close
CímlapSportKitartás és fejlődés

Kitartás és fejlődés

2024. július 13.

Az Európai Egyetemi Játékok keretében megrendezett sakkversenyeken a Pécsi Tudományegyetem női sakkozói jó teljesítményt nyújtottak, bár az eredmények vegyesek voltak. A rapid és blitz versenyeken való szereplésükre méltán lehetünk büszkék.

Rapid Verseny
A Rapid verseny során Juhász Judit (ETK) és Balogh Eszter (BTK) változó eredményeket értek el. Juhász Judit a Debreceni Egyetem játékosa ellen aratott győzelmet az első fordulóban, míg Balogh Eszter két döntetlent játszott a Debreceni Egyetem és a török Ozyegin University játékosaival szemben. Juhász Judit így nyilatkozott:

„A partik kifejezetten jók voltak mind a kettőnk részéről.

Eszti, aki a kettes táblán játszott, állítása szerint régen fogott a kezében bábút, de nekem az a véleményem, hogy nagyon jól játszik ekkora szünet után is. Az első fordulóban sikerült győznöm egy olyan lánnyal szemben, akire nagy riválisként tekintek. Ezt egyfajta bravúrként éltem meg. Utána nagyon erős partnereink voltak. Még négy játszmát játszunk, úgyhogy ez még alakul. Lesznek még olyanok, akiket le tudunk győzni!”

A második napon a 7. helyen végeztünk. A negyedik és ötödik fordulók során nagy kihívásokkal néztünk szembe. A PTE ETK hallgatója  így értékelte második nap történései: „A 4. fordulóban a horvátokkal játszottunk, akik papíron erősebbek nálunk. Balogh Eszter kiegyensúlyozottan játszott és döntetlen lett az eredmény. Sajnos, én kockáztattam, és ez nem hozta meg a kívánt eredményt, így vereséget szenvedtem. Az 5. fordulóban két magyar lánnyal, a BME játékosaival mérkőztünk meg. Eszti sokáig tartotta a lépést, egyszer ő, egyszer az ellenfele állt jobban, végül sajnos elvesztette a végjátékot. Én döntetlent játszottam. Tudjuk, hogy ez nem sok pont mára, de nem csüggedünk. Továbbra is dolgozunk azon, hogy javítsunk a helyezésünkön és eredményeket érjünk el a következő fordulókban.”

Az utolsó fordulóban a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem játékosaival szálltak szembe játékosaink. Juhász Judit döntetlent játszott az első táblán. Balogh Eszter sajnos vereséget szenvedett a második táblán. Majd a PTE hallgatói a Mykolas Romeris University ellen sorakoztak fel bábúikkal. Balogh Eszter sikeresen legyőzte ellenfelét a második táblán. Juhász Judit sajnos vereséget szenvedett az első táblán. A sakkozó így nyilatkozott:

„Az első táblán gyakorlatilag majdnem mindenki olimpián játszik, így nehéz ellenfélnek bizonyultak. Legalább jó partikat játszottam. Eszti szerintem nagyon felülmúlta a várakozásait játék szempontjából.”

 A csapat végül a 8. helyet szerezte meg a Rapid versenyben, de kitartásuk és elkötelezettségük példaértékű. 

Eredmények: https://results.eusa.eu/index.php?page=team&id=28415&ln=en 

Blitz verseny: 

A blitz játék, amely 3 perc plusz lépésenként 2 másodperc, új kihívást jelentett a csapat számára, de gyorsan alkalmazkodtak hozzá.

A Blitz verseny során a csapat 6. helyezést ért el, ami nagyszerű eredmény. Juhász Judit így értékelte a versenyt: „Szerencsére a mai nap sokkal jobban sikerült, mint az előző Rapid verseny.

A játékunk és az eredményeink is elég jók voltak, hiszen az utolsó forduló előtt még harmadikak voltunk.

Sajnos az utolsó fordulóban olyan erős ellenfelekkel találkoztunk, akikkel nem tudtuk tartani a lépést, így végül a 6. helyre csúsztunk vissza. Ennek ellenére büszkék vagyunk, mert az összes többi mérkőzésen vagy döntetlent játszottunk, vagy nyertünk.”

Eredmények: https://results.eusa.eu/index.php?page=team&id=28415&ln=en 

A csapat sokat fejlődött és értékes élményekkel gazdagodott. Köszönjük mindenkinek a támogatást és a szurkolást! Jövőre újult erővel térmek a vissza a lányok!

Fotók: EUSA és a PTE csapata

Kovács-Csincsák Mercédesz

Kovács-Csincsák Mercédesz

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni