Igazi közösségi ember dr. Endl Mátyás. A 2002-ben Pécsett végzett jogász anno a jogi kari Hallgatói Önkormányzati Testület tagja volt barátaival - és ma is velük dolgozik együtt Budapesten! Idén májusban szervezik a jubileumi, huszadik évfordulót ünneplő évfolyam-találkozójukat.
Miért a jogi pályát választottad?
A gimnáziumban jól ment a történelem és a magyar - ilyen prózai az indíttatás, mert semmilyen családi előzménye nem volt. Emlékszem, az osztálytársaim is mind a mérnök-jogász-közgazdász triászból választottak. Székesfehérvári vagyok, így főleg a földrajzi közelség miatt jelöltem meg elsőnek az ELTE jogi karát. Aztán úgy alakult, hogy egy ponttal arról lemaradtam. Azóta is hangoztatom, hogy ennél jobb dolog nem is történhetett volna velem, mert
Pécsen megtaláltam mindent, amire egy egyetemista vágyhat, az egyetem pedig megadott nekem mindent, ami az élethez fontos.
Milyen volt akkoriban egyetemistának lenni Pécsen?
Egy gimnáziumi osztálytársam a pécsi közgázra jött tanulni, így együtt vettünk ki albérletet. Ez azt jelentette, hogy nemcsak a jog és közgáz közös épülete, de az ő alakuló kapcsolatrendszere is hozott számomra új barátokat: rajta keresztül sok KTK-s hallgatót ismertem meg, és a közgázos bulikba és rendezvényekre is eljártam. A 48-as térnek egyfajta campus-hangulata volt. Az évfolyamot több, mint háromszázan kezdtük, így már csak a nagyságrend miatt is sok ismeretséget köt az ember. A jogászok keddenként, a közgazdászok szerdánként buliztak a törzshelyükön. Akikkel együtt tanultunk, azokkal összefutottam a sportpályán és a szórakozóhelyeken is.
Az évfolyamunk 0-24-ben együtt tudott lenni, így erős kötelékek alakultak ki mind szakmai, mind emberi értelemben.
A város lenyűgöző volt: 25-30ezer hallgató élt akkor Pécsett, és minden az egyetemisták körül forgott, az éttermek, kocsmák, bulik, taxik… Mindvégig az volt az érzésem, mintha a város az egyetemistákat szerette volna kiszolgálni, az itt lakók és az egyetemisták egy jó értelemben vett szimbiózisban éltek.
Valóban mediterrán a hangulat, különösen tetszett, hogy Budapesthez képest kisebb - tehát átlátható és értelmezhető -, mégis elég nagy ahhoz, hogy az ember bármit szeretne csinálni, arra adottak a lehetőségek.
A tanáraid közül kikre emlékszel szívesen?
Először Lábady professzor jutott eszembe, mert élmény volt az előadásaira bejárni: az még egy frissen érettségizett embernek is feltűnt, mekkora tudással rendelkezik a szakterületén túl is. Ő az élet minden területén kimagasló egyéniség volt. Amikor mi jártunk egyetemre, volt, hogy egyszerre négy alkotmánybíró is tanított: Lábady professzoron kívül Kiss László, Ádám Antal, Bagi István professzor urak. A koruk révén a fiatalokkal könnyebben hangot találó tanársegédekre is jó szívvel emlékszem, különösen Delacasse Krisztinára és Herke Csongorra. Mivel engem a polgárjog vonzott, ki kell emelnem Nochta tanár úr óráit is, mert a jó hangulatú, szakmailag is alapos órák során a tankönyvön túli, tőle megtanulható ismeretek is a hasznunkra váltak a későbbiekben.
Mennyire folytál bele a közösségi életbe?
Igyekeztem minél jobban. A kari Hallgatói Önkormányzati Testületben is dolgoztunk, öten: két lány (Paksi Piroska, Muity Klára) és három fiú (Pfeifer Tamás, Bencze Bálint és jómagam). Próbáltuk komolyan venni a hallgatói élet fejlesztését, városi és kari eseményeket szerveztünk, gólyabált, Jogász Napokat, és még sorolhatnám. Klárival némileg megkopott, de Pirivel napi szintű maradt a kapcsolat: a mostani évfolyamtalálkozót is vele együtt szervezzük.
A fiúkkal pedig mai napig együtt dolgozunk és a magánéletben is szoros a kapcsolatunk.
Annyira erős volt a kötődés, hogy amint befejeztük az egyetemet, sokan be is iratkoztunk egy szakjogász képzésre ugyanitt. Így tudtuk, hogy havonta le kell jönni Pécsre, és nemcsak a tanulásra, hanem arra is felhasználtuk a lehetőséget, hogy találkozzunk azokkal, akik itt maradtak. Emlékszem, nem tudtam úgy végigsétálni a Király utcán, hogy ne találkoztam volna ismerősökkel - és ez napszaktól függetlenül igaz volt.
A HÖT-ös múlt is összekötött: az utánunk jött generáció meghívott minket a nagyobb eseményekre, mi pedig szívesen mentünk.
Milyen irányokba indultak akkoriban a jogon végzettek?
2002-ben végzett az évfolyamunk, és abban az évben csak a nappali tagozaton nagyságrendileg 250 ember kapott jogi diplomát. Akkoriban a fővárosban adódott a legtöbb lehetőség az elhelyezkedésre, így az évfolyamtársaim nagy százaléka Budapesten kezdte el a pályáját.
Az évfolyamunkon belül viszonylag kevés volt a fővárosi, sok volt a vidéki, a pécsiek aránya pedig talán a létszám harmadát is elérte, közülük sokan gimnáziumból is ismerték már egymást. De Budapest mindannyiunk számára „idegen pálya” volt, így a végzés után pár heti/havi rendszerességgel volt arra igény, hogy kötetlenül megvitassuk pályakezdéssel kapcsolatos ügyes-bajos dolgainkat valamelyik fővárosi kávézóban.
Különleges élmény volt megfigyelni, mennyire széles az a paletta, amiről jogi végzettséggel válogatni lehet.
A klasszikusnak tekintett bírósági, ügyvédi, ügyészi munkákon túl ugyanis az évfolyamtársaim a legváltozatosabb munkahelyeket szerezték meg maguknak az Országgyűlés Hivatalától kezdve minisztériumokban, más államigazgatási szerveknél, jegyzőként, bankban, cégeknél, közjegyző irodákban - széles volt a spektrum.
Te hogyan indultál neki az álláskeresésnek?
Kivételesen szerencsés voltam: úgy kaptam meg a diplomám, hogy már megvolt a munkahelyem, a BAT Pécsi Dohánygyárnál, bár nem Pécsen dolgoztam, hanem a budaörsi kereskedelmi központban. Pont abban az évben kerestek egy jogászt, jelentkeztem, és végül egy hosszúra nyúlt kiválasztási folyamat után választottak engem kb. 50 jelentkező közül. És hogy tényleg minden Pécshez kapcsolódik: az első felettesem egy nálam pár évvel korábban ugyanitt végzett egykori pécsi joghallgató volt!
Miután a BAT-tól két év után eljöttem, ekkor indult el az ügyvédi pályám. Egy olyan irodában kezdtem dolgozni ügyvédjelöltként, ahová egy évfolyamtársam hívott, és az irodavezető is egy Pécsett végzett kolléganő volt.
Munkajogi értelemben eddig három főnököm volt, abból kettő felettem végzett Pécsen, és nem volt olyan időszak az életemben, hogy az aktuális munkahelyemen ne dolgozott volna rajtam kívül legalább egy egykori pécsi hallgató.
És itt kell elmondanom, hogy a feleségem is az évfolyamtársam volt, az egyetemről ismerjük egymást, bár már Budapesten hozott össze minket az élet. Csak az évfolyamon belül 5-7 házasságról tudok, voltak, akik már az egyetem alatt egybekeltek és voltak, akik később találtak egymásra.
Ha jól tudom, most ugyanazokkal dolgozol együtt, akikkel anno a HÖT-ben!
Így van! Pfeifer Tamás az első évfolyamtól a legközelebbi barátom, mély barátság fűz hozzá, az esküvői tanúm is ő volt. Szakmai életünk minden pontján voltak együttműködéseink, mindig támogattuk a másikat. Tíz éve, amikor már mindketten önálló ügyvédként praktizáltunk, ő a büntetőjog, én a polgárjog területén, egyre többet dolgoztunk együtt, és kialakultak közös ügyeink és ügyfeleink. 2013-ra ingatlant béreltünk, akkor hivatalosan még csak egyfajta rezsiközösségként. Ebből alakult ki az a szorosabb együttműködés, hogy 2019-től hivatalosan is közös a tevékenységünk, és Pfeifer és Endl Ügyvédi Iroda keretein belül. Bencze Bálinthoz is régi barátság fűz, tartottuk a kapcsolatot, és legalább kéthetente beszéltünk egymással. Amikor elmondta, hogy irodát keres, adta magát az alkalom, hogy mindhárman újra egy fedél alatt dolgozzunk. A helyzetünk egyébként nem unikális: tudok több más irodát mondani, ahol volt évfolyamtársaink dolgoznak együtt.
Mennyire változtatok meg az idők folyamán és mennyire maradtatok ugyanazok a srácok, akik itt a jogon együtt dolgoztak a közösségért?
Azt gondolom, hogy a legfőbb tulajdonságok, képességek az ember 20-25 éves korára kialakulnak. Ha a közvetlen környezetemre gondolok, remélem, hogy nem változtak, és emberileg ugyanazok, mint húsz éve. Talán ehhez tényszerű adalék szakmai szempontból, hogy az évfolyamunkból mindenki megtalálta a helyét a maga szakterületén, és együtt is működünk olyan kollégákkal, akik ügyvédek, de több városi jegyző, közjegyző, és - elsősorban a baranyai - ügyészségek és bíróságok is tele vannak az ismerőseinkkel, volt évfolyamtársainkkal. Tudok olyan közeli barátot, aki végül nem a jogi pályán, hanem a rendezvényszervezésben találta meg magát, de eljutott egy olyan szintig, ami becsülendő, értéket képvisel. Pont az ő példája az, ami bizonyítja, hogy
az alapvető emberi képességek predesztinálják a sikert. A szakmai rész tanulható.
Mi a jó évfolyam-találkozó titka?
Önmagában a tény, hogy nagyobb közösségen belül tudunk találkozni, jó dolog.
Tartom sok évfolyamtárssal a kapcsolatot Budapesten: síelünk, együtt nyaralunk, de a teljes közösség más, és a személyes találkozások nehezebben kivitelezhetők. Az mindegy, hogy van-e meleg étel, vagy táncos bulival zárul-e az est, mert
önmagában az hatalmas érték, hogy össze tud jönni az évfolyam. Hozzáteszem: a korunk előrehaladtával ez az érzés csak erősödik.
Kezdetekben az évfolyam-találkozóinkon még a „bulifaktor” dominált, de mostanában már úgy kellett noszogatni mindenkit, hogy menjünk át egykori törzshelyünkre, a Pepitába, mert mindenki inkább beszélgetne még. Csak egyszer nem sikerült a Balokány-liget körül tartani a rendezvényünket, amikor a teljes parkot felújították. Tudom, hogy jelenleg közösségi térként működik, de - egy egykori pécsi joghallható kollégának köszönhetően - idén is ott fejezzünk majd be a találkozót.
Idén májusban készültök a huszadik, jubileumi ünnepre. Mit terveztek most?
Nagyjából azonos programpontokkal dolgozunk: az egyetemen belül találkozunk, nosztalgiázunk, előkerülnek régi fényképek az egyetemi éveinkről és mindig felkérünk oktatókat, hogy mondjanak néhány szót arról, hogy merre tart az egyetem, mert ezt fontosnak tartjuk. Idén az ÁJK jelenlegi vezetője, dr. Fábián Adrián mesél majd a kar helyzetéről - megjegyzem: ő is az évfolyamtársunk volt. Általában a nagyelőadóban gyűlünk össze - ezt az épületrészt akkor építették újonnan, amikor még idejártunk, emlékszem, dr. Dávid Ibolya miniszter asszony jött el az átadóra -, aztán átmegyünk az udvaron lévő kávézóba, később pedig vár ránk az egykori Pepita. Várom már, mert mindig öröm Pécsre visszatérni.
Sokat köszönhetek a pécsi jogi karnak - munkahelyet, barátokat, és a feleségemet. Kevés ember kapott többet nálam a várostól!
