Két együttműködési megállapodást kötött egymással a Pécsi Tudományegyetem és a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság január 30-án a Rektori Kabinet Szenátusi Tanácstermében. Az egyik az általános együttműködési rendelkezéseket tartalmazza, míg a másik specifikusan a Virológiai Nemzeti Laboratóriummal, annak biztonságát és védelmét szem előtt tartva köttetett.
A katasztrófavédelem és a PTE közötti együttműködés nem újkeletű, hiszen például tűzoltósági bemutatókat, a tűzesetek megelőzését szolgáló prevenciós előadásokat hosszú évek óta szerveznek közösen a PTE hallgatói, kollégistái számára, a VNL szakembereivel pedig már 2016-ban közös biovédelmi gyakorlatot tartottak. Ugyanakkor a most aláírt megállapodások ezeknél jóval sokrétűbb együttműködést, szorosabb kapcsolatot, többszintű együttgondolkodást foglalnak magukban.
A PTE és a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (VMKI) a jövőben közös pályázatokat nyújt be együtt megvalósítandó projektekre, valamint tudományos konferenciákat, képzéseket és gyakorlatokat szerveznek közösen. A PTE szakemberei mostantól pszichológiai tréningeket, egészségügyi felkészítéseket tartanak a katasztrófavédelem munkatársai számára. A katasztrófavédelem terepgyakorlatokat szervez, amelyek során az egyetem hallgatói megismerhetik a katasztrófákra és egyéb haváriákra való megfelelő felkészülést, illetve azt, hogyan lehet ezeket a katasztrófahelyzeteket minél hatékonyabban kivédeni, elhárítani. Ezen felül lehetőséget biztosítanak a PTE hallgatói számára, hogy szakmai gyakorlatot végezzenek a Baranya VMKI-n. Sőt, tudományos értekezések és szakdolgozatok elkészítéséhez a katasztrófavédelem szakemberei segítséget nyújtanak, személyes adatnak nem minősülő statisztikai adatokat biztosítanak.
„Váratlan szituációk, tudjuk jól, sajnálatos módon előfordulnak, igen fontos, hogy tudjuk, miként kell helyesen reagálni ilyen helyzetekben” – hangsúlyozta dr. Miseta Attila rektor.
Decsi István, a PTE kancellárja hozzátette: "A katasztrófavédelemmel az együttműködésünk valóban évtizedes, mind az oktatás, mind a kutatás területén. Ezt a kapcsolatot kívánjuk e két megállapodás aláírásával tovább fokozni, és kiszélesíteni" - mondta köszöntőjében a kancellár.
Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság (VMKI) igazgatóhelyettese köszöntőjében megemlékezett a nemrégiben elhunyt Mácsai Antal tűzoltó ezredesről, a VMKI egykori igazgatójáról, aki a kezdetektől fogva sokat tett az egyetem és igazgatóság partnerségéért. Mint mondta, „a mostani és a korábbi együttműködési megállapodásoknak is ő volt a mozgatórugója, az elősegítője, maga az ötlet is tőle származott.” A tűzoltó ezredes kitért az együttműködés sokrétűségére, részletes képet adott róla mely karok, milyen területen tudják hasznosítani a közös oktatást, kutatást, munkát.
A másik megállapodás kifejezetten a PTE Virológiai Nemzeti Laboratóriumra, annak biztonságos működésére és védelmére fókuszál. A két intézmény a jövőben közösen katasztrófavédelmi gyakorlatokat és oktatást szerveznek, tovább erősítve ezzel a laboratórium védelmi hatékonyságát. A katasztrófavédelem szakemberei a megállapodás értelmében előadásokat tartanak, továbbá közreműködnek a PTE VNL által szervezett katasztrófavédelmi tárgyú gyakorlatok lebonyolításában, az azokkal kapcsolatos felkészítési tevékenységekben. A katasztrófavédelem lehetőséget biztosít a virológiai laboratórium hallgatóinak, hogy szakmai gyakorlatot végezzenek a Baranya VMKI-n. A VNL felkérése alapján a katasztrófavédelem külső konzulensként munkatársakat jelöl ki tudományos értekezések, szakdolgozatok, egyéb kutatómunkák elkészítéséhez, valamint a speciális katasztrófavédelmi ismereteket igénylő szakterületek oktatásához elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkező szakembereket delegál. A VNL lehetőséget biztosít a Baranya VMKI számára, hogy munkatársai az egyes szakterületek vonatkozásában az ismereteiket elmélyítsék, és kutatómunkát végezzenek.
Dr. Kemenesi Gábor, a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium igazgatója kiemelte, a természetes és nem természetes biológiai fenyegetések jelen vannak, a globalizált világban valós kockázatot jelentenek, éppen ezért a VMKI-vel már 2016 óta előremutató szakmai kapcsolatot ápolnak, mely a koronavírus járvány idején a társadalom más szereplői számára is egyértelművé tette, milyen fontosak az ilyen típusú partnerségek.
„A társadalomnak az a siker, ha az a tudásbázis, amit mi megszereztünk, valóban hasznosulni tud. Ehhez olyan partnerekre van szükség, akik ezt segítenek megvalósítani. A Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak köszönhetően végre van egy olyan hatóság, amely hajlandó nyitni effelé a szakmai bázis felé. Biztos vagyok benne, hogy sok mindent fogunk még mutatni és letenni az asztalra, ami valóban hasznos és gyümölcsöző tud lenni mindannyiunk számára” – mondta az igazgató.
A megállapodásokat dr. Miseta Attila, a PTE rektora, Decsi István kancellár, Karsa Róbert tűzoltó ezredes, a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese és dr. Kemenesi Gábor, a PTE Virológiai Nemzeti Laboratórium igazgatója látta el kézjegyével.