close
CímlapSportFuss a rákgyógyításért!

Fuss a rákgyógyításért!

2019. augusztus 27.

A „Fuss a rákgyógyításért!” elnevezésű futást eddig tíz alkalommal szervezte meg nagy sikerrel a Dunántúli Postás Sportegyesület (DPSE), azonban az idei évtől a két intézmény együttműködésének és kiváló szakmai kapcsolatának köszönhetően a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája lesz a rendezvény „házigazdája”.

Az elmúlt tíz év jó gyakorlatához hasonlóan, a PTE Sportiroda munkatársainak is elsődleges célja, hogy a futás által összegyűlt karitatív összeget, az első forintjától az utolsóig a betegekre, illetve az ő komfortérzetük növelésére fordítsa egy alapítványon keresztül. Idén a jótékonysági futás kedvezményezettje az Eurakvilo Gyermekonkológia és Gyermekhospice Közalapítvány lesz.

Szeptember 14-én tehát ismét lehet futni, sétálni, vagy akár kutyát sétáltatni egy jótékony célért Pécsett.

A rendezvényre a szervezők az egyetemi polgárok mellett, természetesen a városlakókat is várják!

Tervezett program:

09.00 Regisztráció kezdete a Széchenyi téren

10.30 Ünnepélyes megnyitó, bemelegítés

11.00 Start (futás, kocogás, séta)

12.15 Tombolasorsolás értékes nyereményekkel

További részletek:

Táv: 2,6 km

Tervezett útvonal: Széchenyi tér – Irgalmasok u. – Citrom u. – Jókai tér – Apáca u. – Szent István tér – Janus P. u. – Mária u. – Flórián tér – Nagy Flórián u. – Király u. – Széchenyi tér

Előzetes regisztráció: 2019. szeptember 10-ig; amelyet egyénileg ( ONLINE REGISZTRÁCIÓ ) vagy futónagykövetek* által lehet elvégezni. 

Helyszíni regisztráció: 2019. szeptember 14. 9:00-10:30

A nevezési díj egységesen min. 1000 Ft. A részvételt – a készlet erejéig – ajándékpólóval jutalmazzák a szervezők.

Az előzetesen regisztrálók az ajándékpólót személyesen (Rektori Kabinet, Vasvári Pál utca 4./213-as iroda) vagy futónagykövetük által vehetik át szeptember 12-én és 13-án a nevezési díj befizetése mellett. A legtöbb futót toborzó nagykövet díjazásban részesül.

A Tettye Forrásház Zrt. friss ivóvizet biztosít a futók számára. A póló viselői a futónapon kedvezményesen tekinthetik meg a Pécsi Állatkertet, a Pécsi Tudományegyetem Botanikus kertjét és a Csontváry Múzeumot.

Minden mély érzésű, segítő szándékú, sportot kedvelő érdeklődőt szeretettel várunk! Fuss velünk Te is!

* A futónagykövet ismerősei, barátai köréből toboroz minél több futót, előzetesen összegyűjti a nevezési díjakat és kiosztja az ajándékpólókat.

Halmos Zoárd

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni