close
CímlapTudományPannon Tudományos Díj

Pannon Tudományos Díj

2021. november 02.

Az MTA Pécsi Területi Bizottsága és az MTA Veszprémi Területi Bizottsága 2005 óta rendezi meg Pannon Tudományos Nap című közös konferenciáját, amelynek célja a dunántúli régióban elért legújabb és legérdekesebb tudományos eredmények bemutatása. A hagyományokhoz igazodva a konferenciának az idei évben is Nagykanizsa adott otthont. 

A Pannon Tudományos Díjat idén Prof. Dr. Kovács L. Gábor vehette át.A szakmai előadásokkal egybekötött díjkiosztón elismerésben részesítették a legjobbnak ítélt PhD munkát, valamit átadásra került a Pannon Tudományos Díj, melyet idén Dr. Kovács L. Gábor akadémikus, a Pécsi Tudományegyetem professor emeritusa, a Szentágothai János Kutatóközpont alapító elnöke vehette át. A díjjal a dunántúli régió tudományos életében elért kiemelkedő tevékenységét és életpályáját is elismerték. „Néhány hónap múlva 50 éve leszek a pályán, ebből 40 évet vagy a VEAB, vagy a PAB területén töltöttem el – majdnem fele-fele arányban. 18 évet dolgoztam Szombathelyen, ez ugye a VEAB régiója alá tartozik, így magaménak érzem mind a VEAB-ot, mind a PAB-ot – fogalmazott a professzor a díj kapcsán. Folytatta: „Életemben kaptam jó pár kitüntetést, kaptam minisztertől, kaptam rektortól, kaptam államfőtől, de olimpiai bajnok kezéből még sosem, márpedig Kovács Antal az atomerőmű kommunikációs igazgatója egyik nagyra becsült olimpikonunk, ez még inkább emelte számomra a díj értékén – hangsúlyozta a kutató. 

A Szentágothai János Kutatóközpont két kutatója is bemutathatta PhD munkáját a konferencián. Földes Fanni „A Krími-kongói vérzéses láz vírusának szerológiai vizsgálata Magyarországon és az RNS interferencia alkalmazása, mint hatékony módszer a vírusreplikáció gátlására”, Zagyi Nándor a PTE SzKK Történeti és Politikai Földrajzi Kutatási Centrum munkatársa „A nemiarány-eltolódás társadalmi és területi jellegzetességei Indiában” címmel tartottak előadást.
A beadott pályaművek közül a legjobb PhD munkának a PAB területéről Földes Fanni disszertációja bizonyult. 

Gáspár Adrienn

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni