A mechanikai alkatrészek, vagy akár implantátumok geometriai prototípusának előállítása, legyártása komplex folyamat, amelynek fontos részét képezik az anyagvizsgálatok és mérések. Ezért bír különös jelentőséggel, hogy a PTE 3D központ folyamatosan bővülő additív gyártási eszközparkja dedikált anyagvizsgálatokra szakosodott laboratóriummal egészül ki, ahol elsősorban a kutatási célokat szolgáló ilyen vizsgálatok házon belül elvégezhetők lesznek. A kutatási tevékenységen kívül természetesen oktatási célokat is szolgál majd a tervek szerint folyamatosan bővülő eszközpark, elsőként demonstrációs tanórák formájában. Az anyagvizsgálatoknak a műszaki mellett orvosbiológiai jelentősége is lesz, például mérni és tesztelni lehet, miként lehet csavart behajtani csontba, vagy vizsgálni tervezett implantátumok fizikai tulajdonságait.
A reményeink szerint még idén megtörténik a laboratórium akkreditálása. Ezt követően helyben elvégezhetők lesznek azok a hivatalos vizsgálatok – illetve kiadhatók olyan jegyzőkönyvek és bizonylatok – amelyekre eddig csak budapesti, vagy még távolabbi laboratóriumokban volt lehetőség. Az eljárás átfutása előre láthatóan legalább fél év, de a központ munkatársai már elkezdték az előkészítő munkát.
A szolgáltatásokat külsős cégek is igénybe vehetik majd – ennek kereteiről és pontos mikéntjéről belső egyeztetések folynak, amelyek eredményéről részletesen beszámolunk majd.
A PTE 3D projekt anyagvizsgáló laboratóriuma a hónap végén kezdi meg üzemszerű működését.