A Franciaországban működő Groupe IMT harmincöt éve foglalkozik kozmetikai és gyógyszerészipari biotechnológus szakemberek specializált oktatásával. A Franciaországban működő oktatócsoport jelenleg évi 750 főt képez a világ számos részéről. Ipari hátterüket a rendkívül nagyszámú – jelenleg 41 – ipari partnerrel való együttműködés adja. Franciaországban számos csúcsminőségű skill laboratóriumban, az ipari partnerekkel közösen fejlesztett tananyagok segítségével folyik az oktatás. Ennek jelentősége könnyen belátható:
a képzést követően éppen ezeknél a gyógyszer- és kozmetikai cégeknél is megnyílnak elhelyezkedési lehetőségek,
amelyet egyébként maga az IMT egyénenként a későbbiekben is követ.
Az eddigi együttműködés keretében tavaly két pécsi oktató vehetett részt egy különleges, képzők képzése célú tréningen, név szerint Dr. Pál Szilárd és Dr. Kvell Krisztián a GyTK és ÁOK képviseletében. Az idén induló program keretében viszont már hallgatók is utazhatnak ki a képzési központok közül gyógyszertechnológiai és biotechnológiai skill laboratóriumba, továbbképzésre. A három magyarországi, vidéki egyetemmel közösen létrehozott együttműködés keretében ezután minden nyáron két hetes időtartamra utazhat ki 2-2 fő végzős gyógyszerész és biotechnológus hallgató Pécsről, melynek tandíját a keretszerződés értelmében az ÁOK biztosítja.
Pécsett a Cholnoky László Szakkollégium keretében történik a programra jelentkezők több körös kiválasztása. Ennek oka kettős: egyrészt a Szakkollégium jelentős rálátással bír a potenciálisan érdekelt hallgatókra, másrészt támogatást próbál nyújtani tagjainak a nyári gyakorlat költségeiben.
Mivel a két hetes gyakorlat-orientált képzésből egy hét gyógyszertechnológia és egy hét biotechnológia, a hallgatók a képzéseik és a tudomány határterületeiről is kapnak tudást. Ez a kettősség azért is fontos, mert a jelenlegi gyógyszeripari kutatások és a modern gyógyszerek előállítása gyakran biotechnológiai módszerekkel zajlanak.
Magyarországról a keretszerződés értelmében csak Pécsről fogadnak biotechnológus hallgatókat is a képzésre.
Stemler Miklós