close
CímlapSportFutsalcsarnok jöhet?

Futsalcsarnok jöhet?

2024. szeptember 06.

Támogató döntésben részesítette a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pécsi Egyetemi Atlétikai Club által közösen benyújtott futsalcsarnok létesítésére vonatkozó pályázatot. A tervek szerint a fejlesztés megvalósítója a szövetség lesz, mely a várostól az infrastruktúra előkészítését és a fenntartást kéri.

A Magyar Labdarúgó Szövetség még áprilisban tette közzé a futsalcsarnok létesítésére szóló pályázatát, a felhívásban pedig rögzítették, hogy Pécs esetében a felnőtt csapatot működtető PEAC lehet a pályázat gesztorszervezete. A projekt fő célját az MLSZ a következőképpen foglalja össze a 2025-ös stratégiáját összegző dokumentumban: „… miközben az akadémiák és professzionális klubok infrastrukturális feltételei (akadémiai központok, stadionok) a 2010-2020-as stratégiai időszakban látványosan fejlődtek,

számos területen további beruházások indokoltak. Mindenképpen ide sorolhatóak a 4 évszakos edzéslehetőséget biztosító fedett játékterek és futsal-csarnokok.

A szakágfejlesztés – a sportszakmai, versenyszervezési és edzőképzési szempontok melletti – fontos területe, hogy növeljük a futsal-csarnokok számát.”

Fotó: EUSA Futsal 2024
Pécs közgyűlése – miután a potenciális helyszínekről a lakosság véleményét kérte – határozatban döntött arról, hogy a pályázatot a PEAC sportegyesülettel közösen nyújtja be, mely májusban meg is történt, az MLSZ elnöksége ezt követően július 26-i ülésén hozta meg támogató döntését.

Az új futsalcsarnok kapcsán három helyszín került szóba: a Várkői Stadion, a kertvárosi Tildy Zoltán utca, és Névtelen utca. Utóbbi nyert 60%-os szavazati aránnyal, így már pályázatban is ez a cím szerepelt.

Az említett utában egyébként már több sportlétesítmény is található, a Kodály Zoltán Gimnázium tornacsarnoka, illetve a Székelyhidi Labdarúgó Klub, ezért ez a terület a városfejlesztési koncepcióiban is kiemelt szerepet tölt be, mint sportfejlesztési zóna.

Fotó: EUSA Futsal 2024
A létrejövő sportcsarnok az MLSZ által megrendelt típusterv alapján készül el.

Az 1500 négyzetméteres csarnok a küzdőtér mellett négy öltözőnek, mosdóknak, szertárnak, gépészeti térnek, irodának és egy kisebb nézőtérnek adhat majd helyet.

A beruházás megvalósítója, megrendelője a Magyar Labdarúgó Szövetség lesz, a szervezet a várostól a terület előkészítését, a közművek kialakítását és a jövőbeni üzemeltetést kéri. Az ősz folyamán a városi önkormányzat, a PEAC, valamint az MLSZ megkezdik az előkészületeket, az ütemezésről és a végleges műszaki tartalomról ezt követően lehet majd többet tudni.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni