Pezsgő volt a hangulat a PTE Diaszpóra Projekt Hálózat Itthoniak az Otthoniakért rendezvényén március 5-én, melyet a pandémia miatt is az online térben tartottak. Nem ez volt az első olyan alkalom, hogy a PTE Diaszpóra Projekt Hálózat az éterben hozta össze a határon túl élő magyarokat: Argentína és az Amerikai Egyesült Államok után most a Vajdaságon volt sor. De mind az, hogy a beszélgetésbe bekapcsolódók éppen a világ melyik pontján és milyen időzónában voltak az esemény idején, valamint a beszélgetés témája fényévekkel hagyta maga mögött a földrajzi kereteket. Az esemény házigazdája Jarjabka Ákos professzor, a moderátor pedig Keresnyei János volt.
A Vajdasági Baráti Egyesület elnöke, dr. Simon Vilmos mutatta be a szerveztük tevékenységét, mely jóval összetettebb, mint azt elsőre gondolnánk. Az elnök szerényen említette csak a rászorulók segítését, noha a vajdasági lapok is hírt adtak tavalyi karácsonyi gyűjtésükről, melynek keretében 3,78 millió Forintos támogatást tudtak nyújtani az óbecsei Samu Mihály Általános Iskola konyhájának, a Lurkó gyermekotthonoknak, valamint a Horgosi tanoda hátrányos helyzetben élő helybéli védenceinek. Dr. Simon Vilmos azt is elmondta: a különböző magyarokat segítő szervezetek sokszor össze is fognak: a Vajdaságon túl Kárpátalja, Erdély hasonló célú szervezetei pályáztak már például közösen. Sőt, mint kiderült, az együttműködésekben üzleti lehetőségek is rejlenek.
Egy rendhagyó egészségügyi applikációról adott tájékoztatást Veres Márton. A Segítség.ma elnevezésű program megszületésének előzménye egy olyan akció volt, melyben magyarországi orvostanhallgatók hat éve Kárpátalján közel 2000 embert szűrtek le. “Kárpátalján nem tudni, melyik az a szakember, aki beszél magyarul. Pedig
jobb, ha az ember a problémáit az anyanyelvén tudja megfogalmazni,
és a szűrések elérése a magyarok körében amúgy is alacsony. Így jött a segítség ma egészségügyi startup ötlete.” - mondta el Veres Márton. Az applikációval a szülőhelyéhez viszonyítva van módja a felhasználónak arra, hogy betegségre, illetve az azt kezelő szakemberre rákereshessen, felvehesse vele a kapcsolatot. Elsősorban olyan felhasználókra számítottak, akik régóta hazánkon kívül rekedtek, de meglepetésükre egyre több elsőgenerációs külföldön élő magyar is használja az applikáció által nyújtott előnyöket.
A beszélgetés során felmerült az is, hogy az applikációt más tematikában tovább lehetne fejleszteni - például akár a lelkészi szolgálatra is.
Az ún. Európa Kollégium működésének fontosságát emelte ki Vicsek Annamária szerbiai oktatási államtitkár. Ez a szervezet - azon túl, hogy a térségben kivételt képezve a magyar felsőoktatás értelmezése szerinti szakkollégiummal is rendelkezik, az elmúlt években összeállított egy olyan listát, mely a magyarul beszélő egyetemi tanárok neveit tartalmazza. Óriási előny a szórvány magyarság számára, hogy - amennyiben ez lehetséges - magyarul tudjanak számot adni tudásukról.
Az összetartás fontosságát hangsúlyozta, és az egymás segítésének módjairól kérdezte a beszélgetés kulcsszereplőit dr. Szili Katalin miniszterelnöki megbízott is, akinek feladata a személyes közreműködés a határon túli autonómiaügyek egyeztetési eljárásaiban.
“Fontos, hogy itt vagyunk, és összetartunk. Az, hogy hol lakunk éppen fizikailag, másodlagos kérdés.”
- summázta valamennyi résztvevő érzéseit dr. Simon Vilmos, a Vajdasági Baráti Egyesület elnöke, majd hozzátette: “Az a fontos, hogy ne szakadjunk el.”
Az esemény végén egy újfajta ösztöndíjról adott tájékoztatást Kónya Bence külügyi koordinátor (PTE RK Nemzetközi Igazgatóság), mely a Diaszpóra nevet viseli. Az egyre népszerűbb programra 2021 decemberétől lehet majd ismét jelentkezni.
A PTE Diaszpóra Projekt Hálózat következő online beszélgetése Ausztrália, majd Brazília magyarokat segítő szervezetei közül mutat majd be néhányat, de a program vezetői azt is felvetették, hogy szavazni lehessen arról, melyik legyen az ezek után következő ország vagy kontinens. Szerencsére ezekből a szerveződésekből nincs hiány.