close
CímlapTudományHatalmas érdeklődés, látványos bemutatók

Hatalmas érdeklődés, látványos bemutatók

2021. szeptember 28.

A Pécsi Tudományegyetem ismét nagy sikerű rendezvényt szervezett szeptember utolsó péntekén, a Kutatók Éjszakáján. A PTE campusain 18 helyszínen, 152 szereplővel több, mint 200 programból válogathattak az érdeklődök, akiknek legnagyobb része a 10-18 éves korosztályból került ki. A PTE egyes karai által szervezett programokon összesen több mint 2000 látogató fordult meg.

Az Állam- és Jogtudományi Karon az este folyamán több érdekes és izgalmas témáról hallhattak előadást a 48-as téri campusra látogatók. A témák között az idén is szerepeltek a közkedvelt infokommunikációs újdonságok, a mesterséges intelligencia jogi kérdéskörei, a sok esetben személyes adatainkat is gyűjtő hatalmas adatbázisok és azok felhasználása. Az egykori alkotmánybíró kolléga, anekdotákkal teli előadása olyan jegyzőkönyvekből és rendeletekből vett nyakatekert nyelvi sajátosságokat mutatott be, melyektől igazán derűs hangulatúra sikerült a Kutatók Éjszakája. A Baranya Megyei Békéltető Testület tagjai számos hasznos tanáccsal látták el a hallgatóságot, felhívva a figyelmet például az internetes vásárlás buktatóira. Az estét a kriminalisztika témakörében zárták, élőzenés epizódokkal fűszerezve. Az ÁJK programjain több, mint 400 látogató fordult meg.

Az Általános Orvostudományi és a Gyógyszerésztudományi Karon egyaránt jó hangulatban zajlottak a programok, a korábbi, COVID előtti évekhez képest talán kevesebben voltak, és a látogatói korösszetétel is jellemzően magasabb volt, a középiskolások kevesebben voltak. A látogatók bepillantást nyerhettek a fogszabályozás rejtelmeibe, a híres gyógyszerek születésének történetébe, utánajártak a mézhamisítás „ügyének” és egyik előadásukon választ kaphattunk a sokunkat foglalkoztató kérdésre: „Hová is tettem?”.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar idén is színes programokkal várta a Kutatók Éjszakája látogatóit. Számos tudományterület képviseltette magát úgy, mint a pszichológia, a filozófia, a történettudomány, a néprajz, a nyelvészet, a kultúrtörténet vagy a könyvtártudomány. A pszichológiai témájú előadások most is sok érdeklődőt vonzottak, így a szemkövetéses kísérleti labor regisztrációja pillanatok alatt betelt, a szabadtéri néprajzi kiállítás előtt sokan megálltak beszélgetni, a pszichológiai, történelmi és filozófiai témájú előadások megtöltötték a termeket. Összességében körülbelül 120 főt látott vendégül a Kar, míg a Festetics Kastély könyvtáráról szóló, online közvetített beszélgetés mintegy százötven megtekintést ért el.

Kari szinten több, mint 600 látogatója volt a Egészségtudományi Kar programjainak. A rendezvényen minden korosztály megtalálhatta az őt érdeklő témát, a slime készítéstől a csípőprotézis műtét rehabilitációjáig. Az ETK-s programok célja az ismeretterjesztés, az egészségtudományi és sporttudományi kutatási eredmények megismertetése, a kutatói életpálya vonzóvá tételén túlmenően évek óta az, hogy ezen szakmák közelebb kerüljenek a lakossághoz, megismerjék azt a széles spektrumot, amin az ETK-n végzettek elhelyezkedhetnek, gyógyíthatnak, segíthetnek.

A Közgazdaságtudományi Karon az idei évben összesen 6 interaktív előadással várták a látogatókat, ami összességében közel 100 főt vonzott. A résztvevők belekóstolhattak a szemkamerás mérések világába, megnézhették, miként működik a szemkamera élőben, beszélgethettek arról, milyen hatása volt a COVID járványnak a gazdaságra és többek között arra is fény derült, hogyan is adóz(z)unk - vagy éppenséggel ne. A beszélgetések során öröm volt látni a közös együtt-gondolkodásokat. Mindemellett izgalmas példákon keresztül keresgélhettek filmjelenetekben különböző coaching technikákat és vizsgálhatták meg, hogyan fejlődhetünk ezek által.

Ugyan délután négy órakor nyitotta ki kapuit a Műszaki és Informatikai Kara a látogatók előtt a Kutatók Éjszakáján, már a programok kezdete előtt tapasztalt felfokozott érdeklődés az esti kapuzárásig megmaradt. A szabadulószoba terme – ahonnan a vízellátás helyreállításával, vízvezeték- és villanyszereléssel lehetett kijutni – végig foglalt volt, mint ahogy az ordítóverseny, a gokart szimulátor vagy a palacsintasütés helyszíne is, utóbbinál biciklitekeréssel kellett áramot termelni a csemege elkészítéséhez. A Kutatók Éjszakájára minden korosztályból érkeztek érdeklődők. Az idősebbek ugyanolyan szívesen kipróbálták az ipari termék- és formatervezők által használt leszabó körfűrészt, mint a kisebbek, a gép üzemeltetésével egyébként a kar által örökbefogadott mosómedvét, MiMIKét hajtogathatták meg térbeli alakként az ügyesebbek. A mérnökinformatikusok által kitelepített játékok mellett a Digiscool is elhozta számos programját, amelyeket szintén nagy érdeklődéssel próbáltak ki a látogatók. Idén a korábbi évekhez viszonyítva láthatóan többen voltak kíváncsiak a Műszaki és Informatikai Karon folyó kutatásokra, programokra, kiállításokra, bemutatókra, előadásokra.

A Természettudományi Karon délután 4 órakor indult a program és hamar benépesedett az épület a közel 600 látogatóval és bizony sietni kellett, hogy a kémia vagy a fizika előadóban jusson hely mindenkinek! Szép számmal érkeztek iskolás csoportok Pécsről, illetve a környező településekről is, a folyosók megteltek az élményeiket mesélő, új helyszínekre igyekvő látogatókkal, a legfiatalabbaktól a nagyszülőkig. A program végéig nyitva tartó laborokban folyamatos volt az érdeklődés, kicsik és nagyok váltották egymást a mikroszkópok és más kutatóeszközök fölött. Nagy volt a forgalom az aulában, ahol a Sporttudományi és Testnevelési Intézet több programja mellett díjnyertes társasjátékokkal tornáztatták meg az elménket. A C épület előadóiban telt ház volt egész este, sok látogatót vonzottak a földrajz, kémia, biológia, informatika és matematika témájú előadások. A látványos kémiai kísérletek kétszer töltötték meg a legnagyobb előadótermet, több, mint 300 látogató csak emiatt látogatott el a TTK-ra. A Botanikus Kertben még sötétedés után is sokan sétáltak, hiszen akkor válik izgalmassá az éjszakai égbolt és az üvegházak is egészen más arcukat mutatják.

Szeptember utolsó péntekén benépesültek a Szentágothai János Kutatóközpont laboratóriumai és előadótermei is. A Kutatók Éjszakáján ismét személyesen várta az érdeklődőket az SzKK a tavalyi online programot követően. Közel kétszázan érkeztek az előadásokra, a legnagyobb sikere a fájdalomcsillapítással kapcsolatos előadásnak volt, valamint azoknak a programoknak, ahol az érdeklődők kipróbálhatták a különféle laboreszközöket. A kutatóközpont közel 20 programjára az egészen kicsiktől az egészen nagyokig szinte minden korosztály kíváncsi volt.

A Kutatók Éjszakája évről-évre bebizonyítja, hogy az emberek igenis érdeklődnek a tudományok iránt, és a diákként talán nem annyira kedvelt tudományterületek is felkeltik az érdeklődést és vonzó programot jelentenek. A rendezvény fő célja, hogy mindenki pozitív élményekkel gazdagodva távozzon, a programsorozattal sikerüljön a tudományos pálya felé fordítani a fiatalok érdeklődését. Fő üzenete pedig, hogy a hétköznapokban zárt laborajtók igazi kincseket, kicsik és nagyok számára is csodákat rejtenek!

Találkozzunk jövőre is szeptember utolsó péntekén!

Kutatni menő!

PTE

PTE

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni