close
CímlapSportFuss a rákgyógyításért!

Fuss a rákgyógyításért!

2021. augusztus 27.

Szeptember 11-én ismét lehet futni, sétálni, vagy akár kutyát sétáltatni egy jótékony célért Pécsett.

A „Fuss a rákgyógyításért!” elnevezésű futást először 2008-ban, majd azt követően még tíz éven át szervezte meg nagy sikerrel a Dunántúli Postás Sportegyesület (DPSE), azonban 2019-től a két intézmény együttműködésének és kiváló szakmai kapcsolatának köszönhetően a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája lett a rendezvény „házigazdája”.

A célok, valamint a kedvezményezett személye sem változott az idén, hiszen a futás által összegyűlt karitatív összeg, az első forintjától az utolsóig beteg gyermekek kezelését segíti az Eurakvilo Gyermekonkológia és Gyermekhospice Közalapítványon keresztül.

A rendezvény nyitott, tehát nem csak egyetemi polgárok jelentkezését várják a szervezők.

Online jelentkezési határidő: szeptember 5.

A program részletes ismertetője, valamint a jelentkezéssel kapcsolatos összes információ elérhető a PTE SPORTPORTÁLJÁN.

Halmos Zoárd

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni