close
CímlapTudományAranymetszés a térökonómiában

Aranymetszés a térökonómiában

Varga Attila a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, egyetemi diplomáját 1983-ban a JPTE Közgazdaságtudományi Karán szerezte.1997-ben szerzett Ph.D-fokozatot a Nyugat Virginiai Egyetem (USA) Közgazdaságtan Tanszékén. 2006-ban habilitált a PTE Közgazdaságtudományi Karán; ugyanettől az évtől az MTA doktora. 1983-tól a PTE Közgazdaságtan tanszékének főállású oktatója. 1992-tõl 1997-ig egyetemi tanársegéd, kutató, illetve kutató adjunktus a Nyugat Virginiai Egyetem Közgazdaságtan Tanszékén, valamint Regionális Kutató Intézetében. 1998-tól 2001-ig az Osztrák Tudományos Akadémián, illetve a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemen tudományos főmunkatárs. 2006-tól a PTE KTK-n egyetemi tanár, illetve a Kar Közgazdasági és Regionális Tudományok Intézetének igazgatója. 2019-től az MTA levelező tagja.

Mit jelent önnek az akadémikusság?
Hogy valaki a saját terültén belül, hazai és nemzetközi mércével is mérve olyat alkotott, amivel kiemelkedik a többi közül. Ez nem jutalom, hanem komoly cím, a tudományos életben elért csúcs. A kislányom eljött a védésemre, kérdezte, hogy most akkor a Nobel-díj következik…
Az MTMT-ben hogy áll? Az is egy fontos fokmérője a tudományos pályának.


Az egyik leghivatkozottabb magyar közgazdász kutató vagyok, nagyjából 10 ezer hivatkozással, ez Magyarországon a közgazdászok között a második.
 

Mit tud az első?
Ő tényleg közel állt a Nobel-díjhoz, Kornai Jánosról van szó. Nekem is sok nemzetközi publikációm van, azokat elég sokan olvassák.

Hogy lett közgazdász?

Véletlenül.

Nyolcadikos koromban leromlott a tanulmányi eredményem. Édesanyám pedagógus volt, kétségbe esett, ha így kezdem, akkor középiskolában tovább fogok romlani, egyetemről akkor már nem is álmodhatok... Amikor megtudta az igazgatótól, hogy azt írtam le, hogy színész szeretnék lenni, akkor kitört a botrány.

És hogy történt az a véletlen?

Édesanyám úgy vélte, nem fogok soha bejutni egyetemre, ezért közgazdasági szakközépiskolába írtatott Tatabányán – ami nem volt rossz szakközép, a Corvinus Egyetem korábbi rektorhelyettese is ugyanott végzett – ott megszerettem a közgazdaságtant. Zenei ambícióim is voltak, szimfonikus zenekarban játszottam, először ütőhangszeresként, aztán fagottozni is megtanultam. Amikor egyetemre kerültem, közgazdaságtant kezdtem tanulni.

És hogy került Pécsre? Véletlenül?

Nem egészen. Itt volt a Csontváry múzeum, azt gondoltam egy évre eljövök Pécsre, és mivel annyira

imádom Csontváryt,

így minden héten el tudok menni egyszer megnézni a képeket.

Ez hányban is történt?

1979-et írtunk. De annyira jó volt itt az oktatás, Zinhober professzor úr annyira magával ragadott, hogy itt maradtam. A politikai gazdaságtant Budapesten mint ideológiai tárgyat oktatták, Pécsett rendszerkritikus szakmai tárgyként. Jó beágyazottsága volt a professzor úrnak a helyi pártvezetésben – megengedték neki, hogy ilyeneket tanítson. Ő tartott benn az egyetem, ő hívott tanítani. Kezdő tanársegédként nehéz helyzetben voltam, kerestem a helyem, valami jót szerettem volna csinálni a tudományban. Nem tudtam, itthon hogy lehetne, így kötöttem ki az USA-ban. Világszíntű emberekkel dolgozhattam együtt, aztán később együtt is publikálhattam velük. Volt ott egy nagy név - Luc Anselin. Én bátor voltam, odaléptem hozzá, hogy vele szeretnék dolgozni. Hallott rólam, elvállalt. A térökonometria világszerte elsőszámúként jegyzett professzorától tanulhattam. Az ő publikációi több tízezres hivatkozással bírnak.

Miért volt érdekes egy ilyen nagyembernek egy magyarországi fiatal közgazdász?

Tudtam azt, hogy csak olyan témával érdemes megkeresni, ami őt is érdekli, különben nem fog foglalkozni velem. Három témát ajánlott. Az egyik volt az, hogy milyen hatással vannak az egyetemek a helyi innovációra. Ez a ’90-es évek elején nagy újdonságnak számított, ma már a mindennapokban is jelen van. Akkoriban egy-egy területet megvizsgáltak, például a Szilícium Völgyet, de én nagy adatbázison dolgoztam, az egész USA-t megnéztem, 140 városrégióra gyűjtöttem Kutatás+Fejlesztés adatokat és másokat is, így alkalmaztam az Anselin-től tanult térökonómiát: ebből jött össze egy olyan disszertáció, ami könyvben is megjelent, és erre még máig is hivatkoznak.

A pályámon sok minden ebből a vizsgálatból eredeztethető.

Néhány éve egy kollegámmal készítettünk egy Springer könyvben egy fejezetet, megvizsgáltuk, hogy ez a fajta elemzés milyen hatást váltott ki. Kiderült, hogy Ázsiában, Dél-Amerikában, Európában igen sok helyen replikálták.

Ön módszert fejlesztett ki, vagy alkalmazott? Vagy tovább fejlesztette?

Módszert nem fejlesztettem. Adaptáltam valamit, amit mások más területeken alkalmaztak korábban. Új adatbázist sikerült felépítenem és új módszert alkalmaztam.

Ehhez képest mostanában mit kutat?

Érdekel, hogy az egyetemek hogy hatnak a városra, de az érdeklődésem még ennél is tágabb körű, a régiókat vizsgálom, hogy a régiók fejlődését miként lehet támogatni. Erről is sokat beszélnek, írnak, hogy utakat kell építeni, pénzt kell adni az egyetemnek, a kisvállalkozásoknak… Sok a szöveg, de egységben ritkán vizsgálják.

Tegyük fel, van tízezermilliárd Forint. Ezt az egyetemnek adjam inkább, vagy autópályát építsek? Gyorsvasutat vagy repteret?

Melyik hat jobban a régióra? És az országra? Vagy tovább megyek, az Európai Unióra? Ebből a kérdéskörből nőtt ki az a gazdaságmodellezési munka, amit úgy tizennyolc éve folytatok. ’97-ban kaptam a PhD-met, két évig még az USA-ban dolgoztam, akkor hazajöttem Európába, de Bécsbe. Több állásajánlatot kaptam.

Eltévesztette a várost? Pécs helyett Bécsbe ment?

Sokan meg is haragudtak itthon. A Kari tanács még a docensi kinevezésemet sem adta meg, annyira haragudtak rám, hogy hűtlen vagyok a karhoz. (mosolyog) De úgy látszik mégsem voltam az, mert később hazajöttem és felfejlesztettem itt egy kutatócsoportot. 2001-ben értem haza. Kaptam egy megbízást a Nemzeti Fejlesztési Hivataltól, hogy egy gazdasági modellt kellene Magyarországnak készíteni, egy német kollegával közösen dolgoztunk. Az USA-ban előrejelző modelleket is készítettem. Ezt kombináltam a tudásáramlási vizsgálataimmal. Ebből alakult ki az a sajátos gazdaságmodellezési módszer, amit mi itt kidolgoztunk, aminek a lényege az, hogy a fókusz a tudásalapú gazdaságfejlesztési eszközökön van. Olyan fejlesztési eszközökön, mint az egyetem-ipar együttműködések, vállalkozás támogatás, vállalati K+F támogatása például. Erre építve készítettünk el egy modellt, amely túllép azon, hogy az innovációs hatás mennyi, mert kiszámolja, a gazdaságra, a termelésre, a foglalkoztatásra, a munkanélküliségre, az inflációra való hatásokat is.

Mennyire használható ez a tudás? A politika és a tudomány világa érintkezéséből nem sül ki jó feltétlenül…

(nevet) Ebből jó sült ki. Az Európai Bizottság előírja, hogy minden országnak jelentés kell készíteni arról, hogy az a sok milliárd Euró, ami idekerül, miként hasznosult. Én ezeket a tendereket megnyertem, jó volt a csapatom.

2005-ben egy amerikai cég előtt nyertünk. Megcsináltuk a modellt, ezt alkalmazzák.

Most miket fejlesztenek?

Készíteni fogunk egy pécsi vizsgálatot, aminek az a lényege, hogy milyen tudásalapú fejlesztést lehetne csinálni Pécsett. Ha van X összegű pénz, akkor azt mire költsük? Egyetemre vagy gyorsvasútra? Ha például lenne Pécs és Budapest között egy gyorsvasút, akkor háromnegyed óra alatt érnénk be a pesti belvárosba, hamarabb, mint mondjuk Szigetszentmiklósról vagy a környékről. Egy frissdiplomás nem kényszerülne elköltözni a városból, hanem reggel bejárna Pestre dolgozni, este hazajön, s a pénzét itt költi el. A vállalkozási tudása is fejlődhet, akár itt is belefoghat egy vállalkozásba...

Ez hasonló, mint mondjuk Regensburg és München kapcsolata, amely szintén egyetemi város és egyfajta alvóvárosa lett Münchennek.

Igen. Alvóvárosnál több lehetne Pécs, de ez is egy alternatíva, ennél többet ér ez a város. És mi lenne, ha repülőteret építenénk végre? Már csak „pár milliárd” forint kellene, csak rövid a pálya. Egy évtizede működött itt az osztrák légitársaság kisgépekkel, de Pécsről Bécsbe elröpülni drágább volt, mint Bécsből Londonba. A drágaság miatt nem is volt nagy utazóközönség. De ha olcsóbb fapadosra építeni egy bázist… Ez is egy opció.

Mi más van még?

Az EU-ban divatos fejlődési irány az intelligens szakosodás. A régiók maguk találják ki, mire szakosodnak.

Az egyetemi ötlelteket is szűrtük. Találtunk egy nagyon érdekeset is. A 3 dimenziós bioprintinget.

A sejtnyomtatás egy útját, amely által új csigolyát lehet nyomtatni, nem műanyagból, hanem természetes anyagból, pont olyat, amilyen neked kell. Erre végeztünk egy számítást, hogy ha finanszírozást kapnának, akkor milyen hatása lenne. Az ötlet megvan, elégséges kórházi kapacitás nincsen hozzá, de ha lenne, ha mehetnének tovább a kutatások, akkor ennek milyen hatása lenne. Ezek a kutatások már olyan állapotban vannak, hogy közel vannak a felhasználhatósághoz. Jövő novemberben ér véget ez a projekt, sajtónyilvános esemény lesz, a helyi városi és egyetemi vezetés felé is nyitunk, hogy ilyen, nemzetközileg validált modellel ezek az eredmények jöttek ki, vannak-e kérdések, kétségek… Mi is attól fejlődünk, ha szembesülünk a kritikus kérdéssekkel. Jövő szeptemberben nagy konferenciát szervezünk, sok régióban neves intelligens szakosodással foglalkozó szakembert fogok idehívni, bemutatjuk a számításokat is.

Ön ugyanezt Párizsban is végezhetné. Miért Pécs? Zinhober professzor ekkora hatással van önre máig?

Mindig is haza szerettem volna jönni. Belga származású témavezetőm ott maradt az USA-ban, ő ezt a karriert járta. Én is voltam 1997-ben egy „job market”-en, ez az akadémiai munkapiac. A konferenciákon interjúztak, kaptam komoly meghívást friss PhD-isként, docensként alkalmaztak volna Floridában, de én olyan sokra tartottam magam, hogyha nem top egyetemre kapok meghívást, akkor jövök Európába. Bécs olyan volt, mintha hazajönnék.

A szobámban itt van Bartók Béla fotója, a zenész létemből is fakad, hogy mennyire szeretem a zenéjét.

Ő is haza akart jönni – nem tudott már sajnos. Magyarként engem is idehúz a szívem, itt érzem jól magam. Ha nagyon fiatalon mentem ki, akkor egyszerűbb lett volna integrálódni, harmincéves voltam, amikor kimentem, akkor azt éreztem, hogy valamit elveszítek. Szakmailag éreztem a megbecsülést, de azt láttam, hogy a kínai a kínaival járt, az indiai az indiaival és a kelet-európai a kelet-európaival… Ez nem gettósodás, de a beilleszkedés nem egyszerű. Az amerikaiak szakmailag értékelnek, de nekem nem volt meg az ő high scool élményük. Nemrég dolgoztam Brüsszelnek, nemsokára Görögországba utazom munka miatt, Portugáliából is van érdeklődés… Ezeket végig kell tárgyalni. Tehát az, hogy itt élek Magyarországon, még nem zárja ki, hogy benne legyek a nemzetközi vérkeringésben.

Fel tudtam nevelni itt, Pécsett egy fiatal csapatot, akik már nemzetközi szinten képesek publikálni.

Fontos volt számomra, hogy ne legyek egyedül, amikor hazajöttem, rosszul éreztem magam, mert bár kiváló professzor kollegáim vannak, de nem volt senki a területemen. 5-6 év kellett, amire megtaláltam azokat a hallgatókat, akik szerettek volna PhD-t csinálni, akikkel közösen cikkeket írtunk, pályáztunk… Szépen alakult, pénzt kellett behozni az EU-ból, Magyarországról, hogy őket is tudjam fizetni, el tudjam őket küldeni, hogy tanuljanak. Mára 25 fős a Regionális Innováció- és Vállalkozáskutató Központ, amit vezetek. Szerb László professzor a másik erős bázisa a csapatnak, ő is ugyanott tanult az USA-ban, ahol én, neki is van egy csapata, így Európában a legjobbak közé tartozunk a témánkban, rengeteg kollégát hozunk ide előadni, konferenciákat szervezünk, a diákjainkat is küldjük más egyetemekre… Nemcsak az én beágyazottságomról és sikereimről szól ez a dolog, hanem az is az életművem része, hogy sikerül egy nemzetközi mércével látható csapatot építeni.
A felkéréseken túl izgatja még valami? Másba kezd majd, ha kiürül a naptára?
Ezt a módszert szeretném kifuttatni, még maradt rajta csiszolni való. Szeretném több helyen alkalmazni, írnék belőle cikkeket, könyvet is. A gyakorlati alkalmazás érdekel, a modell tiszta matematika, vannak olyan dolgok, amiket én már nem is tudok programnyelvre fordítani, de hát ezért van egy csapatom. Mérnöki aggyal is rendelkezem, szeretném működés közben látni.
Még mit kell csiszolni a modellen?
 

Az intelligens szakosodás Nyugat-Európában jól működik, nálunk egy központosított változat került bevezetésre.

A gyakorlatban szeretném látni a módszerem eredményeit, mert ha kell, alakítjuk a modellt. A rendszer törzse kész, a helyi, az országos és az EU-s hatásokat is figyelembe vesszük, a migrációt, a régiók közti kereskedelmet is… Már csak a finomhangolások maradtak feladatul.
Színész és zenész szeretett volna lenni. Mi maradt meg ebből a vonalból?
Egyetemen harmadikig tanultam fagottozni. Jól ment, de el kellett döntenem, hogy OTDK-ra készülök, a barátnőmmel foglalkozom vagy zenélek. Az első kettőt választottam. Nem tudtam, hogy a zenét, a zenei struktúrákat megtalálom a matematikában is. Bartók zenéje, a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára első tétele az aranymetszésre felépített kompozíció. Olyan ütemarányok vannak az egyes szólamok építkezésében, melyek intellektuálisan is értelmezhetők. A zenelmélet érdekelt, és ugyanez a logikusság a közgazdaságtanban is megvan. Agyi munka mindkettő. Én az utóbbit választottam, letettem a fagottot, négy-öt órát gyakoroltam minden nap. Zenét hallgatok máig, koncertekre járok...
Titokban nem játszik egy punkzenekar fagottosaként?
Nem. Nekem nem veszteség, hogy már nem zenélek. Jól döntöttem. Tudatos zenefogyasztó lettem. Szabadidőmben zenét hallgatok, a gyerekeimet is igyekszem erre nevelni. Van egy nagyfiam és két kislányom. Most több idő jut a családomra.

Balogh Robert

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni