close
CímlapEgyetemi életA 2 pécsi nyílt meg elsőként a Nemzeti Laboratóriumok közül

A 2 pécsi nyílt meg elsőként a Nemzeti Laboratóriumok közül

2020. szeptember 25.

17 Nemzeti Laboratórium - köztük 2 PTE-s! -, valamint egy kutatólaboratórium kezdte meg működését szeptember 25-én. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Humán Reprodukciós és a Virológiai Nemzeti Laboratóriumot nyitotta meg a PTE Szentágothai János Kutatóközpontjában szeptember 25-én. A kormány idén 14 milliárd, a következő években összesen mintegy 90 milliárd forinttal támogatja működésüket. 

“Óriási problémát jelent, hogy Európában alacsonyak a születési ráták, sajnálatos módon Magyarországon sem érik el a megfelelő szintet. Szeretnénk, hogy Magyarország a népesség tekintetében is újra gyarapodjék. A másik probléma, aminek megoldásához remélhetőleg féléven belül a közelébe kerülünk, a koronavírus-járvány.” - határozta meg a két PTE-hez kötődő laboratórium mögötti problémaköröket Miseta Attila rektor, majd hozzátette: “Mindkét területen

vannak már komoly eredményeink!

“Nem véletlen, hogy itt, Pécsett jelentjük be a nemzeti laboratóriumok megnyitását.”

- jelentette ki Palkovics László miniszter. - “2018-ban, amikor az Innovációs és Technológiai Minisztérium megalakult, a célok egy része arra vonatkozott, hogyan lehet az egyetemeket az ipari szereplőkkel közös platformra hozni. Szerettük volna koncentrálni erőforrásainkat, növelni versenyképességünket. A most induló nemzeti laborhálózat  szereplői részben egymással, részben a nemzetközi térben is hatékonyabban tud majd működni.”

A miniszter elmondta, hogy a hálózatot egy négyszintű irányítás rendszer koordinálja: a nemzetközi tanácsadó bizottság, mely a stratégiai irányokra tesz javaslatot; a szakmai tanácsadó bizottság; egy, a jogi és pénzügyi adminisztrációval foglalkozó egység, valamint minden labornak lesz egy projektirányító testülete. A jelenlegi struktúrában 18 laboratórium kapott teret, ezek közül 1 Veszprémben, 3 Szegeden, 2 Pécsett, a többi Budapesten működik. A laboratóriumok az

ipar és digitalizáció; a biztonságos társadalom és környezet; a kultúra és család; valamint az egészség témakörök

köré csoportosulnak. Palkovics László hangsúlyozta azt is, hogy az állami források mellett a hálózat tagjai a Horizont Europe-on belüli forrásokra is céloznak.
A Pécsi Tudományegyetem vezetésével két nemzeti laboratórium kezdi meg a munkát: a már jelentős nemzetközi eredményeket maga mögött tudó tudományos műhely és kutatási hálózat alapjain szerveződő Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium, Kovács L. Gábor akadémikus professzor szakmai vezetésével; valamint a COVID-19 járvány miatt különös figyelemmel övezett Virológiai Nemzeti Laboratórium, Jakab Ferenc professzor szakmai vezetésével.

Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium
Magyarországon mintegy 150 ezer pár küzd meddőségi problémákkal.  A sikeres meddőségi kezelés, ezen belül az asszisztált reprodukciós kezelések hatékonyságának növeléséhez, a demográfiai stabilitás megteremtéséhez elengedhetetlenek a humán reprodukció területén végzett széleskörű, innovatív, élvonalbeli infrastrukturális háttérrel támogatott integrált klinikai kutatások és fejlesztések. A Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium fő célja a mesterséges megtermékenyítési technikák hatásfokának emelésével hozzájárulni a sikeres meddőségi kezelések számának növekedéshez, javítva ezzel Magyarország demográfiai helyzetét.

A nemzeti laboratóriumok megnyitása mellett lezárult a GINOP-2.3.2-15-2016-00021 számú, négy év alatt 1,975 milliárd forint európai uniós támogatással megvalósult kutatói program, melynek célja a mesterséges megtermékenyítés sikerességének növelése volt. A „Chip-technológia alkalmazása a humán in vitro fertilizáció eredményességének javításában” című projekt eredményeként létrejött egy chip-diagnosztikai berendezés prototípusa. A projekt keretében elért tudományos eredmények mellett, jelentős innovációs eredmények is születtek: 5 szellemi termék kapcsán 18 országban megadott szabadalmak Németországtól Svédországon át az Egyesült Királyságig, további 6 folyamatban lévő szabadalmi eljárás sikeres lezárását várják többek között a tengerentúlon és Ausztráliában.

A PTE Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriuma összesen 2,5 milliárd Ft támogatásban részesül. “100 kutató fog részt venni a munkánkban az elkövetkezendő 3 évben.” - jelentette ki Kovács L. Gábor professzor, aki röviden bemutatta a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratóriumot. Olyan kecsegtető témákat vetített előre, mint a

méh- és petefészek-átültetés lehetőségeinek megteremtése Magyarországon,

az anyaméh fogamzóképességének idősávjának meghatározása vagy a magzat és az édesanya közti molekuláris kommunikáció jobb megértése.

Virológiai Nemzeti Laboratórium
A Virológiai Nemzeti Laboratórium fejlesztését – mely 2 milliárd Ft támogatásban részesül -, a fertőző betegségek világméretű fenyegetettsége és terjedése indokolja, mely komoly társadalmi, egészségügyi kockázatot jelent minden nemzet számára. Az elmúlt években hazánkban is egyre nagyobb számban jelentek-, illetve erősödtek meg új fertőző betegségek, mint például a Nyugat nílusi láz vírusa, szív- és bőrférgesség kórokozója, Usutu vírus, amelyek szignifikáns társadalmi fenyegetést jelentenek.

A Virológiai Nemzeti Laboratórium célja új kórokozók felderítése, azonosítása, teljesen virológiai és molekuláris biológia jellemzése; a 3-as és 4-es rizikócsoportba tartozó vírusok komplex vizsgálata BSL3 és BSL4 laboratóriumi körülmények között; valamint hazai és nemzetközi szintű oktató és képző centrum létrehozása, egy szóval az utánpótlás-nevelés.” - mutatta be röviden a Virológiai Nemzeti Laboratóriumot Jakab Ferenc professzor. Összefoglalójában a kitartó, folyamatos munkát és kollégái elkötelezettségét is hangsúlyozta. Utalt arra is, hogy készek a hazai védelem és biztonság munkájában is részt venni, ahhoz tudásbázist biztosítani a hatékony működés érdekében. Ennek egyik eleme lehet a

Közép-Európában elsőként a PTE-n létrehozott mobil laboratórium, mely révén akár a semmi közepén is

órák alatt eredménnyel tudnak szolgálni a szakemberek. A fertőző betegségek 60%-a állatok által közvetített, nagy részük potenciálisan biológiai fegyver is lehet. A PTE Szentágothai Kutatóközpontjának Virológiai Laboratóriuma Közép-Európa  egyetlen egyetemi kötelékhez kapcsolódó, BSL-4 szintű virológiai kutatólaboratóriuma.

UnivPécs

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni