close

Tekerj zölden!  

A Pécsi Tudományegyetem ,Magyarország legzöldebb egyeteme, továbbra is elkötelezett a környezettudatos megoldások iránt, különösen a fenntartható közlekedési lehetőségek népszerűsítésében. Ennek jegyében a Zöld Egyetem Program keretében tavasszal meghirdetett pályázatban az intézmény a kerékpáros munkába járást támogatta, most pedig a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet és a Hellovelo Zrt. jóvoltából pedelec (elektromos rásegítésű kerékpár) tesztprogramot indított. Az elektromos kerékpárok hivatalos átadására  október 16-án került sor a PTE Kancelláriáján. 

A Zöld Egyetem Program keretében az egyetem egy teljes évre térítésmentesen bocsátotta rendelkezésre kerékpárjait a jelentkező munkatársak számára, elősegítve ezzel a környezetbarát közlekedési alternatívák használatát. A fenntarthatósági kezdeményezés részeként elindult a „Járj két keréken dolgozni az Egyetemre” nyereményjáték is, amely további motivációt nyújtott az egyetemi dolgozóknak, hogy biciklivel közlekedjenek a munkahelyükre. 

A PTE emellett a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet felkérésére egy pedelec tesztprogramban is részt vesz, két egyetemi dolgozó november végéig teheti próbára az elektromos kerékpárokat, ezzel újabb tapasztalatokat szerezhetnek a fenntartható közlekedési alternatívákról. A teszt célja, hogy hozzájáruljon a mobilitási megoldások fejlesztéséhez, és lehetőséget biztosítson az egyetem dolgozóinak arra, hogy hatékonyan használhassák ezeket a kerékpárokat a mindennapok során.  

„A Zöld Egyetem több éve futófenntarthatósági kezdeményezésünk zászlóshajója, amellyel megmutathatjuk az elkötelezettséget, amit egyetemi polgáraink tanúsítanak a fenntartható közlekedés iránt.

Ebben az évben kiemelten foglalkozunk a fenntartható mobilitással, így örömmel adtunk át tavasszal kerékpárokat dolgozóink számára, és most a 15 elektromos bicikli is ezt a célt erősíti.

Bízunk benne, hogy az ilyen típusú kezdeményezések segítik az egyetemi közösség aktív részvételét egy fenntarthatóbb jövő építésében” – mondta Decsi István, a PTE kancellárja. 

Most újabb lehetőség nyílt az egyetem munkatársai számára: a Hellovelo Zrt. jóvoltából 15 elektromos rásegítésű kerékpárt tesztelhetnek ingyenesen, melyeket megosztott vagy kizárólagos használatra vehetik igénybe.

A tesztprogram célja annak felmérése, hogy milyen távolságokon és milyen telephelyek között használhatók jól és költséghatékonyan ezek a járművek munkába járásra és hivatalos utakra.

Az elektromos kerékpárok rugalmas és praktikus közlekedési megoldásokat kínálnak, és jelentős mértékben hozzájárulhatnak a PTE fenntarthatósági céljainak eléréséhez. 

„Nagyon fontos számunkra, hogy a vidéki városokban, így Pécsen is jelen legyünk, és megmutassuk, hogy a kerékpár közlekedési eszközként is kiváló alternatíva.

Az elektromos kerékpárok használata nemcsak a városon belüli rövid távú utakhoz ideális, de lehetőséget biztosít arra is, hogy környezettudatosabban gondolkodjunk, és hosszú távon csökkentsük a városi forgalmat.” – hangsúlyozta, Hényel Ágoston, a Hellovelo Zrt. vezérigazgatója.  

A program egyik résztvevője, Merkl Eszter, aki gondnoként dolgozik a 4-es számú létesítménykörzetnél elmondta, hogy az elektromos kerékpár megkönnyíti majd a munkába járását, továbbá a következőket is hozzátette: „A telephelyek között is sokat közlekedünk, és eddig autóval mentünk át a karokra, ezért gondoltam, hogy kipróbálom ezt a fenntartható közlekedési formát.” 

Kulcsár Tünde, a PTE Zöld Egyetem Programiroda vezetője elmondta: A Zöld Egyetem Program keretében folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, melyek hozzájárulnak a fenntarthatósághoz, mind a közlekedés, mind az egyetemi működés egyéb területein. A kerékpáros közlekedés nem csupán egy lehetőség, hanem egyre inkább szükségszerűség is, hiszen praktikus, gyors és költséghatékony megoldást nyújt a telephelyek közötti közlekedéshez.” Az elektromos kerékpárokat használók egy hónapos tesztidőszak alatt vizsgálhatják, hogy ez a közlekedési forma hogyan járulhat hozzá a munkavégzés kényelmesebbé tételéhez, és enyhítheti a parkolási nehézségeket az egyetem különböző kampuszain.  

Minden zöld lépés számít! 

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni