A nagy sikerrel zárult MoonBike projekt egyik fődíját, a kerékpárt, Miholics Tünde nyerte meg, aki igazi energiabomba, vidám, vitális jelenség. Pár éve még csak szobakerékpározott, ma már egy 60 kilométeres túra meg sem kottyan neki.
Milyen volt a Holdon kerékpározni?
(nevet) Gyönyörű volt, főleg telihold idején. A PTE internetes oldalán láttam, hogy gyorsan feltekertünk „oda”, pedig én nem estem túlzásokba.
Miért csatlakozott?
Június 20-án a párom egyik ismerőse hívta fel a figyelmünket erre, mert tudta, hogy rendszeresen szoktunk biciklizni, azt kérdezte, miért nem csatlakozunk.
Mennyit tekert?
Nem számoltam. De idén kezdtem el 30 kilométernél hosszabb távokat tekerni rendszeresen. Most, hogy megkaptam az új biciklit, letekertem egy régi álmomat, eljutottam két keréken Harkányig, onnan Görcsönybe és vissza Pécsre. Szerdán megkaptam a biciklit és szombaton megcsináltam.
Az új bicaj ennyivel jobb a réginél? Talán elektromos?
Dehogy elektromos! 11 évesen vettem a régit, használtan, azelőtt még soha nem volt új biciklim. A nyeremény lényegesen jobb, könnyebb, gyorsabb. Rengeteg örömet okozott, hogy az én tulajdonomba kerülhetett a szerencse révén.
Miért jó biciklizni?
A két kerék esetemben korábban soha nem jelentette a biztonságot. A gyerkőcöm évekig motorozott, nem tudott rávenni, hogy üljek fel mögé. 44 évesen tört rám az az érzés, hogy nekem ezt ki kell próbálnom. Akkor száz kilót mutatott a mérleg. Úgy döntöttem, soha többé nem akarom ezt az adatot látni. A lányom hastáncolni kezdett, én is megtanultam, mellette szobabicikliztem. Csak harminc kilót szerettem volna fogyni, de nem állt le a fogyás,
39 kiló mínusz lett belőle,
amikor az egyik sporttal felhagytam, és vettem egy biciklit, azzal kezdtem munkába járni. Na, de azelőtt csak tízévesen ültem kerékpáron, akkor is vagy öt percig. 44 évesen folytattam. Abban sem voltam biztos, hogy nem esem-e el rögtön. Hétvégén kicsit gyakoroltam, és hétfőtől hat kilómétert eltekertem a melóhelyig oda, s hatot visszafelé. Az első nagyobb emelkedőnél leszálltam a bicajról, azt hittem nem tudok feltekerni. Rám köszönt egy fiatal srác, elbeszélgettünk, azt hittem, a fiam egy haverja, de közben kiderült, hogy egy magamutogatós gyerek. Nem rémültem meg tőle. Megadta a telefonját is, a párom felhívta, lerendezte, azóta nem jár erre. Én pedig nem szálltam le a kerékpárról! Így indult a sztori, de éveken keresztül letekertem ezt a 12 kilométert minden hétköznap. Szabadnapokon meg a déli elkerülőúton tekertem, hol erre, hol arra. Idén Szalánta-Görcsöny-Pécs távon megteszek 34 kilométert. Nyáron kaptam egy küllőtörést, a szervízben javasolták Bicsérdet. És tényleg gyönyörű a táj arra is. Most már egy hatvan kilométeres táv meg sem kottyan.
Mi a következő cél?
A középső gyerekünk Kaposváron lakik, 80 kilométernél kicsit több az út, csak sajnos Szigetvár és Kaposvár között épül bicikliút.
Meg kell kérdeznem, hogy mi a jó a biciklizésben?
A szabadságérzés. Szeretek egyedül is elmenni, a párommal is szoktam, de ő szívesebben gyúr inkább. De hogy dicsekedjek is egy kicsit, a kisebbik gyerekemmel bicajoztunk nemrég, mentem a szokásos útvonalon, mentem előre, ha elhagytam, megvártam. Azt mondta, hihetetlen erővel rendelkezem. Amikor elmentem, megtettem ezt a kört még egyszer, csak az út fél órával rövidebb ideig tartott. 28 éves a gyerek, azt mondta, hogy ilyen szégyenbe nem hozhatom máskor.
Keveredtél még valami veszedelmes szituációba a mutogatós emberen kívül is két keréken?
Egyszer évekkel ezelőtt későn vett észre egy autó a kanyarban, inkább én döntöttem be a bicajt, mint hogy elüssön. Meg is állt, elnézést kért. Több esésem nem volt. Megvédenek a „Fentiek”. Gyógyszert nem kell szednem szerencsére, hála a sok mozgásnak. Azért 50 felett ezt kevesen mondhatják el. Bicajozni jó dolog!
