close
CímlapTudományHogyan mossuk tisztára a young adult (YA-) filmeket?

Hogyan mossuk tisztára a young adult (YA-) filmeket?

Talán nem túlzok, ha azt mondom, a Párhuzamos univerzumok című kötet az utóbbi idők legérdekesebb tudománynépszerűsítő szándékkal írt tanulmánygyűjteménye. A kötetben a populáris kultúra által képviselt tartalmak és a kutatók által képviselt tudományterületek közötti kapcsolódási pontokról olvashatunk. A nagyszabású vállalkozáshoz hazánk számos elismert kutatója csatlakozott, köztük pécsiek is, úgy mint Flach Richárd pszichológus, Pirkhoffer Ervin földrajztudós és Torbó Annamária kommunikációkutató. Ezúttal Torbó Annamária Nagy Ádámmal közösen írt tanulmányát elemezzük.

Torbó Annamária a PTE Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének főállású kutatójaként főként nemzetközi projektekben és az újságírásoktatásban vesz részt. A magyar EJO (European Journalism Observatory) szerkesztője. Diplomáit kommunikáció- és médiatudomány szakon szerezte, majd tanulmányait a PTE Nyelvtudományi Doktori Iskolájában folytatta. Többek között az újságírás nemzetközi trendjeivel foglalkozik, a New Skills for the Next Generation of Journalists (NEWSREEL) koordinátora és kutatója.

Nagy Ádám hatdiplomás neveléstudós, ifjúságkutató, a Párhuzamos univerzumok és a sorozat előző kötetének, a Nevelj jedit! A képzelet pedagógiája című könyvnek szerkesztője és egyik szerzője. Többek között a Magyar Pedagógiai Társaság Szabadidő-pedagógiai Szakosztályának elnöke, a komáromi Selye János Egyetem docense, a Kodolányi János Egyetem egyetemitanár-aspiránsa.

Annamária a popkultúra rajongója, szenvedélyének pedig tudományosan is hódol, hiszen doktori disszertációjának témája a young adult fikciós alkotások és a hozzájuk tartozó rajongói közösségek. A Párhuzamos univerzumokba a Nevelj jedit! című kötet pécsi bemutatója utáni beszélgetésnek köszönhetően csöppent.

Annamáriáék tanulmánya a kortárscsoport-jelenséget a 2000-es évektől induló young adult filmeken keresztül mutatja be. Fő vonatkoztatási pontjai, a young adult lavinát elindító Harry Potter-filmek mellett, az Alkonyat, Az éhezők viadala, Az útvesztő és A beavatott. A felsoroltakon kívül szóba kerülnek egyéb híres alkotások is, úgy mint A Gyűrűk Ura vagy az Apolló 13, ami még a fantasy kategóriából is kilóg.

A tanulmány tehát sokféle univerzummal operál. Ennek egyik oka, hogy komplex, sokrétű témát érint az írás tudományos oldala, amit talán nem is igazán lehetett volna autentikusan bemutatni egy univerzumon belül. Ahogy Annamária fogalmazott, a young adult még csak nem is egy műfaji, hanem egy korcsoportkategória, a megnevezés csupán a célközönség életkorát (12-18 év) adja meg. Ezen a logikán haladva könnyen belátható, hogy a YA-filmekben bármilyen probléma előfordulhat, ami a (kis)kamaszokat érinti. Ha ezeket a kérdésköröket listázzuk, látszik, hogy a merítés alapvetően óriási; így érthető, hogy nagy mintára van szükség az elemzéshez.

A young adult és a sci-fi tartalmak között hamar észrevehető a párhuzam: mindkettőt hajlamosak vagyunk leértékelni, kifinomult diskurzusokba nem illőnek bélyegezni. A YA helyzete ebből a szempontból talán még tragikusabb, hiszen azt nemcsak önmagában tartjuk silány minőségűnek, de sokszor éri az a vád is, hogy csupán  fiataloknak készült, lebutított sci-firől van szó. Annamária és Ádám ennek a tévképzetnek a megcáfolására is kísérletet tesz a tanulmánnyal.

A misszió tehát a YA-tartalmak tisztára mosása. Ehhez is szükség van a nulladik lépésre: a legmeghatározóbb YA-filmek legalább felületes bemutatására.

Szégyen, nem szégyen, nekem mutatott olyan világot, sorozatot az írás, amit korábban még csak nem is ismertem.

Filmes művelségünk mélyítése mellett egyéb haszna is van a tanulmánynak. Megtudhatjuk például, hogy a kortárscsoportnak az ismeretszerzésben is nagy jelentősége van, hiszen könnyebben tanulunk a korban hozzánk közelebb állóktól. Ezt igazolja például az angol magániskolák jól működő tutori rendszere.

A csoportdinamika körvonalazása során a konfliktus kulcsszerepet kap. A tanulmányhoz kötődő legnagyobb szemöldökfelhúzós élményt talán az a megállapítás okozza, miszerint vonzódunk a konfliktusokhoz. Ez pedig már gyerekkori játékainkból is kiderül. A szerzők végigvezetnek bennünket a konfliktusok különböző fázisain az Alkonyatból ismert példákkal megtámogatva a megértést.

Megismerkedhetünk a csoportkomform viselkedéssel, melynek során az egyén megnyilvánulásait a csoport érdekei és normái határozzák meg. A csoportnak mint külső igazodási pontnak és magának az ahhoz való igazodásnak pedig, tartalomtól függetlenül, hatalmas szerepe van a személyiségfejlődésben. A csoport általában nem torzítja el a személyiséget, feltéve, ha több van belőle. Több csoport esetében ugyanis több az igazodási pont is, ez pedig meggátolja, hogy az egyik monopolhelyzetbe kerüljön és kizárólagosan meghatározza az egyén viselkedését.

A YA-tartalmak elbagatelizálása tehát már csak azért sem helytálló, mert

alapvető feladatuk és jelentőségük, hogy a fiatal korosztályt érzékenyítsék komolyabb témák és diskurzusok iránt. Emellett a mai fiatalok is lényegében ugyanazokkal a kihívásokkal találkoznak, amivel a tárgyalt filmek hősei: barátságok, szerelmek, konfliktusok.

Harry és Katniss is ezek következtében válnak felnőtté -- Voldemort és Éhezők Viadala ide vagy oda.

Hatástörténetileg sem elhanyagolhatóak ezek a tartalmak, hiszen a disztópia múfaji virágzása is a YA-filmknek és -könyveknek köszönhető. Az első disztópikus sci-fi pédául Az éhezők viadala volt, ami szintén remekül leképezi a tinédzserkorra jellemző útkeresést, identitásproblémát. Vancsó Éva, a kötet társszerzője így fogalmaz: Ezek a posztapokaliptikus történetek reflektálnak arra, amit én a kamaszoktól hallottam: „én olyan más vagyok mint a többiek”. Annak, hogy én más vagyok, tök jó fizikai kifejeződési módja, ha én vagyok az egyetlen túlélő és mindenki más halott.

A mai társadalmi szerkezetben az identitásprobléma nemcsak kamaszkorban aktuális, hanem később is. Ez megmagyarázza, hogy miért a húszas-harmincas korosztály fogyasztja leginkább az alapvetően nem nekik szóló YA-tartalmakat. A tanulmányból kiderül azonban az is, hogy a jelenség mögött -- az útkeresés mellett - valamiféle függőség is áll: aki tiniként elkezdett egy sorozatot, a későbbiekben sem akar lemaradni arról, mi történik kedvenc karaktereivel. Ez a sajátos helyzet, a felnőttek érdekeltsége a young adult irodalomban és filmekben, pedig kitermelte a crossover írók rétegét, akik a tinédzsereknek és a kicsit idősebbeknek is alkotnak.

A tanulmány indirekt konklúzióként valami olyasmire akar kilyukadni, amire az egész kötet: vegyük komolyan a popkultúrát és használjuk valami értelmesre – legyen szó A szolgálólány meséjéről vagy Az útvesztőről. Szóval ha legközelebb megint az Alkonyatot ismétlik a tévében, már nem szemlesütve fogom konstatálni, hogy 12 éves koromban fanatikus rajongója voltam a sorozatnak, helyette inkább átgondolom, mit is tanultam belőle.

 

Szabó Bianka

Szabó Bianka