close
CímlapTudományMNB Könyvsarokkal gazdagodott a PTE

MNB Könyvsarokkal gazdagodott a PTE

2020. szeptember 03.

A Magyar Nemzeti Bank és a PTE Közgazdaságtudományi Kar jó együttműködése több évre nyúlik vissza, ennek egyik legújabb gyümölcse a központi bank országos kampányának első állomásaként szeptember 1-jén megnyílt MNB Könyvsarok a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Benedek Ferenc Jogtudományi és Közgazdaságtudományi Szakkönyvtárában. A közel kétszáz kötetes közgazdaságtani, geopolitikai és menedzsment témájú gyűjtemény további feltöltésekkel bizonyára mind a hallgatók, mind az oktatók hasznára válik.

„A Magyar Nemzeti Bank régóta együttműködik a Pécsi Tudományegyetemmel, amely a Geopolitikai Doktori Program elindításával kezdődött 2015-ben és nagy sikerrel zajlik most is, azóta is folyamatosan támogatjuk” – magyarázta Dr. Dubéczi Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója. Megtudhattuk, hogy az MNB kiemelt célja a hazai közgazdász-képzés nemzetközi elithez való felzárkóztatása, amelyet több eszközzel is igyekeznek támogatni országos kampányok formájában. Az egyik ilyen a közgazdasági kiválósági program, amellyel a szakmai teljesítményt jutalmazzák, ennek köszönhetően a PTE 133 kiemelkedően jól teljesítő hallgatója részesült az ösztöndíjból. A 2016/17-ben a forint bevezetésének hetvenedik évfordulója alkalmából rendezett programokban is aktívan részt vett a Pécsi Tudományegyetem.

A Magyar Nemzeti Bank és a Pallas Athéné Könyvkiadó (PABooks) az elmúlt években számos új tudományos kiadványt jelentetett meg, elsősorban gazdasági, pénzügyi, menedzsment témákban. Az MNB ezekből a kiadványokból egy támogatási szerződés keretében egy válogatott könyvcsomagot bocsátott a Pécsi Tudományegyetem rendelkezésére. „Ezeket a könyveket négy kategóriába sorolhatjuk, közgazdasági, menedzsment, geopolitikai tárgyú könyvek, valamint a bank hivatalos kiadványai, mint például a Pénzügyi stabilitási jelentés vagy a Növekedési jelentés. Vannak a könyvcsomagban a bank szakértői által írt publikációk, könyvek, de itt szerepel a bank által kiadott, akadémiailag jegyzett Hitelintézeti Szemle is. Természetesen a PABooks által kiadott könyvek is szerepelnek, amelyek döntően geopolitikai, közgazdasági és menedzsment tárgyú könyvek, és ezek többsége különböző nemzetközi külföldi egyetemi könyvkiadók által kiadott könyvek magyar nyelvű fordítása. A könyvsarkot félévente kiegészítjük további frissen megjelenő kötetekkel, így várhatóan két-három éven belül sikerül feltölteni a rendelkezésre álló helyet” – ismertette Dr. Dubéczi Zoltán.

„Fontos a közgazdász-képzés nemzetközi jellegének erősítése, a verseny fokozása, ezért is jutalmazza a kiválósági program a legjobbakat. Nagyon fontos, hogy aktuális és gyakorlati tudást tudjunk biztosítani a hallgatóknak.

Ezt példázzák a banki kiadványok, valamint könyvek, hiszen ezeket a kiadványokat azokat a szakemberek írják, akik a gyakorlatban is művelik az adott szakterületet, és az aktuális tapasztalataikat, tehát akár az idei vagy a tavalyi évi tapasztalataikat és tudásukat is ezekben a kiadványokban olvashatjuk” – hangsúlyozta Dr. Dubéczi Zoltán.

„Az egyértelmű gyakorlati hasznán túl szimbolikus jelentőséggel is bír, hogy elsőként a PTE-n nyílt meg az MNB Könyvsarok a központi bank országos kampányának részeként.

A most átadott, helyben olvasható és kölcsönözhető könyvek a magyar gazdasági eredmények és közgazdasági folyamatok elfogulatlan, tudományos megközelítését képviselik. A hallgatóknak is fontos az a tudás, amit az MNB közkinccsé tesz, és a könyvsarok nem csak a KTK hallgatóinak szól” – emelte ki Dr. Schepp Zoltán, a PTE KTK dékánja.

Az ünnepélyes megnyitón a PTE KTK dékánhelyettese, Dr. Takács András kiemelte, hogy a járványügyi helyzetre való tekintettel a könyvcsomag átadása szűk körben és a szociális távolságtartás jegyében történt.

Fotó: Révész Enikő Evelin (Tudásközpont),  Csortos Szabolcs (UnivPécs)

 

 

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni