Talán nem túlzok, ha azt mondom, a Párhuzamos univerzumok az utóbbi idők legérdekesebb tudománynépszerűsítő szándékkal írt tanulmánygyűjteménye. A kötetben a populáris kultúra által képviselt tartalmak és a kutatók által képviselt tudományterületek közötti kapcsolódási pontokról olvashatunk. A nagyszabású vállalkozásban 1 év alatt 3 szerkesztő és 17 szerző munkájának hála született egy 15 izgalmas tudományos problémát több mint 15 fantáziavilág segítségével elemző antológia. A 4 hónapja bemutatott könyv visszhangjai továbbra is pozitívak, a 4 kötettel ezelőtt megkezdett munka pedig még korántsem ért a végére.
ÍGY KEZDŐDÖTT
Az év antológiájaként emlegetett kötet bemutatását óriási promóció előzte meg. Külön, tanulmányonkénti kedvcsináló posztok születtek, beharangozó videók járták a YouTube-ot, neves írók és közéleti személyiségek is bevonódtak a könyv népszerűsítésébe.
A megjelenés után pedig A Mandinertől kezdve az Indexen át a Nők Lapjáig a legkülönfélébb profilú magazinok kérdezték az alkotókat vagy nyilvánítottak véleményt a kötetről.
A Párhuzamos univerzumok közben bekerült a Magyar Tudományos Művek Tárába (MTMT), ami a magyar tudományos publikációk legrangosabb gyűjteménye és a Nők Lapja is a nyár 20 kihagyhatatlan könyve között listázza.
Ugyan tudtam, hogy egy rendkívül izgalmas sorozat negyedik kötetéről van szó, ami minimum ígéretesnek tűnt, kicsit mégis azt éreztem, talán ennek a tanulmánygyűjteménynek nagyobb a füstje mint a lángja. Végül a puding próbája az evés alapon elolvastam. Szakirodalomlistát, jegyzeteket, mindent. Bizonyos tanulmányokat többször is. És be kellett látnom, hogy ebben az esetben mégiscsak a láng a nagyobb.
SOROZAT SZÜLETIK
A sorozat 2006-ban indult a Tóth Csaba által szerkesztett A sci-fi politológiája című kötettel, majd 2017-ben a Fantasztikus világokban társadalom-és politikakutatók elemeztek képzeletbeli világokat, a szerkesztő szintén Tóth Csaba volt. 2018-ban Nagy Ádám szerkesztésében megjelent a Nevelj jedit! című tanulmánygyűjtemény, amiben neveléstudósok írásait olvashattuk. Ezt követte a 2019-es Párhuzamos univerzumok, melyben Nagy Ádám a sorozat összes korábbi szálát összefűzte, sőt...
HASZNÁLATI UTASÍTÁS
A szerkesztők (Filippov Gábor, Nagy Ádám és Tóth Csaba) remek előszót szereztek a tanulmánykötethez. Amolyan használati utasításnak is értelmezhetnénk, amiben gyors tájékoztatást kapunk a sorozat születéséről és a szerzők határozott véleményét is olvashatjuk, amihez nem is olyan nehéz kapcsolódni, hiszen szerintük a képzelet nemcsak új világok kitalálásában, de a körülöttünk lévő megértésében is segít.
Ha ki kéne cserénem valamire a tanulmánykötet prológusát, biztosan Hraskó Gábor A tudomány hanyatlása a Galaktikus Birodalomban című cikkére esne a választásom.
A kötet, de talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a sorozat ars poeticája is ez az írás.
A tanulmány ugyanis a tudomány és az áltudományok jelenlegi helyzetét vázolja fel, kendőzetlenül. Illetve ennek alapján (indirekt módon) lehetséges egérutakat vázol a tudományos megközelítés és az eredmények megmentésére. A tanulmány hitvallás-jellegére Nagy Ádám az EHÖK 1367 Magazinnak adott interjúban is ráerősít: Az áltudományoknak van versenyelőnyük, mert könnyen befogadhatóak, előrerágottak. A tudományok ezzel szemben nem. Az én fejemben az egyik missziója ennek a könyvsorozatnak, hogy tegye egy picit könnyedebbé a tudományt, hogy ez a versenyelőny csökkenjen. Már amennyire ez lehetséges, mert sajnos arról, hogy a Föld lapos, még mindig többen hallottak mint a Párhuzamos univerzumokról.
Szóval ha nem is cseréljük le erre az előszót, mindenképpen ennek a tanulmánynak az olvasását ajánlanám kezdésnek. Ez majd szépen megalapozza a hangulatot, megágyaz a többinek.
TUDOMÁNYOS SVÉDASZTAL
A tanulmánykötet egy olyan tudományos svédasztalt tár elénk, amiről intellektuális diéta okán is szemezgethetünk: az élmény kedvéért elég csupán 1-2 cikket elolvasni, bár a kép nyilván akkor lesz teljes, ha végigmegyünk a teljes összeállításon.
Ha az utóbbi opcióra esik a választásunk, a kötet akkor is időtakarékos, minőségi szórakozást biztosít, hiszen nemcsak érdekes tanulmányokat és témákat gyűjt össze számunkra, hanem, ha úgy tetszik,
egy katalógust is készít olyan emberekről, sci-fi univerzumokról, témákról, akikkel és amikkel kapcsolatban jó és élvezetes képbe kerülni.
(Tipp: érdemes végignézni a szakirodalomlistát és a jegyzeteket is, gyakran a legizgalmasabb részletek éppen ott rejtőznek.) Ez a képbe kerülés pedig, nyilván a teljesség igénye nélkül, megvalósítható 600 oldal elolvasásával, nem kell hozzá kutatni, egy könyvtárnyi könyvet kielemezni és magunknak kiizzadni a konkliúzókat. Ehelyett kapunk egy lepárolt üzenetet, amivel vitatkozni természetesen még mindig lehet.
SZERKEZET
A kötet négy fő részében négy különböző téma körül kalandozhatunk. A Párhuzamos politikák című nyitófejezetben például a Trónok harca szemüvegén keresztül tekinthetjük át a jó vezető jellemzőit, és A szolgálólány meséjéből használati utasítást is kapunk a fenntartható diktatúra működtetéséhez. A Homo ex machina fő témája az ember. Itt olvashatunk többek között a roxforti gyermekjogokról és a szerelemről Deadpool módra. A Jelen a jövőben című fejezet az emberiség jövőjéről szól. Szóba kerülnek az állatjogok A majmok bolygója-sorozat keretrendszerében vagy A Térség szociológiai elemzése is. Az Utazások a téridőben természettudományos megközelítésekkel gazdagítja a sci-fi-elemzést. A fejezetből megtudhatjuk, tudományosan miért annyira pontos a Csillagok között című film, a Deep Impact kapcsán pedig a kozmikus katasztrófák is előkerülnek.
Első olvasásra fura is volt, hogy a sorozat ezen részében a természettudományok is képviseltetik magukat.
Valahogy nem illettek igazán a képbe három társadalomtudományokkal operáló fejezet után. (Meg azért sem, mert a nyíltan már-már fanatikus sci-fi rajongó bölcsészek és társadalomtudósok fémjelezte fejezetek után az utolsó etapban feltűnik Bokor Nándor és Orosz László természettudós, akik egyáltalán nem szeretik a sci-fit.) Aztán második olvasásra már egész magától értetődő volt a létjogosultságuk: vajon minek van inkább helye egy sci-fi körül formálódott tudományos ismeretterjesztő kötetben mint a természettudományoknak, a csillagászatnak?! Ráadásul be kell vallanom, mindennemű fantáziavilág említése nélkül, már a sci-fi földrajzával foglalkozó tanulmány tudományos részének olvasása is olyan érzetet keltett, mintha egy sci-fiben lennék.
EGYENSÚLY
Akárhogy is, a Párhuzamos univerzumok első ránézésre egymáshoz nem illő dolgokat fésül össze: képzeletet és tudományt, földrajzot és pszichológiát, sci-fit és politológiát. A merítés óriási, a kihívás talán még nagyobb: tudományos elemzést adni ismert fantáziavilágokhoz, mindezt élvezhető köntösben tárni rajongók, laikusok és szakmabeliek elé, közben még magas tudományos nívót is képviselve.
A tanulmánykötet mintha erre, az előző faktorokból fakadó, kényes egyensúlyra a 600 oldal alatt műgonddal ügyelne. Ez minden tanulmány esetében kérdéseket vet fel: milyen mértékben és mélységben magyarázzuk a tudományos problémát? És a kapcsolt sci-fi világot? Milyen legyen a hagnem: kell ragaszkodni a szakmai publikációkban megszokotthoz vagy belefér valami sokkal könnyedebb? Ezt az egyensúlyozást jól mutatja, hogy míg a tanulmányok egy viszonylag feszes, tudományos hangnemre szorítkoznak, addig a szerzők bemutatása a könyv végén kifejezetten viccesre sikeredett. Sőt, a kötetbemutatókon sem volt hiány a hasonlóan laza vagy még lazább megnyilvánulásokból.
Összességében a szerzők és szerkesztők jó arány- és stílusérzéke mutatkozik a köteten, de ezzel együtt a különböző tanulmányok különböző mértékben mutatják be a tudományos hátteret vagy az azzal házasított fantáziavilágot.
Éppen ezt az egyensúlyozást kritizálja Molnár Réka, az Index újságírója: Szalámiba (sci-fi) kell csomagolni a macska gyógyszerét (tudomány), mert különben nem nyeli le. Vitatkoznék ezzel az állásponttal. Itt ugyanis nem a tudomány félrevezető reklámozásáról van szó, sokkal inkább hiteles, közérthető tudománykommunikációról, csúsztatások helyreigazításáról, és vonatkoztatási pontok megadásáról. Míg a túltolt marketing valóban visszás lenne, addig ami itt történik, az több mint szükséges.
Ha pedig már egyensúly, akkor nálam egyértelműen felvetődik a kérdés: vajon a Párhuzamos univerzumok és ez a sorozattal csak a tudományhoz csinál kedvet a sci-fivel vagy a sci-fihez is a tudománnyal? Vagy ez utóbbi csak egy nem tervezett mellékhatás lenne? Én mindenesetre a sci-fihez kedvet, de nemcsak kedvet, hanem új nézőpontokat is kaptam.
MŰFAJTEREMTÉS
A legizgalmasabb dolog az egészben, nem csak önmagában a Párhuzamos univerzumokat szemlélni, hanem folyamatában látni a sorozat születését és evolúcióját: ajánlom minden érdeklődő figyelmébe az új antológiát megelőző három kötetet is, így talán még egyértelműbb, hogyan és miért bomlik ki a Párhuzamos univerzumokba a projekt és ez a fajta sajátos tudományos ismeretterjesztéshez kapcsolódó műfajteremtés.
Hogy miért is beszélhetünk új műfajról?
Azért, mert ugyan különböző fantasztikus világok tudományos elemzését már olvashattuk korábban is, máshol is, ennyire átfogó, sok fantáziavilágot összefűző antológiára a Párhuzamos univerzumok az első példa – mind hazai, mind nemzetközi vonatkozásban.
KÖZÖSSÉG
A Párhuzamos univerzumok szépen rávilágít a tudomány közösségi jellegére is. Ez a kötet ugyanis találkozásokról is szó. Kiváló tudományművelők, különböző tudományterületek és fantáziavilágok találkoznak és hatnak egymásra. Majd mindebből összeáll valami egészen különleges. Többek között egy új műfaj.
A kutató emellett az olvasóval is találkozik, közös univerzumba kerül.
Közelebb hoz minket egymáshoz, hogy ő is és én is nézem a Trónok harcát. A közös filmes élménybank pedig máris közös referenciapontot, közös nyelvet teremt.
OKTATÁSI FORRADALOM?
Egy jó kérdés már egy fél válasz. Ennek analógiáján egy jó példa már egy fél megértés? Fetehetőleg. Ha valamit, akkor jó példákat és új, kezelhető referenciapontokat bőven szolgáltat számunkra a Párhuzamos univerzumok a popkultúra még hangsúlyosabb tudományos diskurzusba való beemelésé révén.
Lehet, hogy most az én képzeletem fut messzire, de új könyveket és egy olyan popularizált tudományos forradalmat vizualizálok, aminek minimum az utórezgései az oktatásban is érződnek majd.
Sőt, leendő tanáremberként egy olyan, politikailag alulról, tudományos értelemben viszont felülről szerveződő oktatási forradalmat látok körvonalazódni, amire már régen vártunk.
Ez a vízió egyébként számos szerző életpályájával és vállalkozásaival is korrelál, hiszen többen közülük rendelkeznek pedagógiai tapasztalattal vagy tartanak rendhagyó órákat tudomány és science fiction témakörben. Ráadásul Pirkhoffer Ervin éppen földrajzkönyvíráson gondolkozik, melyet a sci-fi univerzumokból nyert példákkal illusztrálna. Nagy Ádám pedig az EHÖK 1367 Magazinnak adott interjújában kifejti, kivitelezhető és fontos vállalkozásnak tartaná adott tudományterületek részterületeinek megírását a fantáziavilág-elemek segítségével.
TO BE CONTINUED…
Egy ilyen antológiának az értékét talán a hatástörténeti aspektus mutatja meg igazán. Lehet, hogy messzire vitt a lelkesedésem, amikor oktatási forradalmat vizualizáltam. Ha viszont arra gondolok, amit a kötet szerkesztői az előszóban is kifejtenek, hogy Orvell 1984-e tudott a magyar rendszerváltás kulcsregényévé válni, vagy hogy A szolgálólány meséjének hatására a nők elnyomása elleni küzdelem színe a vörös lett; akkor már nem is tűnik olyan utópikus elképzelésnek, hogy a Párhuzamos univerzumok és a tanulmánykötet által képviselt misszió egy „szelíd” oktatási forradalom prológusa.
Fotó: Pál Zsombor, EHÖK 1367 Magazin
