A Pécsi Tudományegyetem (PTE) vezetése a kínai egyetemi partnerekkel fenntartott aktív kapcsolatok ápolása érdekében látogatást tett a közelmúltban több egyetemen.
Az első állomás az Észak-kínai Tudományos és Technológiai Egyetem volt, Tangshan városában (Hebei tartomány), akikkel a kapcsolat felvétele 20 évvel ezelőtt történt az orvos-és egészségtudományi területen. Különös jelentőséget adott a látogatásnak az is, hogy a PTE Hagyományos Kínai Orvoslás Konfuciusz Intézetet megalapításáról szóló okiratot 10 évvel ezelőtt adta ki a Kínai Oktatási Kormányzat arra jogosult szervezete a Hanban. A tárgyalások során a felek megállapodtak abban, hogy az együttműködést a magyar és kínai nyelv oktatása mellett szélesítik a bölcsészettudományi terület mellett a jogi területtel is, és megvizsgálják az informatikai terület bevonásának lehetőségét is.
Az esemény részeként prof. dr. Miseta Attila, a PTE rektora köszöntő beszédet tartott a 14. Kínai-Magyar Orvosi Fórumon Tangshanban.
Ezt követően a delegációt fogadta a kínai Idegennyelvi Oktatási és Együttműködési Központ vezetése Pekingben. A kínai Nyelvi Oktatásért felelős Alapítvány és a Pécsi Tudományegyetem, valamint Észak-Kínai Tudományos és Technológiai Egyetem vezetői aláírták az együttműködési megállapodásról szóló szerződést.
A delegáció tárgyalásokat folytatott különböző együttműködési formákról, így többek között a nyári egyetemekről, hallgatói cserefélévekről, közös tudományos szimpóziumokról, oktatói látogatásokról és közös kutatásokról a neves Kínai Bányászati és Technológiai Egyetemmel, Xuzhouban, a Kelet-kínai Politikatudományi és Jogi Egyetemmel, Shanghaiban, valamint a Nanjingi Audit Egyetemmel. Mindegyik intézmény a PTE szerződéses partnere, akikkel további konkrét projektek megvalósításáról születtek megállapodások.
A sanghaji programba bekerült egy új partner meglátogatása is: a QS rangsor 2024-es listáján az előkelő 45. helyen szereplő Shanghai Jiao Tong Egyetem az amerikai University of Michigan egyetemmel közösen működtetett intézetében is járt a PTE delegációja, és megállapodott a tavaly elkezdett kooperáció folytatásában, elsősorban egy téli egyetemi programot illetően.
Mindegyik kínai partnerrel konkrét projektek, így közös szakmai konferenciák, oktatói-kutatói cserék, rövid ciklusú hallgatói programok lebonyolítása került be a 2025-ös együttműködési tervekbe.