Az International Seasons rendezvénysorozatában az Afrika Napok programjában szerepelt május 21-én Papp Zoltán biciklidizájner. Aki az afrikai víz és áruszállítási gondokon szeretne enyhíteni a teherbicikli tervével, egy német alapítvánnyal kezdett dolgozni a projekten, majd amikor az alapítvány kiszállt, a saját kezébe vette az irányítást.
Jogosan teszem fel neked a kérdést, hogy miért pont Afrika?
A gyerekkoromból ered az Afrika szeretetem. Sokat álmodoztam Afrikáról, Kittenberger Kálmán és Széchenyi Zsigmond könyvein nőttem fel. A családom és a munka mellett egy időre elfeledtem egy kicsit ezt a mániám, de 40 éves korom körül újraterveztem pár dolgot az életemben, így az Afrika témát is. Alapítványokkal léptem kapcsolatba, és találtam egy érdekes projektet: teherbringát kellene tervezni Afrikába.
Hogy szállítanak Afrikában? Kézzel, kordén, autón, motoron?
Mindenféle megoldás létezik, leginkább a nem motorizáltak az elterjedtek, illetve a kismotorok most már szélesebb körben vannak jelen Afrikában, mint korábban. Sokan a fejük tetején hordanak elég nagy súlyokat, vagy egy normál bringára felakasztanak nagy vizes kanisztereket, banánt, bármit… És azzal együtt próbálnak meg tekerni. A projektünk célja éppen az, hogy rajtuk segítsünk.
Biciklidizájner vagy, milyen módon alakítottad ki a teherbringát?
Helyben elérhető anyagokkal, egyszerűen elkészíthető módon terveztem meg. Helyben, Afrikában is lehet bringát szerezni és ehhez építjük hozzá az oldalkocsit.
Én nem bringát gyártani mentem Afrikába, hanem a helyieket szerettem volna megtanítani rá.
Aki lakatosként ágyakat, ajtókat hegeszt vasból, az ugyanúgy meg tudja csinálni ezt a teherbringát is.
Hol tart a projekt?
Prototípusokat már építettünk a tanzániai Namanga-ban, ott rendelkezem kapcsolatokkal, ott tesztelgettem a gyártást és a viszonyokat is próbáltam értékelni. A visszajelzések alapján tetszik nekik, bár az afrikaiaknak minden ötlet, amit kapnak, azt tetszéssel fogadnak, de a valós véleményüket nehéz kiszedni belőlük, hogy hogyan szeretnék ezt a dolgot valójában. Itt tartunk. Műszakilag kész a dolog, de a furmányosabb része még előttünk van.
Hogy tekintenek Namangaban egy fehér biciklistára?
Egy-két napos klasszikus bringatúrám volt csak, a faluban bringával mozgok, mert így azért megmarad a személyes kapcsolat az emberekkel, de azért gyorsabban lehet haladni, mintha csak gyalogszerrel közlekednénk. Minden legalább félórás sétára van, a bolt is, de Afrikában szívesen sétálnak ennyit az emberek, én inkább bringára szállok. A színem miatt feltűnő jelenség vagyok a bringán a helyiek között,
a gyerekek sokszor odakiáltanak, hogy „Mzungu!”, ami fehérembert jelent.
Csodabogárnak néznek?
Egy nagyvárosban már nem olyan különleges egy fehérember, de vidéki környezetben az. Sok olyan helyivel találkoztam, főleg gyerekekkel, akiken látszott, hogy nem láttak még közelről fehérembert. Ha van lehetőségük, meg is tapogatják az ember karját, haját…
Jól tűröd?
Határt kell szabni, mert az iskolában, ahová mindig el szoktam menni, ha megengedem, akkor egyfolytában rajtam lógnak a gyerekek és a tanárok ezért megkértek finoman, hogy tartsak határt, mert engem is tanárnak néznek a gyerekek, és ezzel az ő tiszteletüket csorbítom, ha közelebb engedem magamhoz őket, mint helyben szokásos.
Mikor mész legközelebb?
Két hete értem haza, segítettem néhány honfitársunknak. Nyáron a turizmusban dolgozom, sok a munkám, reálisan októberben tudok majd indulni, még tárgyalásban vagyok alapítványokkal. Ha tudom, mit szeretnék, eddig mindig sikerült a forrásokat megteremteni hozzá.
