close

„Töplabdás” sikerek

Nagy sikerrel tért vissza a PTE MIXröpi Kupa, hiszen a kezdetben 8 csapatra kiírt tornát, végül 16 indulóval szervezte meg a PTE Sportiroda március 6-án. A kifejezetten jó hangulatú kupa végén a „Töplabdás” alakulatok örülhettek a legjobban, hiszen a döntőt, valamint az azt megelőző bronzmérkőzést is ilyen névvel nyerték az alakulatok.

„Ez volt az első egyetemi szinten szervezett kupa, amin részt vettünk, először várólistások voltunk, mert kicsit későn adtuk le a jelentkezésünket, emiatt nagyon izgultunk, hogy sikerül-e majd bekerülnünk, szerettünk volna ott lenni, ezért nagyon örültünk amikor végül összejött. Nem játszottunk még ebben a felállásban, ez volt az első alkalom, hogy így összekerültünk. A csapat nagy részével már ismertük egymást, de jellemzően egy-két ember kivételével szinte mindig változik, hogy éppen hogyan, kivel tudunk elindulni a különböző versenyeken” – mesélte Tolnay Szabina, a győztes csapat kapitánya.
Hozzátette: „Tetszett, hogy sok csapat volt, csak azt sajnáltuk, hogy – teljesen érthető okokból –  a döntőben kevés pontig ment a játék. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, az egész este pörgős volt, jó volt a hangulat, és jó csapatokkal kerültünk össze a végén!”

Final Four végeredménye:
1. Töplabda 3.
2. MIKingek
3. Töplabda 1.
4. Töplabda 2.


A győztes csapat tagjai: Tolnay Szabina, Kovács Ádám, Pintér László, Őry Fanni, Oletics Balázs, Gáspár Balázs és Hargita Kató

UnivPecs

UnivPecs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni