A kosárlabda Pécsett olyan, mint a Mecsek, a tévétorony, a dzsámi vagy a cirfandli. Része az identitásnak. Az első pécsi kosármeccsem, ha jól emlékszem, akkor épp PVSK-Dália volt a csapat neve, talán 1994-ben volt, dugig megtelt a Lauber, a lányok persze győztek az esélyesebbnek tartott csapat ellen és utána a bajnoki címig meneteltek. Most hétvégén is voltam meccsen és visszatért a kilencvenes évekbeli érzés.
A többek között pécsi egyetemistákkal is kiálló NKA Universitas Pécs férfi csapata – a lányokat követve – immár az első osztályban mutogatja oroszlánykörmeit és bizony két győzelem már a tarsolyban, de most szombaton még a toronymagas legjobb Alba ellen is majdnem összejött a meglepetés.
Van az a meccs, amikor úgy megy ki az ember, hogy a tisztes vereségben, becsületes helytállásban reménykedik, jön az eddig veretlen, sőt bajnokesélyes, szóval nem az van, hogy ez akár meg is lehet. De a kosárlabda csoda, mert két perc után hat null ide és az is egyértelmű, a pécsi srácok nem úgy gondolják, ahogy kijöttem.
Mi lesz itt?
Persze az Alba 7 perc után fordít és a félidőre nyolc pontos vendégvezetés alakul ki. A szünetben arról beszélgetünk, hogy ez szép lesz így, ne omoljanak össze a srácok, ez így eddig korrekt. Aztán az öltözőből úgy jönnek ki a pécsiek, hogy a harmadik negyed végére már hazai vezetés, igaz, egypontos, de hát ez így mindent felülír!
A negyedik negyedben még vannak fordulatok, aztán az utolsó pár perc a tapasztaltabb csapaté. Vastaps. Nem véletlenül. Az Alba öt amerikai légióssal, kimagasló magyar játékosokkal olyan rutinnal rendelkezik, ami a pécsi csapatban talán még senkinek nincs meg. Az NKA Universitas Pécs soraiban mindössze két idegenlégiós, a többi hazai játékos, köztük egy csomó tizenéves akadémista. És voltak pillanatok, amikor az ember önkéntelenül felugrik, amikor tapsol, mormog a bírói döntéseken, izgul a labdaeladások miatt és lelkes a zsákolásoknál, de inkább csak többet mosolyog, és büszke a játékosokra. Ezekért éri meg talán.
A kiváló teljesítménynek köszönhetően a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége által összeállított 7. forduló válogatottjában két pécsi játékos is helyet kapott. A magyar csapat Kerpel-Fronius Gáspár nevével kezdődött, az irányító először verekedte be magát a legjobbak közé, a külföldieket is felvonultató együttesben pedig már második alkalommal kapott helyet az NKA Universitas Pécs bosnyák légiósa, az ezen a meccsen is dupla-duplázó (25 pont, 14 lepattanó) Ibrahim Durmo.
És ha szeretjük a statisztikákat – én szeretem – akkor azt is kiolvashatjuk, hogy
az NKA Universitas Pécs adja messze a legtöbb játékpercet a magyar kosárlabdázóknak!
A magyar kosárlabdázás érdeke, hogy pályán legyenek a magyar játékosok, akik csak így mutathatják meg, mire képesek, és természetesen csak így fejlődhetnek. Nem mellesleg a csapat több játékosa is a Pécsi Tudományegyetem hallgatója. A statisztika alapján a pécsi csapatban az összes eddigi játékperc 61 százalékát (!!!) (1400/854) kapták a magyarok, míg a képzeletbeli második helyen álló Budapesti Honvédnál ez az adat 57 százalék, az SZTE Szedeák Szegednél pedig 51. A további 11 csapatnál az arány egyaránt 50 százalék alatt van.
Lehet azt is mondani, hogy
mi itt, Európa ezen szegletében mindig az esélytelenebbnek, a legkisebbnek szeretünk szurkolni, de itt most a legkisebb nem esélytelen. Itt azért érdemes kimennünk szurkolni a pécsi meccsekre, mert a fiúknak igenis esélyük van minden magyar csapata ellen.
Rátgéber László nyilatkozta valahol a meccsek után, hogy jó lenne kitörni a szimpatikus vesztes szerepéből. Mert ki lehet. És ebben sokat segít, ha minél többen vagyunk a lelátón. Remélem, most szombaton is sokan lesznek kinn, helyettem is, aki most nem tud ott lenni, csak a távolból szurkol a pécsi fiúknak! És persze a pécsi lányoknak is, akik vasárnap játszanak!
(91-79-re nyertek a fiúk a Honvéd ellen!!! - a szerk.)
