close
CímlapTudományKvantumgazdaság, bioterrorizmus és fóbiák

Kvantumgazdaság, bioterrorizmus és fóbiák

2024. szeptember 18.

Az Európa-szerte megrendezett Kutatók Éjszakája hagyományosan minden év szeptemberében várja a tudományok iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. A kutatóhelyek péntek délutántól egészen az esti órákig mutatják be a tudomány fontosságát, mindennapi szerepét és a kutatói életpálya változatosságát látványos, interaktív, sokszínű programjaikkal. A Pécsi Tudományegyetemen a programsorozat részeként idén szeptember 27-én 16 órától várja a látogatókat. 

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődése is demonstrálja a tudomány jelentőségének növekedését világunk jövőjének alakításában. A kutatás-fejlesztés és az innováció; az új, tudásintenzív termékek előállítása Európa jövőbeli versenyképességének a záloga. Éppen ezért kiemelt fontosságú, hogy a fiatalok megismerjék a lehetséges kutatói életutakat, az abban és a fejlesztői karrierben rejlő lehetőségeket.

A Pécsi Tudományegyetemen ezen gondolat mentén tárja szélesre kapuit szeptember 27-én tíz helyszínen közel 250 izgalmas programmal.

Az érdeklődők megismerkedhetnek az intézmény laboratóriumaival, kutatóhelyeivel, történelmi és modern épületeivel. Ilyen volt a PTE Kutatók Éjszakája 2023-ban:

Ízelítő a Pécsi Tudományegyetem idei programjaiból: 

Állam- és Jogtudományi Kar 

  • Ez állati! – Az állatok jogai Magyarországon 
  • A digitális szkepticizmus és a mesterséges intelligencia jogi kihívásai 
  • A kvantumgazdaság a jövőnk 

Általános Orvostudományi Kar és Gyógyszerésztudományi Kar

  • Autizmus vizsgálata rágcsálókban? Lehetséges! 
  • A sürgősségi sebészettől a szervátültetésen át a robotsebészetig 
  • Bioterrorizmus – a jövő kihívásai 
  • Barna zsír, fehér zsír: jó zsír, rossz zsír? 
  • Italok koffeintartalmának mennyiségi analízise 
  • Ha a gyógyszer beszélni tudna 
  • CSI TOUR 
  • A feledékenység, avagy a „Hová is tettem?” biológiája 

Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

  • Természetes fóbiák – Miért (nem) félünk a természettől? 
  • Mit mesél a nyelvről a szleng? 
  • A Nemzetközi Brigádok magyar tagjai a francia internálótáborokban 

Egészségtudományi Kar

  • A szív anatómiája: Hogyan működik a legfontosabb szervünk? - Szívboncolás 
  • Étrend-kiegészítők: te mit gondolsz róluk? Beszélgessünk! 
  • Mikroműanyagok az étrendünkben: Az vagy amit megeszel? 

Klinikai Központ

  • "Halál a májra"– májkárosító szerek és kimutatásuk 
  • A sürgősségi sebészettől a szervátültetésen át a robotsebészetig 
  • "Trip" a laborban - kábítószerek és új pszichoaktív szerek kimutatásának lehetőségei a gyorstesztektől a nagyműszerekig 

Közgazdaságtudományi Kar

  • Az orosz-ukrán háború gazdasági hatásai Európára 
  • Karaktergyilkosság. Megsemmisül a hírnév? – Esetek és tanulságok 
  • AI escape room a Pécsiközgázon 

Műszaki és Informatikai Kar

  • Megújuló energiák mindennapi használatban 
  • HÍDaljuk át a távolságokat! 
  • 3D Nyomtatás a mindennapokban 

Természettudományi Kar

  • A dinoszauruszok hajnala és alkonya – Egy sikertörténet első és utolsó felvonása 
  • Mesterséges intelligencia a kémia területén 
  • "A láthatatlan légió": Mikroszkopikus lények láthatóvá tétele, vizsgálata 
  • Az isteni szikra: látványos kísérletek elektromosságtanból 

Szentágothai János Kutatóközpont

  • "A láthatatlan világ felfedezése: Az elektronmikroszkópia csodái" 
  • Rágcsálók vírusai emberközelben 
  • A látás. Retinától az agyon át a viselkedésig - laborbemutató 

Pécsi Tudományegyetem 3D Nyomtatási Központ 

  • Látogatás a 3D nyomtatási központba – Fedezd fel a jövő technológiáját! 

A PTE Kutatók Éjszakája hivatalos weboldalán a programok nem csak helyszín, de tudományág és korosztály szerint is szűrhetőek, azonban egyes esetekben regisztrációkötelesek a korlátozott férőhelyek miatt!

 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni