert eléggé ellentétes szakvéleményeket hallhattunk, olvashattunk erről szerda este óta. Véleményed szerint szabálytalanság előzte meg az első német gólt?

Erről az a véleményem, hogy ha ugyanez a párharc Gündogan és Willi Orban között a szögletzászlónál zajlik, a partjelző oldalán, tízből tíz partjelző felemeli a zászlaját, és lelkesen lenget, hogy kifelé szabadrúgás, vagyis kosárnyelven szólva támadófault történt. Miért esne ugyanez a szituáció más megítélés alá a kapu előterében?

Szabálytalan volt Gündogan, vagy sem? (fotó: AFP)

Lesz még egy csoportmeccsünk, a skótok ellen. Látsz még arra reális esélyt, hogy továbbjuthat a magyar válogatott a csoportkörből?

Igen, látok. Sőt, ha számokat kellene mondanom, 60/40-re győzne nálam a továbbjutás a kieséssel szemben. Mindezt annak ellenére mondom, hogy a skót válogatott borzasztóan erős, sokkal erősebb, mint azt sokan gondolják. 4-5 Premier League játékosuk van, többen játszanak a spanyol és a skót bajnokságban is. Nehéz lesz, de megfelelő koncentrációval, és hatékony helyzetkihasználással le lehet győzni őket. Utána pedig jöhet a számolgatás, és a drukkolás, hogy legyenek kétpontos harmadik helyezettek is…

Melyik nemzeti tizenegy okozott számodra eddig kellemes meglepetést, és melyiktől vártál többet?

A szerbektől egyértelműen sokkal többet vártam. Hihetetlenül erős a keretük, gyakorlatilag nincs olyan posztjuk, ahol ne olyan játékos játszana, aki a klubjában meghatározó szerepet tölt be. Ehhez képest nem sokat mutattak eddig, és szerintem óriási blama lenne a számukra, ha már a csoportkör után csomagolniuk kellene. A másik oldalra pedig a spanyol válogatottat helyezném:

„atomfocit” játszanak, nem hagynak teret és levegőt az ellenfelüknek, és folyamatosan bennük van a gólszerzés lehetősége.

Egyelőre őket látom a legjobb formában lévő csapatnak.

Játékos, akár pro, akár kontra?

A németeknél Musiala fantasztikus formában van. Mind a skótok, mind pedig az ellenünk játszott mérkőzésen látszott, hogy gyakorlatilag lehetetlen őt megállítani. Ha az első emberen átcselezi magát, márpedig általában átcselezi, a következő védőknek már szinte semmi esélyük nincs egy lendületből érkező Musialával szemben. A negatív oldalra nem emelnék ki külön senkit, de ahogy említettem, a szerbek csapatként szerepeltek le eddig, nem csak egyénenként.

Jamal Musiala kitűnő formában játszik eddig az Eb-n (fotó: Sport Bild)

Visszatérve a skótok elleni meccsre: képzeljük el, hogy Te vagy Marco Rossi, és vasárnap este van, a mérkőzés előtti percekben vagyunk. Mit mondanál a játékosoknak?

Az biztos, hogy nem erőltetném a dominanciát. Ez a skót válogatott egy fizikálisan nagyon erős csapat, így ledominálni őket nagyon nem egyszerű. Én inkább a kontratámadásokra és a pontrúgásokra apellálnék, azokkal zökkenteném ki őket a játékukból. És hogy mit mondanék? „Egy ország titeket néz ma este. Tudjátok az elmúlt évekből, mit jelent a magyaroknak, milyen szívdobogtató, ha ti jól szerepeltek. Ezért küzdjetek most is!”

Horváth Zsolt sok örömet szerzett anno a pécsi szurkolóknak (fotó: pmfc.hu)

Dr. Horváth Zsolt a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. Ezt követően ragadt rá a „Doki” becenév. Labdarúgóként a PMFC, az MTK és a DVSC játékosa volt, ez idő alatt számos gyönyörű gólt szerzett a labdarúgó NB1-ben, összesen 119 első osztályú mérkőzésen 21 gól fűződik a nevéhez. 28 évesen szívműtéten esett át, és orvosi tanácsra a profi labdarúgással fel kellett hagynia. Ezt követően megalapította a PFAgency játékosügynök cégét, mellyel számos ismert hazai labdarúgó pályafutását egyengeti. Mellette az m4 sportcsatorna állandó szakértője, és ügyvédként is tevékenykedik.

A címlapfotót 12 évvel ezelőtt készítette Csortos Szabolcs a PTE Alumni magazinja számára.

Horváth Zsolt PMFC-ben szerzett góljairól a pmfc.hu készített egy videós összeállítást:

Kottász Gergely

Kottász Gergely

PTE sajtóreferens

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni