close
Címlap17. Partnerség a célok eléréséértAz indonéz nagykövet ismét a PTE-re látogatott

Az indonéz nagykövet ismét a PTE-re látogatott

A Pécsi Tudományegyetemre látogatott Őexcellenciája Dimas Wahab indonéz nagykövet, hogy az IISMA és IISMAVO programban tanuló hallgatókat, és a diplomát adó képzésekben résztvevő hallgatókat üdvözölje a Szenátusi teremben november 16-án. A PTE az International Seasons rendezvénysorozat keretében megrendezett Indonézia Est nyújtott lehetőséget, hogy az indonéz kultúrába betekintést nyerjenek az érdeklődők.

A Pécsi Tudományegyetem nagy örömmel fogad indonéz kiválósági ösztöndíjas hallgatókat, immár másodszor az IISMA keretében, és idén először IISMAVO programmal érkező hallgatókat is, akik a tanulmányaik mellett három helyi szervezettel együttműködve szakmai gyakorlatot is teljesítenek. A több, mint hatvan diák a PTE és Indonézia közti kapcsolatokat erősítik, aminek egyik jó példája Őexcellenciája Dimas Wahab ismételt látogatása.

„Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az egész világon a Pécsi Tudományegyetemre érkezik a legtöbb ösztöndíjas hallgató Indonéziából.

Nagyon örülünk, hogy az előző félévben ide érkező hallgatók visszajelzései nagyon jók voltak, és hogy idén még többen érkeztek” – hangsúlyozta Árvai Péter, a PTE Nemzetközi Igazgatóság igazgatóhelyettese köszöntő beszédében, majd a Stipendium Hungaricum ösztöndíj-programra is felhívta a jelenlévők figyelmét. Megtudhattuk tőle, hogy az oktatók részéről szintén pozitívak a visszajelzések az indonéz ösztöndíjasokkal kapcsolatban.

Őexc. Dimas Wahab nagykövet szívélyesen üdvözölte a rengeten megjelent hallgatót, mindegyikükkel kezet fogott, majd indonéz nyelven köszöntőt mondott. Beszámolt arról, hogy felmerült a közelmúltban Yogyakarta és Pécs testvérvárosi kapcsolatának lehetősége is. A diplomata beszéde után mindkét ösztöndíj-program egy-egy képviselője beszámolt az eddigi tapasztalataikról, amelyből kiderült, nagyon szeretnek a Pécsi Tudományegyetemen tanulni, és igyekeznek a kultúrájukat, országukat bemutatni, amelyre az Indonézia Est is remek alkalmat nyújt. Ennek során dr. Tari Eszter, a KPVK adjunktusa Jáva éjszakai fényei címmel fog előadást tartani, valamint hagyományos táncokat tekinthetnek meg az érdeklődők.

Indonéz kiválósági program hallgatói érkeztek a PTE-re »

Pécsre látogatott az indonéz nagykövet (2021) »

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni