close
CímlapEgyetemi életEgyüttműködési megállapodást kötött a megyei önkormányzat, az agrárkamara és a PTE

Együttműködési megállapodást kötött a megyei önkormányzat, az agrárkamara és a PTE

2020. július 08.

Az együttműködés során mind a Baranya Megyei Önkormányzat ,mind pedig a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara fontosnak tartja, hogy támogassa a Baranya megye gazdasági érdekeivel és céljaival összhangban lévő egyetemi fejlesztések hatékony megvalósítását. A Pécsi Tudományegyetemen belül a Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kar által felvállalt agrárképzések a jövőben Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Baranya Megyei Önkormányzat céljaival összhangban segíthetik Baranya megye és a régió gazdasági, társadalmi fejlődését, a helyben elérhető agrár-felsőoktatási kínálat megteremtését. A kölcsönösség és egymásrautaltság lehetővé teszi a lehetséges szinergiák kölcsönös kihasználását (képzési igények kielégítése, közös programok, rendezvények, pályázatok), valamint Baranya megye vidékfejlesztéssel és mezőgazdasággal kapcsolatos felsőoktatási igényeinek kielégítését, illetve a Baranya Megyei Önkormányzat fejlesztési céljainak megvalósítását segítő kutatási programok szakmai koordinációját.

Balról: Rittlinger József, Őri László, Miseta Attila és Szécsi Gábor / Fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

A július 8-i aláírási ceremónián Miseta Attila, a PTE rektora köszöntőjében elmondta:

– A foglalkoztatás kiemelten fontos program számunkra. A munkanélküliek, a nem foglalkoztatottak számában Baranya nem áll rosszul. A mezőgazdaság olyan terület, ahová érdemes elhelyezkedni. Nem szeretnék visszatekinteni arra a harminc éves múltra, a rendszerváltás óta a mezőgazdaságban és a mezőgazdasági oktatásban történt – ez nem feltétlenül sikertörténet. Viszont aki járt azokon a földeken, amelyek Dél-Baranyában vannak, talán jobban is lehetne hasznosítani. Nyilván megvan a helye a nagyüzemi gazdálkodásnak és a munka-intenzív kisüzemi gazdálkodásnak is. A közelmúltban mindenki a COVID-ról beszél, ennek is van mezőgazdasági tanulsága: sokat beszélünk a globalizációról, de hirtelen a határok bezárultak. Ahhoz, hogy felvevőpiacot teremtsünk egy a magyar struktúránál korszerűbb és több fiatalt foglalkoztató mezőgazdasági technológiarendszernek, arra van szükség, hogy az árukat ne szállítsuk, hanem a lehető legközelebbi forrást használjuk fel. Ebben a tekintetben komoly elmaradásaink vannak. Milyen szerepe lehet ebben az ország egyik legnagyobb egyetemének? Az agrárium ugyan pont nem az erősségünk, ugyanakkor növekvő az érdeklődésünk az agrárium bizonyos ágai iránt. Van egy Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetünk, ez a világ egyik legnagyobb oltványgyűjteményével rendelkezik. Az egyetem feladata az, hogy a fiatal tehetségeket megtartsa, toborozza és külföldről is idecsábítson szakembereket. Az oktatás minőségét elősorban ez adja. Hiszek abban, hogy ez a szerződés aláírása egyben egy sikertörténet kezdete is.

Balról: Rittlinger József, Őri László, Miseta Attila és Szécsi Gábor / Fotó: Csortos Szabolcs, UnivPécs

A Baranya Megyei Önkormányzat és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara rendelkezésére álló kommunikációs, információs lehetőségek felhasználásával közreműködik a PTE KPVK agrár- és vidékfejlesztési képzéseit és a Vidékfejlesztési Központ szolgáltatásait ismertető tájékoztató tevékenységben, valamint a Központ tevékenységét segítő partneri együttműködések kialakításában. A területi fejlesztési programok fejlesztésében és megvalósításában az együttműködő felek közös pályázati projektek kidolgozásával együttesen járulnak hozzá a tervezett képzési, kutatási programok körének bővítéséhez. A pályázati együttműködés megvalósítása érdekében a PTE képviseletét a Pannon EGTC Európai Területi Társulásban a PTE KPVK dékánja látja el.

– A megye ugyan nincs a sereghajtók között, de van lehetőség a fejlődésre. Arra, hogy az agrárgazdálkodók érdeklődését az új technológiák iránt fokozni tudjuk. Ehhez pedig új oktatás, új képzés, új egyetemi portfolió szükséges, valamint egy új típusú együttműködés. Ennek az új típusú együttműködésnek raktuk le ma az alapjait – tette hozzá Szécsi Gábor, a PTE KPVK dékánja.

 

Aknai Péter

Aknai Péter

A hozzászóláshoz be kell jelentkezni