close
CímlapSportÚj bajnokkal tért vissza a Sportok Éjszakája!

Új bajnokkal tért vissza a Sportok Éjszakája!

2018. március 10.

Rendhagyó módon a tavaszi félévben rendezte meg a Sportok Éjszakáját a PTE Sportiroda, azonban az évszakváltás nem csorbította a lelkesedést, hiszen 2 nap alatt betelt a nevezési lista. Az ötödik alkalommal megrendezett éjszakai sportvetélkedésen néhány parázs meccstől eltekintve a jó hangulat és a fair play dominált. Bár a rendezvény mottójában a 12-es az irányadó szám („12 csapat 12 sportágban 12 órán keresztül”), azonban idén 14 sportág 16 versenyszámában mérhették össze tudásukat a résztvevő csapatok. A sportágak között az új belépő a mini pingpong és a néhány éve már játszott kidobós volt.

Természetesen a kiélezett küzdelmek sem maradtak el, az erőviszonyokat jól mutatja, hogy 9 különböző csapat is tudott legalább egy első helyet szerezni a versenyszámokban. A pontversenyben mondhatni a „legrutinosabb” alakulat az Izomláz szerepelt a legjobban, hiszen 3 ponttal sikerült megelőzniük az este nagy részében, valamint a kötélhúzásban könyörtelenül jól teljesítő Irgalmatlanokat. A szoros végeredmény ellenére mégsem az ezüstérmes alakulat lett az összesítés és az éjszaka „nagy vesztese”, hanem a Zsivány Egyesek gárdája, hiszen holtversenyben a második helyezett Irgalmatlanokkal a legtöbb versenyszámi győzelmet tudhatták magukénak, szám szerint 4-et, mégis leszorultak a dobogóról, mivel a győztes csapat mellett az éjszaka legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtó Ragnarök beelőzték őket.

 

Az első helyezett Izomláz már a kezdetektől állandó résztvevője a rendezvénynek, többször érmes helyen végeztek a végelszámolásban, szereplésüket idén sikerült végre bearanyozniuk.

A bajnokcsapat tagjai:

Németh Darinka, Eigner Eszter, Ludmann Fanni, Hotea Brigitta, Hegyi Brigitta, Kopeczky Nándor, Ur Máté, Hajóssy Kristóf, Hertz Ádám, Wittmann Tamás, Csernyik Máté, Vajk Viktor, Gažić Tomislav, Péley Domokos András, Farkas Krisztián

VIDEÓ (V. PTE SPORTOK ÉJSZAKÁJA)

Halmos Zoárd

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni