close
CímlapSportGyeplabdázó grafikusművész

Gyeplabdázó grafikusművész

Szentpéteri Dóra a PTE Művészeti Kar harmadéves hallgatója, grafikusművésznek tanul. Gyerekkora óta szenvedéllyel űzi a gyeplabdát, ami sok mindenre megtanította. Többek között arra, hogy bármihez is fog, a folyamatos fejlődés legyen a célja.

Mióta gyeplabdázol?

Ha az emlékezetem nem csal, akkor általános harmadik osztályában voltam először edzésen. És ha jól is számolok, akkor ez már tizenkét éve volt. Tehát nagyjából tíz évesen kezdtem bele, és nem kellett sok idő, hogy a társaság után maga a sport is teljesen magával ragadjon.

Miért ezt a sportágat választottad?

Anyai ágról a nagytatám még a nagy Jugoszláviában a tíz legtehetségesebb játékos közé tartozott, vagyis a válogatott csapat tagja volt. Ő volt az, aki mindig is szerette volna, hogy a családban folytassa valaki ezt a sportágat, de soha nem erőltette. Nagyon sok történetet meghallgattam az utazásairól, az élményeiről, és a mai napig le vagyok nyűgözve, hogy mennyivel több lehetőség volt régen Szabadkán, a városban ahol születtem, felnőttem, és űzöm a sportot. Párizstól kezdve Velencében, Indiában, Hollandiában és még sorolhatnám, hogy mennyi városba jutott el a nagytatám, teljesen ingyen. Sajnos mostanra ez már kevésbé aktuális, de arra nagyon jó volt, hogy kedvet kapjak én is a sporthoz.

Amikor még kisebbek voltunk az unokatesóimmal,

a nagyszüleimnél a garázs előtt rengeteget passzolgattunk, a nagytatám régi ütőivel és labdákkal.

Sokszor meg is csonkítottuk ezzel a folyamattal a mama kertjét, de ez nem állított meg bennünket abban, hogy aztán minden további családi ebédnél, ami a nagyszüleinknél volt, ugyanezt csináljuk.

Nagyjából ezek lennének az előzmények, aztán végül edzésen a társasággal is igazán megtaláltam az összhangot, s a sport ennek következtében a szenvedélyemmé vált.

Mit tanulsz a PTE-n?

Grafika: Szentpéteri Dóra.

A Művészeti Kar grafikusművész osztatlan szakán tanulok, idén fejezem a harmadik évemet. Már régóta nagyon izgat a művészet, a tervezés kérdése, és a családom végtelen támogatásának köszönhetem azt, hogy művészeti egyetemen folytathattam a tanulmányaimat. A helyemet tökéletesen megtaláltam ezen a szakon, s annak ellenére, hogy tudom, rengeteget kell fejlődnöm még mindig, ez engem mindig csak motivál.

Mindig jobb és jobb akarok lenni, bármiben, amit épp csinálok. És azt hiszem, kijelenthetem, hogy ezt a hozzáállást a gyeplabdának köszönhetem.

Egyéb mellékhatás lett az is, hogy imádok játszani - bármiről is legyen szó-, és nem szeretem feladni.

GIF Design: Szentpéteri Dóra.

Nagyon nagy harcot vívtam magamban, amikor egyetemet kellett választani, mert az egyértelmű volt, hogy Pécsre szeretnék leginkább bejutni, de közben tudtam, hogy ez minden bizonnyal azzal fog járni, hogy a gyeplabdát már nem űzhetem tovább, mert Pécsen ez nem opció.

Aztán végül úgy alakult, hogy amikor belevágtam és elkezdődött az egyetemi élet, akkor láttam egy hirdetést floorball edzésekre, amikre aztán el is jártam hétről hétre, s végül felváltotta hétközben a gyeplabda edzéseket. Akkoriban sokat utaztam Szabadkára, és amikor a Szerbiai bajnokság volt, akkor mindig részt is vettem benne. Olyankor sokszor bejártam a Pécs-Szabadka-Belgrád/Újvidék/Jagodina, újra Szabadka, majd végül Pécs útvonalat, egy-egy vasárnap alatt.

Milyen eredményeket értél el eddig a csapatoddal gyeplabdában?

Annak ellenére, hogy már nagyon régen volt, nekem a kedvenc mérkőzéseim egyike az volt, amikor 2015-ben a Balkán Bajnokságon vettünk részt, és akkor először játszottunk focipálya méretű, nagy műfüves pályán.

Döntetlenre álltunk a bolgár csapattal, s az utolsó, döntő meccsen szakadt az eső. Az állás 1-1 volt, és a víz már úgy állt a pályán, hogy az megállította a labdát is. Aztán a meccs vége előtt néhány perccel, jókor voltam jó helyen, és sikerült beadnom a nyerésünket eredményező gólt. Nekem mai napig ez a legbüszkébb pillanataim egyike.

Az európai vírushelyzetet megelőzően, februárban részt vettünk a szerbiai válogatott csapattal a Women’s Field Hockey EHF Indoor Club Challenge-en, Szlovéniában, ahol a negyedik helyezést értük el. Illetve ahogy már említettem, folyamatosan részt veszek a Szerbiai bajnokságon (amikor nincsenek korlátozások), ahol az esetek többségében első helyen végzünk.

Hova jutottál el vele?

A gyeplabdának köszönhetően járhattam már Szlovéniában, Horvátországban, Romániában, Bulgáriában és persze Magyarországra is sokat utaztunk.

Hol lehet ezt a sportágat űzni?

Magyarországon belül Budapesten és Gerjenben vannak gyeplabda klubok. De ahogy a legtöbb sportban, a gyeplabdában is leginkább a gyerekek vannak többségben, így olyan csapat, akikkel a felnőtt női csapatommal is meg tudtunk mérkőzni, csak Budapesten van. Sajnos nálunk, Szerbiában sem sokkal jobb a helyzet, jelenleg Szabadkán, Újvidéken, Belgrádban és Jagodinában vannak ilyen csapatok.

Kinek ajánlanád esetleg, hogy próbálja ki a gyeplabdát?

Bárki, akiben van egy kis játék vagy csapatszellem, jól érezheti magát a gyeplabdában.

Az én nagy gondom mindig is az volt, hogy nem igazán szerettem csak úgy futni, hanem ha már futok, akkor legyen valami más motiváció is, mint maga a futás. Erre volt jó, hogy kaptam a kezembe egy ütőt és azzal irányítva a labdával futhattam! Amint az ember az alapokat megtanulja, csak izgalmasabb minden edzés. Szóval bárkinek, aki nem szeret “csak úgy” futni, előszeretettel ajánlom!

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni