close
CímlapEDUCAz EDUC-egyetemek közös jura-kréta kori tengerpartján

Az EDUC-egyetemek közös jura-kréta kori tengerpartján

2022. június 14.

Három részes angol-magyar nyelvű természettudományos oktató- és ismeretterjesztő kisfilmsorozatot készítettek a PTE Universitas Televízió munkatársai (Geng Tamás, ifj. Kosaras Attila és Nagy Tamás) az EDUC Európai Egyetemi Szövetség keretein belül a Mecsek-hegység jura – kréta földtanáról. A téma a Mecsek mezozoos geológiája, a forgatókönyvet dr. Bujtor László, a PTE TTK docense írta. A filmeket június 14-én mutatták be a nagyközönségnek a PTE Szenátusi termében.

„Az EDUC keretén belül nyolc európai egyetem működik együtt egyebek között digitális tananyagfejlesztések és közös kurzusok létrehozása terén, voltaképpen egy digitális campus kialakításán dolgoznak” – mondta el dr. Fedeles Tamás oktatási rektorhelyettes, majd utalt arra, hogy a 2022-től önálló központtá vált PTE-s Digitális Oktatás és Tanulástámogató Központ is bekapcsolódott ebbe a munkába. „A három kisfilm üde színfoltja lesz ennek, és mérföldkő a programfejlesztések terén is” – tette hozzá a rektorhelyettes.


A filmekből összevágott rövid bemutatóból kiderült, nemcsak tudást adnak át, de nagyon látványosak is ezek az alkotások: kápráztató drónfelvételekben gyönyörködhettünk, és az is lenyűgöző volt, ahogy a patakpartokon vagy éppen egy búzamezőn heverő kövekből egy-egy kalapácsütésre feltárult a bolygónk történelme.

„Amikor először megnéztem a filmeket, rögtön tudtam, hogy ez az a minőség, amit a büszkeség falára méltán kitűzhetünk! Emiatt az első szó a gratulációé, mind a forgatókönyvíró, mind a stáb irányába! Példaértékű fejlesztés ez a három film.” – húzta alá dr. Tarrósy István, a PTE RK Nemzetközi Igazgatóság vezetője, egyben az EDUC-szövetség szíve és motorja. Ami az EDUC-ot illeti, Tarrósy igazgató még hozzátette: július közepén derül ki, lesz-e, lehet-e folytatása az együttműködésnek. „A PTE eddig 500 ezer euróval gazdálkodott az eddigi időszakban a program keretén belül, ez a folytatás esetén megháromszorozódhat” – jegyezte meg, majd hozzátette:

az európai felsőoktatás jövőjét egyre inkább az EDUC-hoz hasonló nemzetközi egyetemi szövetségek formálják.

A forgatás 2021 nyarán zajlott, a forgatókönyvíró és főszereplő Bujtor László, a PTE egyetemi docensének közreműködésével. „Látni lehet, hogy a geológia lokális tudomány, vagyis ki kell menni a terepre. Inspiráló volt részt venni egy olyan projektben, amit előttünk még senki nem csinált!” – lelkesedett dr. Bujtor László. Kiemelte, hogy a Mecsek kapcsán sokan elfelejtik, hogy valójában egy mikrokontinens volt. Azt is hozzátette:

„Az EDUC szövetség tagjainak városai mind ugyanannak a jura kori tengernek egykori partján találhatók”

-mondta el, majd a forgatás kapcsán hozzátette: „Tudtam, hova kell menni, hogy a megfelelő földtani emlékeket megtaláljuk, de az még jobb volt, hogy ezeket a pillanatokat rögzíteni is tudták a tévés kollégák. A filmek azért is fontosak, mert megmutatják, hogy a geológia a múltunkat adja a kezünkbe.”


Ahogy dr. Bujtor László megjegyezte: még a Szenátusi terem padlója is a múltat tükrözi vissza!

Az egyenként 15 perces részekből álló epizódok bemutatják a Mecsek-hegység jura – kréta geológiai kifejlődéseit, és ezek nemzetközi vonatkozásait. A filmek nemcsak a résztvevő EDUC Európai Egyetemi Szövetség egyetemeinek hallgatói számára érhetőek el angol nyelven, hanem a földtudományok iránt érdeklődő magyar nyelvű nézők számára is a legújabb kutatási adatokra támaszkodva mutatják be a hegység páratlan földtani értékeit. A sorozat kitekint a geológián túl a hidrológiai, geomorfológiai, régészeti és paleontológiai érdekességekre és kuriózumokra egyaránt, melyek a Mecsek-hegységet európai értelemben is fontos és érdekes kutatási területté teszik.

A kisfilmek a Mecsek-hegységben a felszínen álló és mozgó kamerával, valamint drónfelvételek segítségével mutatják be a hegység páratlan értékeit, miközben folyamatos magyar nyelvű narrációval segítik a bemutatott jelenségek megértését. Üledékképződési, vulkanikus, eróziós folyamatok bemutatásával, valamint kőzetminták segítségével értheti meg a néző a Pécs környéki terület 160-tól 130 millió évig terjedő időszeletében zajló folyamatokat, amikor még a Mecsek-hegység helyén szubtrópusi óceán hullámzott.
A filmsorozat elkészítését a Pécsi Tudományegyetem és az EDUC Európai Egyetemi Szövetség Programirodája közösen támogatta.

A filmek a Pécsi Tudományegyetem YouTube csatornáján (pte1367) az alábbi linkeken tekinthetők meg:

https://www.youtube.com/watch?v=Tqup70mqM2A

https://www.youtube.com/watch?v=HsExMq15H3A

https://www.youtube.com/watch?v=HsExMq15H3A

 

https://www.youtube.com/watch?v=5vg_P88lZkE

https://www.youtube.com/watch?v=SD8xajdRezg

https://www.youtube.com/watch?v=5krHsnq1BMQ

Harka Éva

Harka Éva

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni