close
CímlapSportÉlvonalú megállapodás

Élvonalú megállapodás

Az egyetem női röplabdacsapata első alkalommal indul az élvonalban a 2020-2021 évi bajnokságban – ezt is bejelentették a PEAC és a MCM Diamant Kaposvári Női Röplabda Club együttműködési megállapodásának ünnepélyes ratifikálásakor.

A szerződéskötés előtti nagy médiafigyelemmel kísért sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Pécsett és Kaposváron egyaránt komolyan veszik a női röplabdát, és a sportág két egyesületének együttműködése kölcsönös előnyökkel jár. A közel száz éves Pécsi Egyetemi Atlétikai Club színeiben nemcsak az egyetemisták sportolnak (összesen 167-en), profik és amatőrök is, sőt, a teljes utánpótlás-korosztály is rendelkezésre áll, az általános- és a középiskolás korosztályban. A további szakmai előrelépéshez Kaposvárott működő akadémiai képzés ad majd segítséget.

Betlehem József, a PTE általános rektorhelyettese köszöntötte a sajtótájékoztató résztvevőit, s kiemelte a sport tanulásra gyakorolt jó hatását,  szavait azzal zárta, hogy a legfontosabb az, hogy a leírtak ne csak papíron maradjanak meg. A pécsi szakmai elképzelésekről a PEAC ügyvezető elnöke, Ács Pongrác és Horváth Balázs szakosztályvezető beszélt, elmondták, hogy 2007 óta keresik az utat az amatőr és a profi sport között. A Magyar Röplabda-szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt is kiemelte az együttműködés példaszerűségét, szerinte minden ilyen megállapodás is rámutat arra, hogy a röplabdasport egyre erősödik, három éve a látványsportok közé sorolták a röplabdát, azóta a TAO-támogatással bővültek a lehetőségeik.

Az 1. MCM-Diamant elnöke, Karl Schultes angolul folytatta a sajtótájékoztatót, a kaposvári csapat egyenletes fejlődéséről és sikereiről mondta el véleményét, a kaposvári akadémia vezetője, Orosz Ferenc hangsúlyozta, hogy az egyesületükben sportoló sok tehetséges fiatal között bőven akadnak, akik a sportoláson kívül diplomát is szereznének. A Kaposváron az egyesületben közel háromszáz lány röplabdázik, és a Diamant Extraligás együttesében is több tizenéves szerepel – ők kettős igazolással pályára léphetnek majd a PEAC NB I-es gárdájában is, és érettségi után több Somogy megyei fiatal a pécsi egyetemet választja, és tudja segíteni a Baranya megyei röplabdások munkáját.

A sajtótájékoztató végén a PEAC új vezetőedzőjét is bemutatták, Horváth Alexandra lesz a szakmai munka vezetője. A kiemelkedő sportolónő már négy esztendeje edző a kaposvári utánpótlásban, már meg is ismerkedett a fiatal, lelkes pécsi egyetemi együttessel.  Horvát elmondta, hogy korábban háromszoros bajnok és kétszeres kupagyőztes volt, a PEAC-ot az 5. helyre várja az első NB 1-es évadban.

 

Balogh Robert

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni