close
CímlapSportHa asztalitenisz MEFOB, akkor döntő Pécsen!

Ha asztalitenisz MEFOB, akkor döntő Pécsen!

2019. május 02.

Újra a PTE volt a házigazdája a legrangosabb egyetemi versengésnek, asztaliteniszben.  

Szinte már hazajár Pécsre az asztalitenisz MEFOB, hiszen április 17-én sorozatban a 13. alkalommal látta vendégül az országos egyetemi bajnoki döntőt a Pécsi Tudományegyetem, közösen a PEAC asztalitenisz szakosztályával.

A versengést idén is színesítette egy „nem mindennapi” páros bemutató, ahol a magyar asztalitenisz világbajnokaihoz, Klampár Tiborhoz és Jónyer Istvánhoz csatlakozott a PTE képviseletében Dr. Miseta Attila, az egyetem rektora, valamint Dr. Betlehem József stratégiai és kapcsolati rektorhelyettes, akik nemcsak jelenlétükkel tisztelték meg az eseményt, hanem játékukkal is szórakoztatták a megnyitóra kilátogató sportolókat, hallgatókat és városlakókat.

A „sportos bemutató” után nemcsak a versengés indult útjára, hanem bárki, aki regisztrált részt vehetett egy interaktív sport tereferén, ahol a jelenlevők nemcsak hallgathatták, hanem kérdezhették is a világbajnok asztaliteniszezőket pályafutásukról, versenyélményeikről, valamint életükről.

Ami a versengést illeti az utóbbi évek egyik legnagyobb érdeklődése mutatkozott a nevezésnél mind a profik, mind az amatőrök megmérettetésében, hiszen 12 felsőoktatási intézmény hallgatója vett részt a különböző kategóriákban. A profik között férfi versenyzőinket idén sem kerülte el a jó eredmény, hiszen a páros küzdelmekben a Bihercz Tamás – Bihercz Gábor „testvérduó” a második helyig jutott, míg a csapat versenyszámban bronzérmet könyvelhetett el a kettős. Ezeken felül Bihercz Gábor egyéniben növelte bronzérmei számát, miután holtversenyben a szintén PTE-s Pedram Mirshavaladdal a dobogó legalsó fokára állhattak fel. Fiaink kiváló szereplésének köszönhetően a házigazda PTE az összetett pontszámítás előkelő harmadik helyén végzett, az első Szegedi Tudományegyetem és a második Kodolányi János Egyetem mögött.

Az amatőr kategóriában Bokor Beatrix egy ezüsttel, míg Boros Bernadett és Kajtár Eszter egy-egy bronzzal gazdagították a Pécsi Tudományegyetem idei éremkollekcióját.

Az asztalitenisz MEFOB 2019 részletes eredménysora:

 

Férfi csapat:

1.    Szegedi Tudományegyetem

2.    Eötvös Lóránd Tudományegyetem

3.    Óbudai Egyetem

Pécsi Tudományegyetem I.

 

Női csapat:

1.    Kodolányi János Egyetem

2.    Széchenyi István Egyetem

3.    Szegedi Tudományegyetem I.

              Szegedi Tudományegyetem II.

 

Férfi páros:

1.    Dr. Varga Csaba – Biedermann Dániel (Szegedi Tudományegyetem)

2.    Bihercz Tamás – Bihercz Gábor (Pécsi Tudományegyetem)

3.    Bán Gergely – Galgóczi Balázs (Debreceni Egyetem)

             Both Levente – Szőllősi Péter (Eötvös Lóránd Tudományegyetem)

 

Női páros:

1.    Tóth Kata – Benkő Anett (Kodolányi János Egyetem)

2.    Fuderer Dalma – Szórád Henrietta (Szegedi Tudományegyetem)

3.    Tarsoly Zsófia – Béres Zsófia (Debreceni Egyetem)

              Halász Ella – Brindza Ágnes (Szegedi Tudományegyetem)

 

Férfi egyéni:

1.    Molnár István Patrik (Óbudai Egyetem)

2.    Dr. Varga Csaba (Szegedi Tudományegyetem)

3.           Bihercz Gábor (Pécsi Tudományegyetem)

             Pedram Mirshavalad (Pécsi Tudományegyetem)

          

 

Női egyéni:

1.    Tóth Kata (Kodolányi János Egyetem)

2.    Halász Ella (Szegedi Tudományegyetem)

3.    Orosz Sára (Széchenyi István Egyetem)

             Szórád Henrietta (Szegedi Tudományegyetem)

 

Összetett végeredmény:

 

1.    Szegedi Tudományegyetem

2.    Kodolányi János Egyetem

3.    Pécsi Tudományegyetem

 

Amatőr egyéni:

1.    Lehoczki Martin (Budapesti Gazdasági Egyetem)

2.    Bokor Beatrix (Pécsi Tudományegyetem)

3.    Boros Bernadett (Pécsi Tudományegyetem)

Kajtár Eszter (Pécsi Tudományegyetem)

Halmos Zoárd

Halmos Zoárd

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni