Marketingesek álma, ha valamiről hitelt érdemlően elmondhatják, hogy az ő termékük volt a legelső a piacon. Asztalos Miklós ilyen jelenség volt – szellemi értelemben – Pécsett, hiszen akkor vált az Erzsébet Tudományegyetem első könyvtárosává, amikor az egyetem még nem is költözött Pécsre...
A november 20-ára szervezett XVI. levéltári napi konferencia előadásai elsősorban a Magyarországi Tanácsköztársaság kultúr-, művelődés-, és egyetempolitika kérdéseire fókuszáltak, de egy előadásban erőteljesen megjelent a genius loci: Asztalos Miklós történész ugyanis a pécsi egyetem első könyvtárosa volt 1919-ben. A témának már csak azért is van pikantériája, mert mint köztudott, a Pozsonyi Egyetem csak 1921-ben helyezte át a székhelyét Pécsre.
Asztalos Miklós ismert személyiség volt a két háború közötti Magyarországon, aki történeti munkái több irodalmi műfajban is kipróbálta magát. Emlékiratai, amelyeket a 60-70-es években írt, több ezer oldalt tesznek ki.
A székely származású Asztalos Budapesten született, édesapja postatiszt, aki a székely paraszti sorból, szívós munka révén küzdötte fel magát a posta igazgatóságig. Érdekesség, hogy az édesapja negyven éves kora fölött kezdett el az egyetemre járni, így 1918-ban a fiával együtt jártak a kolozsvári egyetem jogi karára. Biztos, ami biztos, alapon édesapja is megírta az emlékezéseit mintegy 600 oldalon. Igazi grafomán volt; amellett hogy színdarabokat, film forgatókönyveket, regényeket, novellákat, verseket írt, alsó hangon is körülbelül 3-4000 oldalon írta meg az emlékezéseit és ezekből kis kivonatokat is gyártott. Tehát amikor olvasott egy cikket a Bartha Miklós Társaságról, akkor ő maga is felvázolta az emlékeit erről; vagy amikor Szabó Dezső kezdett divatba jönni, akkor ő maga is megírta az emlékezéseit. Az emlékezésben nem zavarta meg, hogy Szabó Dezsővel mindössze kétszer találkozott életében: egyszer kilenc éves korában, amikor Székelyudvarhelyen együtt utaztak egy kocsival a vasútállomásról, egyszer pedig elszámolási vitába keveredtek – árnyalja a képet Ablonczy Balázs, az ELTE BTK egyetemi docense, aki többek között kutatja Asztalos Miklós hatalmas, mintegy 47 doboznyi hagyatékát, amely az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában található.
Kötődése Pécshez a véletlennek köszönhető: egyrészt ő a Székely Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének a pécsi elnöke. 1919-ben jön át Magyarországra és az emlékirataiból úgy tűnik ki, hogy teljesen véletlenül lesz a pécsi egyetem diákja, ugyanis a két menekült egyetem – a kolozsvári és a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem – együtt székel Budapesten. Az Erzsébet Tudományegyetemet követi aztán Pécsre is, beiratkozik a bölcsészkarra és rekordidő alatt – két év – elvégzi az egyetemet, úgy, hogy 1922-ben már doktori címet is szerez. Egy évtizedet tölt el Pécsett, majd berlini és bécsi ösztöndíjak szakítják ki a városból, ahová már később sem tér vissza.
Emlékirataiban hosszan beszél arról, hogyan szereztek be könyveket. A püspöki könyvtár egy részét kapta meg az egyetem használatra, járja az országot és felajánlott magánkönyvtárakat. Ezek között a legmeglepőbb a csanádapácai Sulyok-könyvtár, amelyet a kéziratok tanúsága szerint 90.000 koronáért, egy kiló rizsért és egy liter tintáért vásárolt meg a Magyar Nemzeti Galéria részére és ezek egy részét ajánlja fel a pécsi egyetemnek.
Pécsi tartózkodása alatt aktív szerepet vállal a pécsi közéletben: Ady-matinéket szervez, tagja a tanárvizsgáló bizottságnak, főjegyzője a Pécsi Egyetemi Atlétikai Klubnak, cikkei jelennek meg a Minervában és a Dunántúlban. A Magyar Szemlében ír a pécsi könyvtár működéséről. A 20-as évek közepétől a könyvei is kezdenek megjelenni. A pécsi évek nem beszél túl sokat, jobbára panaszkodik, hogy nem becsülték meg igazán, kinevezését nem véglegesítették és személyes viszonyai is megromlottak. Élete azt példázza, hogy milyen útjai és választási lehetőségei vannak egy Magyarországra került értelmiséginek a Horthy-korszakban, akinek van tudományos-, művészi-, közéleti- és politikai érdeklődése is. – zárta az előadását Ablonczy Balázs.
