close
CímlapEgyetemi életBoldog és Eredményes Új Évet Mindenkinek!

Boldog és Eredményes Új Évet Mindenkinek!

2021. január 01.

Nem kérdéses, hogy 2020-as év a pandémia éve volt Egyetemünkön és városunkban is. Dolgozóink és hallgatóink helytállása példát mutató volt. Köszönjük a kívülről érkező szeretetet és megbecsülést is. Jólesett! Persze először mindannyian az egészségügyben dolgozókra és az őket munkájukban közvetlenül segítőkre gondolunk. Ugyanakkor hálásak vagyunk mindenkinek, aki a munkahelyén helyt állt. Sajnos várhatóan a tavasz továbbra sem lesz teljesen szabad, de a védőoltások segítségével, s persze a begyakorolt utasítások betartásával úrrá leszünk a járványon.

Bár legtöbb gondolatunkat kétségtelenül a járvánnyal kapcsolatos problémák foglalták el, jó dolgok is történtek az elmúlt esztendőben. Sokszor emlegettük, és így is van, a járványhelyzet segített a digitális átállásban is. Meglepően kevés zökkenővel bonyolítottuk az „online” oktatást, számos konferenciát és értekezletet tartottunk a digitális térben. Bízunk abban, hogy az értelmesen használható elemek később is megmaradnak.

Csendben továbbhaladtak azok a munkálatok is, amelyek az Egyetem fejlesztéséhez kapcsolhatók. Így elkészült az új oktatási épület a Szigeti úton, befejezésükhöz közelednek az ETK fejlesztései a belvárosban, szerkezetkész a fogorvosok épülete, új facilitással bővült a MIK, de más karok is fejlődtek. Nem utolsósorban sikerült kiegészítő támogatásokat szereznünk, melyek nem csak az építőipari áremelkedéseket kompenzálják. Az Egyetem több kara érintett az új FIEK (a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ létrehozását célzó kutatási infrastruktúra fejlesztését) pótló GINOP pályázatban. Két új nemzeti labor kezdte el a működését, ígéretünk van egy harmadikra a hidrogén technológiák területén, s talán az idegtudományi nemzeti labor is valósággá válik. A jövő fejlesztéseit alapozhatja meg az új 4 milliárdos GINOP pályázatunk, mely a tudományos és innovációs park fejlesztését célozza meg. Eredményes kapcsolatépítés történt a Paks-2 fejlesztés irányába is, jelentős támogatást kaptunk többek között nyelvoktatásra, érzékenyítésre, tréningek tartására, de ez remélhetőleg csak a kezdet. A teljesség igénye nélkül említem meg, hogy újra szép eredményt értünk el a környezetbarát egyetemek és a családbarát intézmények között.

Gratulálok mindenkinek, akik közreműködtek ezekben és más, itt fel nem sorolt pályázati eredmények elérésében. Egyúttal jelzem, hogy bőven vannak még tartalékok, melyek még nagyobb aktivitással mind a teljes intézményünk, mind karaink javára az eddigieknél jobban kihasználhatók. Arra törekszünk, hogy a pályázati és az innovációs lehetőségek terén azon karainkat is aktivizáljuk, akik ezekből eddig csak kisebb mértékben tudtak részesedni. Határozott elvárásunk, hogy a pályázatokkal kapcsolatos ügyintézést egyszerűsítsük, a beszerzéseket gyorsítsuk.

Bár a tennivaló még sok, egyre intenzívebb és talán eredményesebb is a kapcsolattartásunk a környék meghatározó ipari és szolgáltató szereplőivel.

Jelentősen szeretnénk javítani a marketing aktivitásunkon. Különösen örülnénk, ha vonzáskörzetünkből minél több hallgató választaná Egyetemünket. A központi marketing és a karokon a hasonló témakörökkel foglalkozó munkatársak kapcsolatát és eredményes együttműködését kiemelkedően kívánjuk segíteni. A marketing nem választható el annak a kiválóságnak a bemutatásától, melyet az egyes karok és különösen azok tanárai reprezentálnak. Ezek miatt mindenkinek törekednie kell a hatékonyabb, ahol lehet gyakorlatiasabb típusú oktatás fejlesztésére. Az adott peremfeltételek mellett a lehető legjobbat kell teljesíteni, egyúttal törekedni kell azok fejlesztésére is: mert jóból sohasem lehet elegendőt alkotni, és mert a jóból a legjobbakra van szükség a kiválósághoz.

Az Egyetem keretein belül jelentős volumenű egészségügyi szolgáltató tevékenység folyik. Ez a január elsejétől jelentősen megváltozott irányítási rendszerben folytatja a működését. Az Országos Kórház Főigazgatóság létrejöttével remélhetőleg új, a gazdasági egyensúlyt jobban szolgáló finanszírozás is csatlakozik. Ennek megfelelően a Klinikai Központ bár nagyobb önállósággal működik, de – elvárásunk szerint – hatékonyabban szolgálja majd az orvos- és egészségtudományi oktatást a betegellátás mellett. Ugyanakkor még számos részlet vár kidolgozásra. Semmiképpen nem szeretnénk az adminisztratív irányítás további burjánzását, ami mellett a KK oktatási szolgáltatásaiban részesülő karok arányos teherviselését is szeretnénk kialakítani.

Örvendetes, ugyanakkor szintén további intézkedéseket igényel az egészségügyi béremelés, amennyiben a felsőoktatási intézményeken belüli bérfeszültségek tovább nőnek. És ez nem csak az egyidejűleg oktatói állományban alkalmazott egészségügyi dolgozókra vonatkozik. A legfőbb ideje annak, hogy valamennyi, a felsőoktatásban dolgozó kolléga is béremelésben részesüljön.

Kiegyensúlyozott, jó kapcsolatot ápolunk a városi, megyei és regionális vezetőkkel, az ipar, a kereskedelem és a szolgáltatások meghatározó szereplőivel. Örvendetes, hogy dr. Mikes Éva személyében olyan kormánybiztost kaptunk a régió (azaz a gazdaságfejlesztési zóna) fejlesztésére, aki jól ismeri a helyzetet, s kiemelten kíván támaszkodni az Egyetem tudásbázisára. Csak az összefogás és a közös munkálkodás segíthet abban, hogy a lehető legtöbbeket meggyőzzünk arról: érdemes Pécsett, az Egyetemen tanulni, hogy meggyőzzük a befektetőket: érdemes a közelünkben invesztálni, hogy meggyőzzük a döntéshozókat: érdemes minket, Pécsi Tudományegyetem polgárait és törekvéseinket támogatni.

A 2020-as év nem csak a járvány éve és a szervezeti átalakulások éve volt, hanem elbúcsúztunk Jenei Zoltán kancellártól is, aki jelenleg az Országos Kórház Főigazgatóság vezetője. Ebben a minőségében is számítunk rá. Új kancellárunknak, Decsi Istvánnak pedig sok sikert kívánunk. Feladat van elég.

A 2020-as év számomra mégsem elsősorban a fentiekről szólt, hanem az összefogásról, a megértésről, a kitartásról és a sok munkáról!

Végül hadd kívánjak mindenkinek jó egészséget, hatékony és eredményes munkálkodást, és sok sikert 2021-re!

Dr. Miseta Attila

rektor

A címlapkép 2019-ben készült, az Egyetemi Bálon.

UnivPécs

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni