close
Címlap12. Felelős fogyasztás és termelésCsemegeszőlő mintakertet avattak

Csemegeszőlő mintakertet avattak

A Baranyai Agrár Nap nyitóeseményeként a PTE Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet (SZBKI) Csemegeszőlő Technológiai Mintakertjét augusztus 25-én ünnepélyes keretek között dr. Nagy István agrárminiszter avatta fel Pécsett, a Magyarürögi úti fél hektáros telephelyen, ahol több, mint 700 szőlőtőkén fognak környezetbarát, fenntartható módon csemegeszőlőt termelni, kutatásokat végezni a kisebb ökológiai lábnyomot hagyó, versenyképes és egészséges magyar csemegeszőlő termesztés fellendítése érdekében.

„Mérföldkő ez a mai nap. Hetven éve foglalkozunk szőlőnemesítéssel, és a génbankunkban több, mint 1600 különböző szőlőfajtát őrzünk. Az elmúlt húsz év nemesítői munkájának eredményét most ezen a fél hektáros területen fogjuk tudni bemutatni nem csak a jövő termelőinek, gazdálkodóinak, hanem a hallgatóinknak is. Célunk, hogy egy helyen a legmodernebb szőlőfajtákat, a legmodernebb gazdasági technológiákat együtt, egy helyen be tudjuk mutatni, miközben kutatásokat is végzünk” – emelte ki Madaras Zoltán, az SZBKI elnöke beszédében, majd hozzátette:

„a cél az ezekkel a szőlőfajtákkal, hogy a most átlagos 8-10 permetezés helyett maximum két permetezéssel megóvjuk a szőlőfajtákat és nagy bogyójú, magvatlan, vagy lágymagvú és egészséges szőlőt tudjuk előállítani minimális környezetterhelés mellett.”

„Itt, a Szőlészeti- és Borászati Kutatóintézetben valóságos kis forradalom következett be” – számolt be dr. Miseta Attila rektor Madaras Zoltán elnökségének eddigi tevékenységéről, amely számos jó ötlet megvalósulását eredményezte, ezek közül a legújabb az elkészült mintakert. „A rezisztens csemegeszőlő-fejlesztésben dr. Teszlák Péter, a csemegeszőlő mintakert szellemi atyja és ötletgazdája, az SZBKI kutatási igazgatója játszott nagy szerepet. Itt, a kutatóintézetben

sok évtizedes hagyományai vannak a különböző fajták fejlesztésének, termesztésének, ez egy olyan innováció, ami valós társadalmi célokat szolgál” – hangsúlyozta a rektor.

„Magyarországon egyedül Pécsett folyik világszínvonalú rezisztencia-nemesítés, amelynek célja környezettudatos, fenntartható szőlő- és bor ágazat megteremtése, megerősítése. Csemegeszőlő termesztésünk az elmúlt években folyamatosan csökkent. Ezzel párhuzamosan pedig a csemegeszőlő behozatal pedig nagymértékben növekszik. Csemegeszőlő-önellátottságunk 2021-re 25%-ra csökkent” – tudhattuk meg dr. Nagy István agrárminisztertől, aki kiemelte: „a fogyasztói igények egyre kifinomultabbak lettek, az új trendek kizárólag magas minőségi elvárások mentén alakulnak.” Ezért a magyar csemegeszőlő-termesztés fellendítését sürgette, amely szempontból az SZBKI újonnan létesült mintakertje mérföldkőnek tekinthető.

„Az SZBKI munkásságához már több, mint 80 államilag minősített szőlőfajta és klón köthető, idén 22 új csemegeszőlőfajta-jelölt állami minősítésére irányuló bejelentését indították el. Folyamatosan dolgoznak új fajták nemesítésén, klónszelekcióján, olyan perspektivikus fajták esetében is, mint a kékfrankos, az olaszrizling, a furmint és a rezisztens fajták közé tartozó Jázmin” – foglalta össze az agrárminiszter, majd hozzátette: „kitartó és következetes munkájuk újabb állomása a Csemegeszőlő Technológiai Mintakert átadása. A mintaültetvény létrehozása és üzemeltetése hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben import helyett finom, hazai csemegeszőlőt vásárolhassunk, melynek termesztéséhez minimális vegyszerhasználat szükséges, és természetesen így kisebb az ökológiai lábnyoma is. A rezisztens csemegeszőlő fajták a jövő fajtái.”

A köszöntőbeszédeket követően a kert ünnepélyes avatása következett. A szalagot dr. Nagy István agrárminiszter, Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke, dr. Miseta Attila rektor, Decsi István kancellár, Madaras Zoltán, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet elnöke, Rittlinger József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Baranya Vármegyei elnöke, dr. Teszlák Péter, az SZBKI kutatási igazgatója, Mátrai Zoltán, a Vállalkozók Országos Szövetsége Mezőgazdasági Tagozat elnöke, valamint a KITE Zrt. a mintakert fő vállalkozói támogatója képviseletében Kántásné Pauska Szilvia, a cég Dél-Dunántúli igazgatója vágta át.

A nap további részében az SZBKI Szentmiklós-hegyi birtokán a Baranyai Agrár Nap résztvevői az agrárium vármegyénket érintő aktuális kérdéseiről, együttműködési lehetőségeiről egyeztettek.

Tóth Mariann

Tóth Mariann

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni