Két kulcsfontosságú tudományos esemény koronázta a PTE Centenárium jegyében jegyzett programjait: a Klebelsberg Kunó kapcsán rendezett tavalyi, illetve a Pécsre költözött egyetem névadójáról, Erzsébet királynéről rendezett konferencia. Utóbbi április 27-én vette kezdetét az MTA PAB-ban.
Az eseményt a PTE Centenáriumi programsorozata részeként BTK és az Egyetemi Levéltár közösen szervezte. A konferencia az 1921. évi XXV. törvénycikk értelmében Pécsre telepített pozsonyi egyetem névadójának állít emléket, mely 1912-ben– Ferenc József engedélyével – vette fel Erzsébet királyné nevét. A kétnapos rendezvényen öt szekcióban tartottak előadásokat a kutatók, foglalkoztak a királyné családjával, az életét meghatározó jelentős eseményekkel, magyarországi tevékenységével, szerepeivel; a művészetekben (szobrászat, festészet, film) megjelenő Erzsébet-képpel, az Erzsébet-kultusz különböző formáival, valamint Erzsébet királyné és Pécs, illetve a királyné és a pozsonyi egyetem kapcsolatával.
„Lássuk be, nekünk, magyaroknak nem mindig sikerül támogatókat szereznünk. A késői Habsburg dinasztia kapcsán legendás Erzsébet királynő, és fontos is volt, hogy a magyarság támogatásban részesüljön általa” - mondta el dr. Miseta Attila rektor a megnyitón. „Amikor egyetemünk jogelődje átköltözött Pécsre, nem volt kérdés, hogy Erzsébet nevét viselje.
A nagy, integrált felsőoktatási intézmény megalakításakor, 2000-ben merült fel újra, hogy Erzsébet legyen, ám abban az időben ez nem valósulhatott meg. De önmagában ez is jelzi a hálát, amivel tartozunk”
- mondta el dr. Miseta Attila, a PTE rektora, majd a történelem és Magyarország vonatkozásában hozzátette: „Mintha képtelenek lennénk bizonyos tanulságok levonására. Pedig a történelem azért is fontos, hogy valamilyen, a jövőre vonatkozó iránymutatást is adjon. Egy biztos: a magyarságnak mindig komoly problémái voltak azzal, hogyan pozicionálja magát. Jó volna végre az arany középutat választanunk.”
„Ünnepeljük meg az elmúlt száz évet, és azt, hogy mindez jelzi: tudunk adekvát válaszokat adjunk a jelen problémáira” - mondta el Dr. Fedeles Tamás rektorhelyettes, a Centenráiumi Program Bizottság elnöke beszédében. Az eseménysorozat kapcsán hangsúlyozta:
„Az 2022/2023-as tanévben a sok egyéb program mellett két kiemelkedő tudományos eseményt szerveztünk: az egyik a 2022 novemberében lezajlott, Klebelsbergről szóló konferencia, mely a korabeli politika jellemzőit foglalta össze, egy országszerte nagy sikert aratott vándorkiállítással egybekötve. A másik zászlóshajó a mai, a névadóról szóló konferencia, mely szintén kiállítással zárul.”
„Egy jubileum mindig a számvetés időszaka” - kezdte beszédét dr. Bene Krisztián, a BTK júniustól regnáló dékánja. Így folytatta: „Milyen szintű alkalmazkodó képességre van szükség ahhoz, hogy száz év viszontagságait sikerrel éljük túl?” Példaként felidézett egy történetet a közelmúltból: a jogi karon találtak egy, az Erzsébet Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának oktatóiról készült tablót, melyen a kar 1923–43 közötti időszakban dolgozó tanárai szerepelnek. „Talán azt hihetnénk, sok embert fed ez, pedig tagságra nagyjából egy kisebb gimnáziumi osztályt tesz ki - hatalmas nevekkel. Most restauráljuk a tablót, sőt, felmerült, hogy ezt a hagyományt - a professzori tabló létrehozását időről időre - folytassuk. Gondoljunk bele, honnan indultunk! Voltak lejtmenetei a pécsi egyetemnek, és a mostani helyzet is elég mozgalmas. A cél ugyanaz, mint ami a múltban is volt: megoldásokra kell törekednünk, közösen” - szögezte le dr. Bene Krisztián. Az esemény kapcsán pedig hozzátette: „Napjainkban gyakran teszik fel a kérdést: Hol a helye a humanitásoknak? Az ember attól ember, hogy ezekkel is foglalkozik. A technológia díszlet, de az ember örök. A tényeken való elmélkedés, és a közös diszkusszió viszi előre a világot, mint amilyen ez a konferecia is.”
„Az MTA PAB a régió tudományos életét szervezi egybe, de funkciója bővül: ezentúl a Magyar Művészeti Akadémia is képviselteti magát az MTA helyi szervezeteiben, így a tudomány mellett a művészet is kellő helyet kap. Azt remélem, a régió művészetének reprezentációja is sikeresebbé válik az együttműködés révén” - tájékoztatta az MTA PAB kapcsán történő friss változásokról a közönséget dr. Lénárd László, az MTA PAB elnöke, egyben rector emeritus. Erzsébet kapcsán pedig elmondta: „Kevés olyan királynő volt, aki többet tett a magyarokért, mint ő. Amikor a második világháború után nevet kellett találni a pécsi egyetemnek, Lissák Kálmán az átmeneti időszakra Semmelweis nevét javasolta, hiszen abban a korban Erzsébetről elnevezni nem lehetett intézményt. Viszont az, hogy az integrált PTE létrejöttekor ismét felmerült a neve, jelzi, hogy
a királynő jelentőségének megőrzése fontos számunkra.”
Miért is volt olyan önfejű Erzsébet, mint amilyen?
Dr. Soós István az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet nyugalmazott tudományos főmunkatársa arról beszélt, mennyire lehet családi köréből levezetni a királyné személyiségét. Erzsébet apja, Max herceg édesapja erőszakossága miatt hamar elkerült otthonról. Először a tanulásba vetette magát: megtanult latinul, franciául, olaszul, és tehetséges volt a zene, rajzolás, festés terén. Rajongott az ókori klasszikus irodalomért, rengeteget olvasott, hajlott korára kb. 27 000 kötetes könyvtárral is rendelkezett. Útinaplókat is írt, melyeket ki is adott. Egy, közvetlenül Erzsébet születése előtti útjáról elképesztő képet írt körbe dr. Soós István arról, milyen lehetett, amikor Max herceg a telihold alatt, a piramisok árnyékában citerázik. Nagy híve volt a “söröskorsó-emelgetésnek”, és Arthur és lovagjainak mintájára megalakított egy tizennégy tagot számláló kerekasztal-társaságot, közös programjuk a következő volt: Max herceg mesélt az utazásairól, majd hosszúra nyúlt vacsora következett, melyet citerazene zárt. A sörözés mellett a kávé is érdekelte: kávéházat üzemeltetett, olyan ókori rajzokkal díszítve a belső teret, melyen sok erotikus jelenet volt látható. Palotája mögött ráadásul egy cirkuszt építtetett, zárt széksorokkal, a manézsban pedig gyakran ő maga is megjelent, és lovas mutatványokkal szórakoztatta a közönséget és önmagát. Max herceg rendkívül jóképű volt, és nem viselkedett arisztokrataként - ma leginkább a playboy kifejezéssel tudnánk megragadni karakterét. Nem csoda, hogy a korabeli közéletben hóbortosnak tartották, a lapok előszeretettel cikkeztek kalandjairól. A gyermeknevelést feleségére hagyta, akivel szerfelett rossz viszonyban élt, életüket aranylakodalmukig folytonos civakodások és dühkitörések kísérték. Max herceg amikor csak tehette, elhagyta a családi fészket. Gyermekeihez fűződő viszonyát hűen tükrözi, hogy nyolc, a felnőttkort megért gyermeke közül csak ketten mentek el a temetésére - Erzsébet sem bocsátotta meg neki azt, hogyan bánt anyjával, így nem rótta le kegyeletét. Erzsébet nyughatatlan természete, szociális érzékenysége, művészetek iránti fogékonysága nagy valószínűséggel apjától származik.
„Akkor magányos az ember igazán, ha férjnél van” - mondogatta a források szerint gyermekeinek Ludovika, akinek egyetlen apró hóbortja az volt, hogy órákat gyűjtött, melyekből több alkalommal kiállítást is rendezett. Ludovika kitartó hölgy volt, nemcsak férje szeszélyeit viselte el sikerrel, de türelmes és odaadó anya volt, aki minden gyermekére megpróbált megfelelő időt és energiát fordítani.
Erzsébet 1837. december 24-ről 25-re virradóra, vasárnap született. A lovakkal bánni, úszni, hegyet mászni az apja tanította meg. „Szüleimnél és a szabadban vagyok a legboldogabb” - idézte dr. Soós István Erzsébetet. Tizenhárom évesen beleszeretett egy ifjúba, akinek kiléte a mai napig rejtély. „Valószínűleg egy vagyonát vesztett grófocska lehetett az illető, a fiatal Erzsébet verseket és rajzocskákat írt róla titkos füzetébe. Vonzalma viszont hamar kiderült, apja elküldte a fiút, aki távolba szakadva megbetegedett és meghalt” - mesélte dr. Soós István. Erzsébet depresszióba esett, egyedül a lovaglás jelentett számára vigaszt. Édesanyja, Ludovika - hogy lányát kilendítse letargiájából - 1853 tavaszán Bad Ischlbe vitte, ahol Ferenc Józsefnek tervezték bemutatni Nenét, Erzsébet nővérét. A császár érdeklődését azonban inkább Erzsébet keltette fel, és be is jelentette anyjának, hogy Erzsébet tetszik neki. Egy hét múlva megtartották az eljegyzést, egy év múlva pedig az esküvőt.
„Mit akart ez az udvariatlan fiatalember?”
„Erzsébet halálát percről perce, méterről méterre pontosan rekonstruálni lehet, kételyek leginkább az indokokra és az esetleges tettestársakra vonatkoznak” - kezdte előadását dr. Schwarczwölder Ádám, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár tudományos munkatársa.
Ma shopping túrának neveznénk azt, amire Erzsébet királynő készült Genfben: a vásárlás mellett például fagyiztak is Sztáray Irmával, aki elkísérte erre az útra. Rajta kívül még néhány inassal együtt utaztak, és egy olyan szállodát választottak, mely közel van a kikötőhöz. Erzsébet inkognitóban utazott, ám szeptember 9-én felfedte kilétét, arra számítva, hogy az erről szóló hírek majd másnap, távozása után látnak napvilágot a lapokban. „Ekkoriban merült fel először, hogy a kiemelt személyeket a tömeg közé keveredő álruhás rendőrökkel védeni kellene, és bár Sissy értesítette a látogatásáról a hatóságokat, nem merült fel a védelem szükségessége.”
Erzsébet és Sztáray Irma a 1898. szeptember 10-én 13 óra 30-kor indultak el a hajó felé, amikor Luigi Lucheni látszólag fellökte, valójában egy 8,5 centis kihegyezett tőrrel szíven, illetve tüdőn szúrta. Ekkor mondta Erzsébet Sztáraynak a konferencián a kérdések szekcióban idézett mondatot:„Mit akart ez az udvariatlan fiatalember?” 14 órakor, mire a hajóról visszavitték hordágyon a szállóba, a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. „Azonnali orvosi segítség sem tudta volna megmenteni” - szögezte le dr. Schwarczwölder Ádám.
A járókelők elfogták az elkövetőt, aki iránt a megvetést csak tovább fokozta az, hogy
„egy magányos, idős, beteg nőt ölt meg, aki nem foglalkozott politikával”
- idézte a korabeli lapokat az előadó. „Egy szentet meg tudott ölni egy ördög” - írta az esetről Jókai Mór.
Dr. Schwarczwölder Ádám részletesen bemutatta a támadó, Luigi Lucheni életét is: az olasz származású férfi árvaházakban nőtt fel, alkalmi munkákból élt. Többször kereste tehetősebb pártfogók kegyeit, a merénylet előtt nyoma sem volt annak, hogy érdekelné az anarchista mozgalom, viszont műveletlensége és szegénysége ellenére meglepően tájékozott volt.„Akkoriban a fiatal olasz anarchista férfiak „mentek nagyot”, az Erzsébet királynét ért merénylet előtti és utáni években is több olyan fegyveres támadás történt, mellyel arisztokratákat vagy kormánytagokat gyilkoltak meg” – tette hozzá a kutató.
Luigi Luchenit november 10-én életfogytiglanra ítélték, 1910 októberében akasztotta fel magát a cellájában - ahogy az az előadás utáni diszkusszió során kiderült: vélhetően a közelgő világháborútól félt, és az Ausztriának történő kiadatástól való félelme motiválhatta az öngyilkosságra.
A genfi hatóságok alapos nyomozást végeztek, számos tanúvallomást vettek fel - olyanokét is, akikkel az elkövető néhány percre összefutott -, és igen terjedelmes peranyag áll rendelkezésre. Néhány apró dokumentum hiányzik, melyeket a császári udvar kérésére az eljárás végén megsemmisítettek – ebbe a halottszemlén Erzsébetről készült fényképek és azok negatívjai is beleértendők.
Mégis maradt néhány kérdés.
Voltak-e tettestársai a merénylőnek? Ezt eddig nem tudták igazolni.
Miért éppen Erzsébetet ölte meg? Feltehetően nem ő volt az elsődleges célpont.
Honnan tudta, hogy Genfben van? Talán valamelyik vendég vagy dolgozó szivárogtatott.
Hogyan ismerte fel? Nincs erre magyarázat, mert Erzsébet évtizedek óta nem hagyta, hogy fotózzák, elterjedt képére alig hasonlított.
Az előadás utáni beszélgetés során is felmerült, hogy kik és milyen indítékok állhattak a merénylő mögött. Dr. Hahner Péter, a Rubicon Intézet főigazgatója erre így reagált: „Sokkal több magányos gyilkos van, mint az feltételeznénk. Az emberek nem szívesen hiszik el, hogy egy senkiházi meg tud tervezni és végre tud hajtani egy olyan merényletet, mely egy prominens alakot érint.”
