A PTE Szenátusa 2017. decemberben elfogadott egy határozatot, ami alapján a tavaszi félévtől elindul egy új oktatási program, Egyetem az aktív állampolgárokért címmel. Ez egy karokon átívelő program lesz – alapvetően a ZEN mintájára –, a kurzusok és a hallgatók is bármely karról érkezhetnek. A program célja az állampolgári aktivitással, a demokráciával, a civil társadalommal kapcsolatos ismeretek és érzékenység erősítése, lehetőleg nem frontális oktatási módszerekre támaszkodva. Később a kurzuscsomaghoz kutatási tevékenységet és egyéb rendezvényeket is szeretnének csatolni. A programot Zeller Judit és Polyák Gábor szervezik.
Hogyan jutott eszetekbe az, hogy egy ilyen kurzust kellene indítani?
Zeller Judit: Alkotmányjogot tanítok, ami olyan tárgy, melynek sok politikai vonatkozása van: része annak ismertetése, hogyan működnek a pártok, az állami szervek, s ezek milyen viszonyban vannak egymással. Az elmélet után sokszor mondok gyakorlati példákat az éppen aktuális eseményekről. Szerintem könnyebb így megjegyezni az elméletet. Gyakran tapasztalom, hogy a hallgatókhoz nem érkeznek meg ezek a példák, mert ritkán van alkalmuk elgondolkodni arról, hogy mi történik akár politikai színtéren, akár a civil társadalomban, vagy arról, milyen lehetőségei vannak egy embernek arra, hogy befolyásolja akár a nagypolitika menetét.
Holott minél fiatalabb valaki, a politika és a társadalom alakulása annál hosszabban fogja még érinteni az életét. Jó példája ennek a Brexit-döntés, ahol az idősebb korosztály ment el szavazni, pedig a fiatalok még jóval hosszabb ideig fognak az EU-n kívül élni. Sajnos nem pusztán városi legenda, hogy sokan csak a szavazás másnapján kerestek rá arra, hogy egyáltalán mi az az EU.
Polyák Gábor: Ősélményünk, hogy a hallgatóknak a körülöttünk zajló a közéleti eseményekről kevés az információjuk, és azt nagyon nehéz elmagyarázni, hogy ehhez nemcsak olyan értelemben van közük, hogy az őket befolyásolja, hanem az egész életük kereteit ezek a közéleti kérdések alapvetően határozzák meg. Kialakult és egyre erősödik egyfajta távolságtartás nemcsak általában a politikával, de a közügyekkel szemben is.
Zeller Judit: Nemcsak a nagypolitikára kell itt gondolni, hanem egyáltalán arra, hogy mit tehetünk a környezetünkben a változásokért. Például ha nem tetszik, hogy gazos a környék, akkor a saját házam előtti részt rendbe teszem, de tudom ezt akár mozgalommá fejleszteni, hogy az egész utca szép legyen. Úgy látom, hogy más országokban, ahol nem éltek évtizedeket kommunista unalomban, azért ezek a dolgok valamivel jobban működnek. Nyilván Németországban vagy Hollandiában sem tökéletes minden, de ott
az állampolgárok nem azt várják, hogy majd valaki más, akár az állam vagy politika megcsinálja helyettük, hanem tudják, hogy ők maguk is tudnak tenni valamit.
Ezt az attitűdöt szeretnénk erősíteni.
Polyák Gábor: Németországban részt vettem egy kifejezetten a civil aktivitással, illetve annak kutatásáról szóló kurzuson. Az első órán megkérdezte a tanár, hogy ki az, aki tagja pártnak vagy egyesületnek. Alig páran álltak fel. Az oktató mondta, hogy 10 évvel ezelőtt ez nem így volt. A tendencia ott is azért inkább a távolodás. És ez látható politika működésében is, az, hogy a populizmus, a szélsőségek teret nyernek nagyon nagy mértékben azért van, mert van egy nagy fokú tudatlanság, idegenkedés a politikai működéssel kapcsolatban.
Németországban komoly erőforrásokat fordítanak az ún. politische Bildung-ra, amit talán állampolgári nevelésnek lehetne fordítani. Ennek révén próbálja Németország a civil aktivitást és aktív állampolgárságot intézményileg az iskolarendszeren belül és azon kívül központi témává tenni, és megmutatni a résztvevőknek, konkrétan mit tehetnek. Elvégeztem egy ilyen demokrácia trénerképzést, s miután hazajöttem Németországból, egy kurzus keretében Judittal együtt meghirdettünk egy Demokrácia-gyakorlatok című órát, ami több különböző szak számára nyitott volt és nagyon jól működött. Vagyis a közélet iránt elvileg közönyös hallgatók ahogy kötetlen formában lehetőséget kaptak arra, hogy megnyilvánuljanak, megnyíltak, és megmutatták, hogy van véleményük, és hozzá tudják kötni a közéleti/politikai eseményeket a saját életükhöz. Ehhez viszont meg kell teremteni azokat a felületeket, ahol a hallgatók erre lehetőséget is kapnak, a klasszikus egyetemi oktatás ugyanis nem is készteti őket ilyesmikre.
Annak a generációnak a tagjainak, amiről beszélünk, közük nem volt az előző rendszerhez. Olyan rendszerben nőttek fel, ahol ezek a lehetőségek adottak, sőt, már szüleik számára is adott kell lett volna, hogy legyenek. Ez nem fura?
Polyák Gábor: Szerintem ez nem igaz. Volt egy rendszerváltás, ami sok mindent jelentett gazdasági, intézményi szinten, de az attitűdváltás nem történt meg, mert senki nem gondolt arra, hogy ezzel foglalkozni kell. Németországban komoly intézményrendszert, erőforrásokat mozgósítottak erre a célra: tudták, hogy
a demokrácia nem pusztán intézmények kérdése, hanem fejben dől el.
Falra mászok például attól a kijelentéstől, hogy „az iskola nem politizál”. Persze nem szabad, hogy kampányoljon X vagy Y ellen, de az, hogy ott, ahová a gyerekek járnak, lényegében nem esik szó arról, milyen körülmények, feltételek között mozognak, szerintem nagy hiba.
Zeller Judit: A tankötelezettségnek arról kiemelten kellene szólnia, hogy a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy az őket körülvevő társadalom és politikai rendszer hogyan működik. Ezen, valamint az íráson és az olvasáson túl szinte az összes többi már specializált tudás.
Mi a véleményetek ezzel kapcsolatban a közoktatásról? Azért is kérdezem, mert a programotokban szerepel a középiskolások bevonása is a programba.
Zeller Judit: Szerintem azoknak a tanároknak,
akiknek maguknak sem adtak a kezébe tudást vagy a képzésük során nem segítették hozzá őket tapasztalatokhoz arról, mit jelent „csinálni a demokráciát”, nehezen fogják tudni ezt megtanítani.
10 éves koromban fél évet az Egyesült Államokban jártam iskolába. Alapélményem, hogy ott, ha valamilyen kérdést el kellett dönteni az osztályban, titkos szavazás volt: úgy történt kézfeltartással, hogy mindenki lehajtotta a fejét a padra, így a másik nem látta, melyik változat mellett szavaztál. Ez a titkos szavazás lényege: olyan fajta döntéshozatal, amikor utólag már nem kérik rajtam számon, miért így vagy úgy szavaztam. Ez csak egy pici kiragadott példa, de a demokrácia és az egyén szerepe iránt nagyon érzékeny attitűdöt jelez. Az ottani tanítónőm ezt valószínűleg megtanulta a saját képzése során.
Polyák Gábor: A demokrácia tulajdonképpen egy cselekvési mód. Azt gondolom, a cselekvési módot nem csak mint ismeretanyagot, hanem mint működési elvet sem látják a diákok, sem az általános iskolában, sem a középiskolákban, de még az egyetemeken sem. A diákönkormányzatok sem azt a feladatot végzik, amit egy normális demokratikus rendszerben végezniük kéne, inkább egyfajta lobbitevékenységről van szó. Ami az ismeretek átadását illeti: a tanárok azt a szót is félnek a szájukra venni hogy Országgyűlés. Olyan fokú a bizalmatlanság a politikával szemben, hogy bárhol, ahol politikusok ülnek, vagy asszociálni lehet rájuk, messziről elkerülik, azok „bűnös dolgok”. Ez elképesztő módon rombolja ennek az országnak a lehetőségeit.
Hogyan lehet erre jelentkezni majd az Egyetem az aktív állampolgárokért kurzusaira?
Polyák Gábor: Praktikusan úgy fog ez működni, mint bármelyik kurzus felvétele. Szervezeti kereteit tekintve ez egy saját kóddal rendelkező kurzuscsomag, egyelőre 5, de a továbbiakban egyre több kurzussal. Ezek között részben vannak olyanok, melyek valamelyik kar saját órájaként is meg vannak hirdetve, és lesznek köztük olyanok is, amelyeknek nincs kari kötődése. Az órafelvételi időszakban ezek a kurzusok nyitva állnak. Ez az első lépés, de az gondolom, hogy ez valójában egy új oktatási irány, amivel akár a felvételi előtt álló középiskolásokat is meg lehet szólítani, vagy a pedagógusképzésben meg lehet jelenni.
Zeller Judit: Vannak egyébként ennek pécsi előképei, általános iskolai, középiskolai változatok, de ezek nem intézményesített, hanem civil szervezeti formában zajlanak.
És akkor bármely karról regisztrálhatnak hallgatók?
Polyák Gábor: Így van! De mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy a kurzuscsomag nemcsak a hallgatói oldalról nyitott, hanem az oktatók felé is. Tényleg azt szeretnénk, hogy aki megszólítva, aki felismerve érzi magát ezekben a célokban, az csatlakozzon.
Örülnék, ha legtöbb kurzust nem egy oktató, hanem lehetőleg több kar oktatói együtt tartanák, mert ez biztosítaná, hogy egy-egy témát a lehető legtöbb szempontból mutassunk be.
Vesszőparipám, hogy a PTE-n elképesztő tudás koncentrálódik a karokon, de ezek nem érnek össze. Mindenki a saját szakterületén dolgozik, miközben a meglátások együtt sokkal többet adnak. Egy hasonlót elkezdtünk már a kommunikáció tanszékén egy gyűlöletbeszéd órával, azt mindig más karról érkezett oktató tartotta.
Azt írtátok a leírásban hogy ez Magyarországon egyedülálló. Hogyhogy? Ha kinövi magát, gondoltatok arra, mi lesz a következő lépés?
Zeller Judit: Valóban akár működhetne úgy, mint egy franchise, szerintem bármelyik magyar egyetemen lehetne találni erre fogékony oktatókat.
Polyák Gábor: Egyelőre azzal is beérjük, ha a PTE-n sikeres lesz. A Szenátus egyébként egyhangúlag támogatta, annak ellenére, hogy a szenátorok tudták, érzékeny kérdéseket fogunk feszegetni, különösen egy olyan időszakban, amikor a civil szerveződések ellen erős ellenkampány érzékelhető, és ebben a kurzuscsomagban markánsan van jelen a civil társadalom, mint téma. Meg kell említenem, hogy a kurzuscsomag mellett szól az is, hogy azok az európai dokumentumok, amelyek az egyetemek minősítéséről szólnak, az aktív állampolgára nevelést kifejezetten szempontként említik. Vagyis ez a kezdeményezésünk plusz pont a PTE-nek egy-egy eljárásnál.
Hangsúlyoztátok, hogy számít az egyén felelőssége. Közben viszont sok olyan cikk szól arról Magyarországon, főleg az online sajtóban, ami szerint például egyetlen szavazat mit sem ér.
Zeller Judit: Annyira haragszom ezért! Szerintem pont ezek miatt nem mentek el sokan szavazni. Nem véletlen, hogy maga a választási rendszer is úgy van kialakítva, hogy pl. lehet külföldről szavazni, de az eredmény egyszerre derül ki, hiszen a részeredmények is befolyásolnák a szavazókat - mindenki szeret a győztesek oldalán állni.
Igenis számít még egy-két szavazat is.
Az osztrák elnökválasztáson országos szinten is csak néhány ezer voks döntött.
Polyák Gábor: Azt gondolom, sokan azt érzik, bármire is szavaznak, elment a hajó. Ez rossz lelkiállapot. Azt is hozzá kell tennem, hogy nem kirívóan alacsony a magyar választási hajlandóság,
Zeller Judit: Ez is egyfajta attitűd, ami jellemző: én úgysem számítok, inkább nem kérdezem meg a tanártól, amit akartam, inkább nem szólok az órán, inkább nem szólok a munkahelyemen sem - holott amíg az ember nem szól, addig nem tudja, mi lesz a reakció. Ezek a hatalom kis körei. És ez csapódik le a politikában, hogy „az én hangom egyáltalán nem számít”. Dehogynem! Ráadásul, amikor valaki látja, hogy másnak is van hasonló, vagy ugyanolyan problémája, akkor rájön, hogy nincs egyedül és máris erősebb.
Az aktív állampolgári lét hogyan viszonyul a közösségi médiához?
Polyák Gábor: A közösségi média hatékony eszköze annak, hogy megszervezz valamit, legyen az ételosztás vagy bármi, így az aktivizmus legolcsóbb, leggyorsabb felülete. Másfelől viszont azt a látszatot is kelti, hogyha kidühöngted magad, a világ sorsa megvan oldva. Van egy furcsa, feszültséglevezető hatása, ami éppenhogy elviszi az energiát a tényleges cselekvéstől. De a közösségi média is olyan, mint bármelyik technikai eszköz: önmagában a közösségi média nem old meg és nem ad választ semmilyen kérdésre, lehet jól és lehet rosszul használni.
Zeller Judit Az nagyon fontos, hogy tudatában legyen mindenki annak, hogy ez egy színtér, de a valós életünket nem ott éljük.
A kurzusok között szerepel egy olyan, hogy „demokrácia gyakorlatok” - ezt hogyan kell elképzelni?
Zeller Judit: Ezt Gáborral közösen tartjuk. Több olyan szervezet van, ami próbálja az állampolgári nevelést meghonosítani, az Európa Tanácsnak is van egy ilyen törekvése. Az ilyen egyik tréning anyagát éppen akkor „magyarítottuk” a kollégákkal, amikor az ombudsmani hivatalban dolgoztam, s akkor találkoztam először az emberi jogi gyakorlatokkal. A demokrácia gyakorlatokat, amiket meghirdettünk, Gáborral közösen tartjuk, s részben az európai tréningekkel kapcsolódik össze.
Polyák Gábor: Eleve úgy kell elképzelni, hogy olyan teremben vagyunk, amit körbe lehet rendezni. Már ezen meg szoktak lepődni a hallgatók, ami számomra mindig megdöbbentő, mert az mutatja, mennyire csak és kizárólag a frontális oktatáshoz vannak szokva. Ráadásul az egész tényleg gyakorlati, bár semmiféle aktuális magyar politikai kérdést nem viszünk a tréningre. Olyan élethelyzeteket próbálunk meg gyakorlatok formájában modellezni, amikben valamilyen módon demokratikusan kell dönteni, kisebbségekkel való bánást kell modellezni.
Zeller Judit: Talán mondok egy példát. Annyi az instrukció, hogy hozzanak egy szabályt és aki a legtöbb szavazatot kapja, a csoport azt hatalmazza fel arra, hogy megalkossa azt. Így megfigyelhető, hogyan zajlik a demokratikus folyamat. Ki hogyan éri el, hogy neki adják a szavazatot? Van, amikor patthelyzet alakul ki, mert senki nem kap megfelelő számú kártyát. De az is előfordulhat, hogy közösen hoznak meg egy szabályt. Valójában nem is maga a szabály a lényeg, hanem az, ahogy a folyamat zajlott. Mi mint oktatók a csoportvezetők autoritást jelentünk, de ezt az autoritást is meg lehet kérdőjelezni, vagyis akár azt is lehet mondani, hogy a résztvevők nem akarnak szabályt hozni, holott ezt a feladatot adtuk. Tehát a hallgatók akár magát az óra struktúráját is megkérdőjelezhetik, erre is fel kell készülnünk.
Polyák Gábor: Alapból eszedbe sem jut, mennyi szabályt feltételezel, amik nincsenek kimondva, de te úgy gondolod, hogy valaminek meg kell felelni. Azzal is nagyon sok gyakorlatban szembesülsz, hogy
neked is van dolgod, van felelősséged abban, hogyan zajlik le a döntési folyamat, nem a tanártól kell várni, hogy kitalálja, mit kell csinálni ebben a helyzetben.
A legfontosabb része a tréningnek az, amikor mindezt megbeszéljük. Még nem volt olyan, hogy valaki megunta és elment volna a beszélgetésről.
Mit fed az, hogy „Közéleti ismeretek”?
Zeller Judit: Ezek az elméleti hátterek, alapismeretek. Részben az állammal és az állami szervekkel, részben a civil társadalom intézményeivel foglalkoznak. Szó van arról is, hogy hogyan lehet „nagyban” demokratikus döntéseket hozni. Egy másik óra megtartására pedig azért Petrétei Józsefet kértük fel, mert ő a nagypolitikával élőben, élesben találkozott, így tud egy csomó érdekességet mondani, hogy milyen ez valójában.
Mennyire akarjátok ezt nyitottál tenni a kurzuscsomagot vagy egyes részeit a végzett hallgatók vagy akár a városlakók számára?
Polyák Gábor: Egyelőre nincs tervben. Németországban voltak olyan kurzusok, amik egyetemistáknak szóltak, de beülhetett hozzájuk néhány nyugdíjas is. Voltam ilyen órákon, jól működtek, a különböző szemlélet és más tapasztalatok összeadódnak. Nálunk ilyen sincs. Egy csomó mindent már működő példákból át lehetne venni, de ehhez át kéne gondolni, hogy mi az egyetem pontos funkciója, milyen szerepet akar betölteni a társadalmi térben.
Tudnátok példát mondani arra, hogy mitől lesz nekem jobb, hogyha aktív polgár leszek?
Polyák Gábor: Szükségszerűen a saját életkörülményeid is jobbak lesznek, kevesebb lesz a korrupció, nagyobb az átláthatóság és másként gondolkodunk arról, mit várunk el ennek a rendszernek a működésétől. Sőt, eleve meg tudok fogalmazni elvárásokat, és nem úgy viszonyulok hozzá, hogy vagyunk mi, vannak a politikusok és van az állam és a hatóságok, és néha muszáj velük valamilyen kapcsolatba lépni, de egyébként nincs hozzá közünk. Van felelősségem elmondani a véleményemet. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy egy olyan rendszerben éljek, ahol másoknak is és nekem is jobb lesz. Egy civil szervezeten keresztül közvetlenül is megtapasztalnom, milyen, ha valakinek segítettem, valamilyen ügyet előre vittem, ezen keresztül egy csomó új kompetenciája teszek szert, akár az emberekkel való kapcsolattartást is beleértve. Röviden: rajtam is múlik.
Zeller Judit:
Szerintem a demokrácia közösségi élmény.
A kompetencia öröm, ami szintén egy pszichológiai szakkifejezés, mint amikor a kisgyerek megtanul beszélni, és amikor lekapcsolják a villanyt, még beszél egy kicsit magában, mert örül annak, hogy tud beszélni. Ilyen felnőttként is van: örömet okoz, ha valamit jól csinálsz és sikert érsz el, ráadásul együtt vagy másokkal, azt érzed, nem vagy egyedül - ez szerintem jó érzés.
