A közelmúltban zárult Educatio országos felsőoktatási szakkiállítás szervezői hat nemzetközi hírnevet szerzett magyart kértek fel arra, hogy a felvételi előtt állók számára adjanak valamiféle fogódzót, útmutatást. Köztük volt Buzsáki György, a Pécsi Tudományegyetem alumnusa és díszdoktora is. Az Agy-díjas kutató irodájából küldött üzenetet a felvételizőknek – jelzésértékű volt, hogy a háttérben az a PTE-s talár volt látható, melyet a professzor a honoris causa díj átadásakor kapott alma materétől Pécsett. Az alábbiak Buzsáki György professzor videóüzenetének tartalmát tolmácsoljuk.
"Kedves fiatalok, az új generáció harcosai!
Két dologra van szükségetek a most kezdődő felnőtté válásotokhoz. Az első: ráérezni, rátalálni, hogy mi a szakma, pálya vagy elfoglaltság, amit örömmel és szívesen, lelkesedéssel csinálnátok. A másik, hogy a kiválasztott irány valamilyen módon megélhetést is biztosítson. A többi mind magától megy.
Az első lépés egy önkeresési folyamat, ami most, a pályaválasztási időszakban lendül be igazán. A következő 4-5 év az egész életpályátokat meghatározza, függetlenül attól, hogy a továbbtanulás mellett döntötök vagy sem. Nem titok ez, ti is biztosan tudjátok, legalábbis biztosan gondolkoztatok már rajta. Azt viszont talán nem gondoltátok még végig, hogy ez az az időszak, amikor mindent egyszerre kell csinálni: tanulni, tanulni, tanulni, jó eredményekkel zárni a vizsgákat, de ugyanakkor szórakozni, kirándulni, utazni, sportolni, szerelembe esni és így tovább. Mindezt úgy, hogy egy nap csak 24 órából áll. A helyes időbeosztásra nincsen recept, ezt nektek egyénenként kell megtalálni. Most tanuljátok meg, hogy az életben történő navigációs folyamat döntések és kompromisszumok sorozata.
Ebben az időszakban teszi fel az ébredő agy magának az igazi nagy kérdéseket: mi az élet célja, értelme, s honnan kapunk erre választ?
Madách Imre némi kiindulóponttal szolgál, amikor az Ember tragédiájá-ban így fogalmaz: „az ember célja a küzdés maga”. Valószínűleg azt gondoljátok, hogy ez egy értelmetlen bölcselet, hiszen minek élni, ha élet nem más, mint folytonos küzdelem. A ti korotokban én is ezt gondoltam. Azt lassan rájöttem, hogy ha valaki azért szeretne tudóssá válni, hogy a Nobel-díját megszerezze, akkor az első naptól kudarcra van ítélve. Ha sportolóként a pálya értelmét csak az olimpiai aranyban látja, valószínűleg soha nem fog érmet szerezni. Aki gazdagon tudja csak elképzelni a boldogságát, az kudarcra van ítélve. Miért? Mert a célokhoz vezető út könyörtelen, tele szenvedéssel – legalábbis így tűnhet, hiszen a jutalom csak nagyon későn jön, ha egyáltalán jön.
Viszont ha egy kicsit átformáljuk Madách gondolatait, és úgy kezdjük el értelmezni, hogy ha a munkánk és erőfeszítéseink célja az embertársainkon való segítség kell, hogy legyen, és megtanulunk mások boldogságának is örülni, akkor könnyű minden egyes napot sikerként elkönyvelni. Ha mindenki így állna hozzá az élethez – és csak így szabad! – akkor mindenki nyerne. Közös cél nem lehet a mások állandó legyőzése, állandó kicselezése, mert akkor mindannyian vesztesek leszünk.
Amennyiben viszont egy jó közösségben időnként mégis mi győzünk, az rendkívül jól esik, hiszen mások is együtt fognak velünk ünnepelni.
Ugye így mindjárt máshogyan fest Madách üzenete? Talán ő csak rossz szót választott.
A küzdés helyett napi jótett, hozzájárulás vagy segítés kifejezést kellene használnunk, és akkor nem az ember tragédiájáról, hanem az emberiség boldogságáról beszélhetnénk.
A lényeg – legalábbis számomra – hogy ha a napi dolgainkat tisztességesen elvégezzük, akkor idővel belátjuk, hogy amit küzdelem hívünk, az valójában kötelesség, és feladat, magyarul a mindennapi valós élet, ami - valljuk be – nem is olyan rossz.
Aki a saját célját, életének az értelmét keresi, az szenvedésre és boldogtalanságra van kárhoztatva, hiszen a biológiában nincsen egyéni cél vagy értelem, egyéni létezésünk értelme csak mások tükrében létezik. Érdemes ezen most egy kicsit elgondolkoznunk itt, a pályaválasztásotok küszöbén.
Mi emberek egy nagyon furcsa faj vagyunk. Bármelyik kutya akár Magyarországon akár bárhol a világon nagyjából ugyanazzal a kutyarepertoárral rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az egyes kutyák tudása nem nagyon tér el a kutya-világ, vagy "kutyaság" össztudásától. Ez minden állatfajra igaz – kivéve ránk, a homo sapiens fajhoz tartozókra.
Az én egyéni részesedésem az emberiség összetett tudáshalmazához viszonyítva nevetségesen elenyésző, és sajnos ez a különbség növekszik fajunk össztudásához képest nap mint nap. Ez az össztudás ma egy virtuális világban, az interneten létezik, és – elvileg – mindenki számára hozzáférhető.
Én huszonéves koromban könyvtárba jártam, anyagot gyűjtöttem, hogy megtaláljam és elolvassam a kíváncsiságomat kielégítő cikkeket és könyveket. Hetek, hónapok, évek munkája manapság órákra vagy akár percekre rövidülne le, ha a múltbeli teljesítményemet szeretném megismételni. Ez azonban ma már nem elég, hiszen mindeközben a virtuális tudáshalmaz még hihetetlenebb gyorsasággal szaporodik. Ez nem tűnik jó érvnek, ugye? De várjunk csak, az emberiség története néhány, egyre gyorsuló fázisra bontható. A biológiai fázisban még csak kiscsoportokban éltünk, évszázezredeken át. Aztán a városi élet kialakulásával megváltozott a szervezettségünk, a munkamegosztásunk, kialakult a második, úgymond gondolkozó fázis, tárgyak és eszközök építésével az agy tudását externalizáltuk, kívülre helyeztünk – mérőeszközöket, mint például az óra rendszeresítettünk, a könyvek segítségével megosztottuk tudásunkat. Ez kb pár ezer évig tartott. aztán a múlt században ez a folyamat hihetetlenül felgyorsult, és ahogy átléptünk a 21. századba, a ti évszázadotokba, egy újabb korszak, az információ és a kommunikáció korszaka jött el.
Tudásunk zöme agyunkon kívülre került, és az internet vált a világ új agórájává. Ez egy megállíthatatlan és visszafordíthatatlan folyamat, ami az előnyök mellett persze komoly problémákkal is jár.
Elmondhatjuk, hogy a komoly technológiai újítások előnyeiből mindenki kivétel nélkül részesedik, csak nem egyforma arányban – és ez az az egyenlőtlenség, ami forrása a fokozódó város és falu, kulturált és kevésbé kulturált emberek közötti ellentétnek, illetve az ebből fakadó, világszerte jelen lévő politikai polarizációnak.
És most éppen ebben az új világban kell nektek kiigazodni és megtanulni, hogyan kell a savanyú citromból édes limonádét csinálni. Az általam javasolt megoldás erre a kihívásra – ha elfogadjátok – nem más, mint a továbbtanulás. Egy kis nemzet, mint mi magyarok, tudással tudunk legjobban kiemelkedni a világból.
A tudás elérésére Magyarországon minden lehetőség adott. Ideát, Amerikában egy tragikomikus vicc, hogy a fogamzásgátlás legfőbb motivátora a felsőoktatási taníttatás költsége. Ami azt jelenti, hogy egy átlagember három, vagy annál több gyermek taníttatásának költségét nem tudja fedezni. Ezzel szemben Magyarországon a felsőoktatás – majdnem – ingyenes. Az országnak kiváló egyetemei vannak, kiváló oktatókkal. Ezek azok a különleges emberek, akikre felnézhetünk, és akiket példaként állíthatunk. Én szinte az érettségi napjáig elektromérnök akartam lenni, aztán valahogy mégis az orvosi egyetemre kerültem. Ott találkoztam a jövendő mesteremmel (Grastyán Endre professzorral - a szerk.), akinek az első előadása a motiváció idegrendszerre gyakorolt hatásairól szólt. Egy csapásra irányt adott életemnek. Biztos vagyok benne, hogy a ti életetekben is lesznek vagy már voltak ilyen meghatározó pillanatok, és megtaláljátok azt a mestert, akinek példája utat mutat számotokra.
Világnézetetek, az életről való filozófiátok az elkövetkezendő néhány év során kerül végső formálás alá. Jól ismert tudományos tény, hogy a huszonéves agy kiegyensúlyozottabbá, felnőtté válik. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kiforrott ember életfilozófiája, vagy akár vallási nézete később homlokegyenest megváltozzon. Én ma is úgy gondolkozom a nagyobb kérdésekben, mint egyetemista koromban.
Az egyetemista éveket tekintsétek ég adta ajándéknak.
Itt új, életre szóló barátságok alakulnak, az agyatok formálódik, bölcsebbé válik, és segít utat mutatni az egyre bonyolultabbá váló világban. Az országnak pedig egy új, kiművelt nemzedékre van szüksége. Így a ti érdeketek egyúttal mindenki másé is.
E folyamatban kívánok nektek sok sikert!"
